Prológ (Tóth Árpád, 1912)

Prológ
szerző: Tóth Árpád

1912

Kedves közönség! hálásan köszöntünk,
Hogy ide most szépen eljöttetek,
S türelmesen s figyelmesen várjátok,
Mi minden készül itt előttetek.
Zenés, derűs, mosolygó ünnepély,
Kislányos cécó, mely most rátok itt vár,
Zengő ajándék tán kicsiny s csekély,
De mit szívünk hő dobogása diktál.

Lássátok, kint most tündér tavasz készül,
Ott kint most a tavasz tündére jár,
Megcsókolja s megöleli a tájat,
Mely elhagyott volt, bús volt és kopár.
A fázó fákat enyhe zöld selyembe
Öltözteti, s boldogok most a fák,
S boldogok a szerény kis árvalányok:
A tiszta, kék ruhácskás ibolyák.

Mi a tavaszt, ez enyhe, lenge tündért
Így látjuk most: mint kedves jótevőt,
Ki meleget hoz, fényt hoz, örömet hoz,
És felvirul a bús és árva föld.
A mi ünnepünk is tavaszi ünnep,
Mi is derűt s meleget akarunk,
Hogy akiket komor sors tele búsít,
Ölelje át vigasztaló karunk.

Szegény társaink kedvéért ez ünnep,
Őértük szól itt zene, dal, ütem,
Ajándékát Segítő Egyletünknek
Fogadjátok hát tőlünk szívesen.
Ne nézzétek, hogy mit szerényen nyújtunk:
Az ajándék tán nem pompás s remek,
Csak azt nézzétek, hogy a kéz, mely nyújtja,
Mily igaz s mély szeretettől remeg.

Gondoljátok, hogy kint a mezőn jártok,
Hol a tavasz szelíd fuvalma leng,
S himbál felétek száz harangvirágot,
S harangvirágok kis csengője cseng:
Zene, mely már nem is szól testi fülnek,
Oly selymeshalkan, oly remegve kél,
Szerény, lehelletfinom, kicsi himnusz,
Csak lélek hallja, csak szívnek zenél.

A mi lánylelkünk is ily zsenge, gyenge,
Tavaszi, selymes, halk harangvirág,
Mely most szelíden remegve regéli
Leánytavaszunk legszebb himnuszát.
A szeretet s jóság himnusza ez,
Melytől megszépül ez a kicsi ünnep,
S ezért reméljük, hogy kedves lesz néktek
Ajándéka meleg leányszivünknek.