Részletek a Faustból
MARGIT
Egyedül térdepelve:
Szivem nehéz,
Békém oda -
Nem is lelem
Többé soha.
Üres a föld,
Ha elmegy ő,
És rosszabb, mint a
Temető.
Homlokom, szivem
Lázban ég:
Talán közeleg
Már a vég.
Szivem nehéz,
Békém oda -
Nem is lelem
Többé soha.
Az utcát érte
Baktatom,
Csak őt lesem
Az ablakon:
Milyen hatalmas,
Büszke, szép;
Szeme mosolyt szór
Szerteszét!
Aranyak ajkán
Mind a szók,
És kezet fog
És jaj, a csók!
Szivem nehéz,
Békém oda -
Nem is lelem
Többé soha.
Dagad, hullámzik
Kebelem - -
Oh, ha csak egyszer
Ölelem!
Jól kicsókolom
Magamat,
És meghalok
A csók alatt.
- - - - - - - - - - - -
FAUST
Ne értsél félre, édesem!
Ki szólíthatná őt neven?
Ki mondhatná magáról:
Én őt hiszem?
Ki érezhetne úgy
És hallatná szavát:
Én nem hiszem?
Mindenható
Nagy Alkotó
Nem tart fenn tégedet?
Engem? Magát?
Nincs égi bolt fejünk felett,
Nem áll a föld évmilliókon át?
Nem kél fel minden este
Mosolygó fényű csillag-tábor,
Nem lát szemem szemedbe?
Nem kergetőz, tolúl
Láthatva és láthatatlanúl
Ezer titok
Szivedben és agyadban?
Merülj ez érzelembe,
S magad ha benne boldognak találod,
Nevezd, amint kivánod:
Boldogság! Isten! Szív szerelme!
Nekem nincs rá szavam,
Minden csak érzemény;
A név, a szó
Csak pára; füst; elillanó
Felhőben megtört égi fény.
A KÚTNÁL
Margit és Liza korsókkal.
LIZA
Hallottad, Borcsáról mi hír?
MARGIT
Nem én. Ritkán beszélek emberekkel.
LIZA
Julis mesélte még a reggel.
Most biztosan napszámra sír
a kis dámáskodó.
MARGIT
Mi lelte?
LIZA
Semmi.
Bűz, bűz! Kettőnek ád most inni s enni.
MARGIT
Ó!
LIZA
Megjárta, de maga kereste.
A fickón csüngött reggel-este!
Az volt aztán a mókás
sétába, táncba lógás!
Ő tolakodott mindenütt előre,
borral, kaláccsal tartatta magát,
s szépnek hitte magát a dőre;
gyűlt az ajándék nyakra-főre
s volt elfogadni arca-bőre.
Nyalás-falás, csók milliom -
No most letört a liliom.
MARGIT
Szegény kis jószág!
LIZA
Csak sajnáld a rosszat!
Amíg mi fontunk éjehosszat,
s anyánk percig sem engedett,
setét lócán, a ház megett
bujálkodott a lelkemadta,
s a hosszú estét átmulatta.
Most állhat egyszál ingbe ki
a templomtérre s kuss neki!
MARGIT
A férfi kész, hogy elvegye?
LIZA
Csak nem bolond, hogy megtegye.
Fürge az ürge s tág a világ!
Már elszelelt az úrfi.
MARGIT
Jaj be rút!
LIZA
Csak menjen hozzá, megpukkad belé:
a fiúk letépik a nászkoszorút,
mi meg szecskát szórunk a lába elé.
MARGIT
Hazamenőben.
Hogy készen álltam szúrni mindjárt,
ha némely lányról görbe hír járt!
Ha más bűnéről szólni kezdtem,
nyelvemet fullánkká hegyeztem,
s bármily setétre kentem esetét,
nekem sohasem volt elég setét.
Magammal szörnyen nagyra voltam,
s most én is - én is megbotoltam!
De - Isten a megmondható -
szép volt, mi rávitt, s olyan megható!
DÓM
Szentmise, orgona, ének.
Margit a néptömegben. Margit mögött
a Gonosz Lélek.
GONOSZ LÉLEK
Mily más voltál te, Margit,
mikor még szűz-ártatlanul
léptél oltár elé,
kopott kicsi könyvből
imát rebegtél,
félig játék szivedben,
félig az Isten!
Margit!
Hol jár az eszed?
Lelked alján
miféle bűn kisért?
Anyád lelkéért mondsz imát, akit
te altattál el hosszú, hosszú gyötrelemre?
Ki vére alvad küszöbödön?
- Szived alatt
mi gerjed és mi terjed,
mi szorong s mi szorongat
sejtelmes közelével?
MARGIT
Jaj! Jaj!
El e szörnyű gondolatokkal,
melyek fel-alá cikázva törnek
ellenem!
KAR
Dies irae, dies illa
Solvet saeclum in favilla.
Orgonazúgás
GONOSZ LÉLEK
Rád csap a bosszú!
Harsog a harsona!
Rengnek a sírok!
Reng a szived,
halott hamujából
újra támad
s a rettenetes láng
belemar.
MARGIT
Csak már mehetnék!
Fojtva szorul tüdőmre
az orgonabúgás,
szivem közepéig
ráz ez a hang!
KAR
Ludex ergo cum sedebit,
Quidquid latet adparebit,
Nil inultum remanebit.
MARGIT
Fulladozom!
Körém szorulnak
az oszlopok,
rám nehezül
a bolt! - Levegőt!
GONOSZ LÉLEK
Rejtőzhetsz! Bűn s gyalázat
rejtve nem marad!
Fényt? Levegőt?
Jaj neked!
KAR
Quid sum miser tunc dicturus?
Wuem patronum rogaturus?
Cum vix justus sic securus.
GONOSZ LÉLEK
Láttadon elfordulnak
az üdvözültek,
kezedhez érni kezükkel
borzadnak a tiszták.
Jaj!
KAR
Quid sum miser tunc dicturus?
MARGIT
Szomszédasszony! Az üvegét!...
Elájul.
BORÚS NAP
Mező.
Faust, Mephisto.
FAUST
Nyomorba züllött! Kétségbeesett! Szánalmas hosszú bujdosás után
rabláncra verték! Gonosztevőként tömlöcbe vetették, keserves kínok
közé a boldogtalan, édes, árva teremtést! Ide jutott, idáig! - S
te eltitkoltad előlem ezt, áruló ronda szellem! - Állj csak, állj!
Forgasd szemedet ördögi, fintorgó koponyádban! Állj s vadíts
kibírhatatlan közeleddel! - Tömlöcbe vetették! Menthetetlen
pusztulásba! Áruló szellemek és durva emberek kényére került, a
szívtelen törvénykezők kezére! S engem eközben undok élvezetekbe
ringatsz, elrejted előlem igre növő nyomorát, s őt gyámolítatlan
veszni hagyod!
MEPHISTO
Nem ő az első.
FAUST
Kutya! Undorító dög! - Űzd, végnélküli Szellem, űzd, vissza e ronda
nyüvet kutyatestbe, melybe annyiszor szeretett kullogni előttem az
éji úton, meghemperegni a gondtalanul vándorló lába előtt s vállába
ragódzni a roskadozónak! Űzd vissza e néki kedves alakba, hogy hasra
fekve csússzon előttem a porban és lábbal rúgjak az elvetemültbe! -
Nem ő az első! Fájdalom, fájdalom! emberlélekkel föl nem fogható, hogy
nem csak egy teremtmény hullhatott e nyomor fenekére; hogy az első nem
vezekelt a többi helyett is, megzsugorodva halálkínjában, a mindig
Megbocsátó színe előtt! Nekem szívembe szúr s velőmbe hasít emez
egynek pusztulása: te közömbösen vigyorogsz tova ezrek sorsa fölött!
MEPHISTO
Már újra külön tudományunk szélein állasz, ott, ahol megbénul az
emberi elme. Miért társulsz mivelünk, ha lépést tartani nem tudsz?
Szállni akarsz és máris szédelegsz? Mi varrtuk-e rád magunkat, vagy
te miránk magadat?
FAUST
Fuj, ne vicsorgass szembe falánk agyaraddal! Undorítasz! - Hatalmas,
nagyszerű Szellem, ki méltattál, hogy megjelenj előttem, ki szívembe
látsz és lelkemet ösmered, miért láncoltál engem e szégyentárshoz, ki
örvend a kárnak és hízik a pusztuláson?
MEPHISTO
Vége lesz már?
FAUST
Mentsd meg! különben jaj neked! A legborzasztóbb átok sújt évezredekre!
MEPHISTO
Én nem oldhatom fel a Bosszúálló kötelékeit és az ő zárjait fel nem
feszíthetem. - Mentsd meg!
- Ki volt, aki bajba sodorta? Te vagy én?
FAUST
Szikrázó szemmel néz körül.
MEPHISTO
Villám után hadonászol? Jó, hogy nem bízták kezetekre, nyomorult
halandók! Szétmorzsolni a bűntelen ellenállót: így segít magán a
zsarnok, ha bajba került!
FAUST
Vezess hozzá! Meg kell szabadulnia!
MEPHISTO
Hát a veszély, amelybe rohansz? Jusson eszedbe, még bosszúra vár a
vér, mely kezed nyomán a város kövére tapadt. Az áldozat sírja fölött
bosszuló árnyak imbolyognak és a visszalopódzó gyilkos után lesengnek.
FAUST
Még ezt is hallanom kell? A világ valamennyi kiontott vére fejedre
szálljon, te szörny! Vezess hozzá, ha mondom és megszabadítsd!
MEPHISTO
Jó, vezetlek s halld meg, mit tehetek. Vagy azt hiszed, hogy ég és
föld minden hatalma birtokomban? A porkolábot ájulatba ejtem, kerítsd
meg a kulcsot s hozd ki őt tulajdon emberkezeddel! Én őrködöm majd, a
varázsparipák készen állnak, rajtuk megmenekítlek. Ennyi, mi rajtam
áll.
FAUST
Hajrá s előre!
................
ÉJSZAKA
Nyílt mező.
Faust, Mephisto fekete paripákon tovaporzanak.
FAUST
Kik sürgölődnek ott a Varjúsziklán?
MEPHISTO
Nem tudom, hogy mit koholnak.
FAUST
Inganak, ringanak, lengenek, hajlanak.
MEPHISTO
Boszorka-gyülés!
FAUST
Forr az üst, száll a füst.
MEPHISTO
Előre! Előre!
...................
BÖRTÖN
Faust kulcsköteggel és lámpással vasajtó előtt áll.
FAUST
Oly rég nem érzett borzadály diderget,
az emberlét egész gyötrelme bánt.
Ki jóságért szenved ily keservet,
e rothadó fal rejti rab gyanánt.
Őt újra látni - fázol!
Bemenni tétovázol!
Siess! Ha késel, pusztulásba ránt.
Megragadja a zárat. Belülről ének hangzik.
Anyám rosszféle volt
s megfojtott engemet.
Apám vén róka volt,
és fölfalt engemet.
Húgocskám két pici marka
hűs földbe takarta
csontjaimat: ne keress!
Így lettem tarka kis erdei szarka -
szállj tova, hess, hess, hess!
FAUST
Megfordítja a kulcsot.
Hogy kedvese hallja - nincs fogalma -
mint csörren a lánc és zörren a szalma.
Belép.
MARGIT
A szalma közé furakszik.
Jaj! Jönnek már! A halál keze int!
FAUST
Halkan.
Csitt! Én jövök, hogy rab ne légy tovább.
MARGIT
Elébe kúszik.
Emberszived van? Erezd hát e kínt!
FAUST
Halkan, mert fölriad a porkoláb!
Megfogja a bilincset, hogy kinyissa.
MARGIT
Térdenállva.
Miként vagy, hóhér, ily goromba
és rajtam ily hatalmas?
Az éj derekán viszel siromba?
Hagyj élni még. No, ide hallgass,
reggel nem hal elég idején, aki hal?
Fölemelkedik.
Oly ifjú vagyok még, oly fiatal
és a halál leszakajt.
Szép is voltam s ez okozta a bajt.
Barátom itt volt, most ki tudja, merre.
Tört koszorúm virága, mind leverve.
Ne markolássz! Mi van veled?
Én nem vétettem ellened.
Tudod, reám még annyi kín vár,
légy, idegen, irgalmas szívű vélem!
FAUST
E borzalmat túl nem élem.
MARGIT
Hatalmad rajtam teljes immár.
Csak hadd szopjon még cseppet a cseppség.
Babusgatom, mióta a nap letűnt,
most elviszik, hogy a kútba vessék
s végül rám fogják majd a bűnt.
Én nem lehetek soha víg már.
Nótákba szedtek: a rossz anya így jár.
Ha lenne is ily mese, régi vagy új,
miért kell énrám érteni? - Pfuj!
FAUST
A földre veti magát.
Szerető szív omlik lábaidhoz,
élet, szabadság, tisztulás, amit hoz.
MARGIT
Melléje roskad.
Ó, térdepeljünk ájtatos fohásszal!
Nézd, itt e házfal
tövén alattam
fortyog a katlan!
Az ördög
ül vicsorítva benne
s hörögve dörmög.
FAUST
Hangosan.
Margit! Margit!
MARGIT
Figyel.
Mintha barátom hangja lenne.
Talpra szökken, a bilincs lehull.
Hol, hol van ő? Hívó szava áthat.
Szabad vagyok. Már senki se bánthat.
Futok repesve, rajongva elébe,
odaroskadok újra ölébe!
Azt mondta: Margit! Már küszöbömre toppant.
így is, e roppant röhejbe robbant
pokolbeli, ördögi gúnyzajon át
felismerem édes, zönge szavát.
FAUST
Én vagyok.
MARGIT
Ó, mondd még egyszer ezt!
Megtapogatja.
Ez ő! ez ő! Hová lett kín, kereszt,
bilincses bú és börtöni bánat?
Te vagy. Szólsz: jöttem utánad.
Megmenekültem! -
A régi utca jut eszembe,
hol először jöttél te szembe,
s a kerti fák közt lombi sátrunk,
hol Márta meg én jöttödre vártunk.
FAUST
Kifelé igyekezve.
Gyerünk! Gyerünk!
MARGIT
Ne még!
Oly jó nekem, hol te tanyázol.
Szerelmesen becézi.
FAUST
Elég!
Ha tétovázol,
iszonyú lesz az ára.
MARGIT
No, meg se csókolsz valahára?
Pár nap alatt, mi távol múlt feletted,
a csókolást is elfeledted?
Miért oly zord ma válladon feküdve?
Elég volt rég egy szó, nézés, lehellet,
s fellángolt bennem már a mennyek üdve,
és csókjaid közt fuldokolni kellett.
Csókot adj!
Vagy én adok - maradj!
Átöleli.
Ó jaj, csukott, hideg a szád
s kemény.
Szerelmed, e néma,
kié ma?
Tudom, nem enyém.
Elfordul.
FAUST
Kövess! Menekülj! Én angyalom, ne reszkess!
Szerelmem százszoros, ezerszeres lesz,
csak kérlek, jöjj! Megtébolyít a gond.
MARGIT
visszafordul.
Szóval te vagy? Biztos vagy benne, mondd!?
FAUST
Én, én! Siess!
MARGIT
A lánctól megszabadítasz
és újra szivedre szorítasz.
Bensőd hogyan nem borzad és remeg?
Tudod, barátom, kit szöktetsz te meg?
FAUST
Jer hát! Keletnek halvány fénye támad.
MARGIT
Megöltem az édesanyámat,
magzatommal a tó vize végzett.
Hát nem kettőnknek adta őt a végzet?
Tenéked is. - Vajon ez itt te lennél?
Adj kezet! Lám, több a képzeletnél.
Ez az a kéz, a régi kedves.
Ejnye, mitől most annyira nedves?
Vér! - Mosd le a vért!
Jaj! Mit tettél, az istenért?
Mire kell ez a kard itt?
Tedd el!
FAUST
Maradjon múlt a múlt, feledd el!
Meg akarsz ölni, Margit.
MARGIT
Nem, neked élned kell bizony!
Most valahányunk sírját rád bizom,
akiknek pirkadáskor
gödröket ásol.
Anyámat a legjobb helyre fektesd,
mindjárt mellé bátyámat, a kedvest,
az én helyem odébb vagyon,
de ne messze nagyon.
Jobb mellemen a kicsi szundikál.
Nem fekhetik más senki se mellém.
Testedre simulni, betelvén,
édes öröm volt, szép - de nem örök.
Félek, többé sohasem sikerül.
Hozzád közeledni erőmbe kerül,
úgy érzem, hogy valami visszalök.
Pedig te vagy s nézésed csupa jóság.
FAUST
Jer hát, ha érzed, hogy ez a valóság!
MARGIT
Igen, de merre?
FAUST
Ahol szabadok lehetünk.
MARGIT
Ha a halál síri verme
vár odakünt, mehetünk.
Sehová, csak ahol
végpihenőmet megvetették -
Már mégy? Ó Henrik, bár veled mehetnék!
FAUST
Jöhetsz! Csak akarj! Az ajtó nyitva-tárva.
MARGIT
Mi haszna szökni? Semmi jó se várna.
Nem is szabad. Hisz úgyis leskelődnek.
Oly bús tengődni, mint a koldus,
bűnös lélekkel kétszer oly bús.
Sanyarú nekivágni a vándorútnak,
s végűl úgyis nyomomra jutnak.
FAUST
Nem hagylak el.
MARGIT
Rohanj, ha megteheted,
menteni gyermekedet!
Amerre a part
fölfelé tart,
át a hidacskán,
balfele
sűrű bozót van,
ott van a tóban
az én fiacskám.
Nagy baja nincs még -
küszködik, él!
Fuldokol, él!
Húzd ki! Segítség!
FAUST
Térj magadhoz!
Csak egyet lépj és mentve vagy, ha mondom.
MARGIT
Csak túl lennénk már, túl ama dombon!
Ott ül anyám egy kripta kövén
- jaj, ráz a hidegláz! -
ott űl anyám egy kripta kövén,
és szótlanul fejet ráz.
Nem integet, csak bóbiskolva billent,
oly hosszan alszik, föl sem ébred itt lent.
Hogy nyugton örüljünk, aludt el, értünk.
Be boldog időket is értünk!
FAUST
Hívlak szép szóval, rám se nézel:
elhurcollak hát puszta kézzel.
MARGIT
Eressz! Nem tűrök erőszakot!
Ne marj belém oly gyilkosan!
Ha tettem is ellened, nem szándékosan.
FAUST
Margit! Margit! A nap dereng!
MARGIT
Nap! Íme, a nap! Jön a végső nap s benyomul!
Másként vártam e napra, násznapomul.
El ne fecsegd, hogy Margitnál aludtál!
Jaj koszorúmnak, nem találom!
Ez megesett!
Talán még látsz keveset,
de nem ám az ünnepi bálon.
Özönlik a nép, nem mukkan egy sem.
Hosszán a térnek
s az utakon el se férnek.
Zúg a harang, a pálca reccsen.
Karomat kötél szorítja gúzsba!
Már hurcol a hóhér zordonan.
Mindenki nyakán belenyisszen a húsba
a bárd, mely az enyémre zuhan.
És néma lesz a föld, akár a sír.
FAUST
Miért szültél, anyám, mi végre?
Mephisto megjelenik kívül.
MEPHISTO
Itt pusztultok! Jöttök-e végre?
Habozás, fecsegés, locsogás! Befejezd!
Lovam borzongani kezd,
szürkül a hajnal.
MARGIT
Mi tört fel a mélyből ily robajjal?
Ő! Ő! Zavard el őt!
Mit akar itt, e szent hely előtt?
Engem akar!
FAUST
Gyere, élni, élni!
MARGIT
Én Istenem, te tudsz egyedül megitélni!
MEPHISTO
Fausthoz.
Gyerünk! Gyerünk. Faképnél hagylak ám.
MARGIT
Tied vagyok, ments meg, Atyám!
Szent seregek ti, angyali kar,
köröttem védőn táborozzatok!
Henrik! én tőled - borzadok.
MEPHISTO
Rá ítélet ült!
HANG
a magasból.
Megmenekült!
MEPHISTO
Fausthoz.
Hozzám, hamar!
Eltűnik Fausttal.
HANG
belülről, elhalón.
Henrik! Henrik!