Sirathatom, a mik rajtam estek

Sirathatom, a mik rajtam estek,
          Lettek.
Minap engem kéretének ennek,
          Egynek.
De nem menék, bút szerzék fejemnek,
Nagy bánatot, gyötrelmet szivemnek.

Csak egy uttal kilencz legény kére,
          Mére.
De egynél több nem mehetett erre,
          Helyre.
Nem volt többnek singe jó mérésre,
Azért hozzám csak ez az egy tére.

Elszaggattam harminczhárom pártát,
          Kártát.
Noha búval fizetem az árát,
          Kárát.
Mégis mostan vetem el a pártát,
Majd megiszom áldomáspoharát.

Jó farsang volt, mert én nekem szolgált,
          Használt.
A szerencse jobb kezemnél sétált,
          Talált.
Éljen soká, ki jó sorsot csinált,
Elkerülje, ne lássa a halált.

A jó farsang szűzeket ragadja,
          Hordja.
A páratlant párositja,
          Adja.
A rosz farsang leányt szomorítja,
Mert a pártát árva fején hagyja.

Farsang után van szájában átok,
          Szitok.
Legényeknek házat nem tisztitok,
          Nyitok.
Bal szememmel nézem, a kit látok,
Mondva, fára méltók mind volnátok.

A vén leány várja a farsangot,
          Tánczot.
Mert megunta a nyomorúságot,
          Lángot.
Melly ő neki okozott aggságot,
Sir, kesereg, ohajt boldogságot.

Én is sirtam, de immár nem sirok,
          Rivok.
Mert immár én az urammal járok,
          Szállok.
Kedvem szerint vele kelek, járok,
És minden jót csak ő tőle várok.

Tudom, napam sokszor mondja: kelj fel!
          Ülj fel!
Nem aludtál eleget az éjjel?
          Kelj fel!
De ezeket hallgatom bal füllel,
Mert a méztől a méh nem szalad el.

Én ezután csak azt mondom: hajja, hajja!
Szép a mátkám, nincsen baja, búja.
Csókra termett szép orczája, szája,
Vagyon neki kedvem szerint hája.

Megvan, a mit ohajtottam, vártam,
Megvan, a mit rég akartam, láttam.
Minden búmat szélre bocsátottam,
Régi gondtól im el is bucsuztam.