Nappali álom
| Nappali álom szerző: Alfred Tennyson, fordító: Babits Mihály |
PROLÓG
Óh Lady Flóra, halld tehát:
egy édes óra tölt el itt,
míg párna-arcon altatád
pilláid testvér-íveit.
Míg te szunnyadtál lankatag,
a rács mögé szeszélyből én
meglesni jöttem álmodat
a nyári lombok hátterén.
S álmodtam én is - míg tolult
álmaim forró halmazán
egy rege halk visszfénye gyult
és öltött alakot lazán.
S ha tudni, mit gondoltam el
s vágysz látomásom látni most,
vedd himzőrámád és keverj
madár-rajzodba csöpp pirost:
addig elmondom. Csak ne nézz,
ne nézz reám oly komolyan,
mert rímem káprázatba vész,
s rendezett szavam szétsuhan.
AZ ALVÓ PALOTA
1
Váltó év kévével s füvel
ölt s vált más boldog földeket:
itt nedvben szunnyad a hüvely,
s érben a vér áll dermeteg.
Halk árnyak, könnyü fodru köd
jön a mezőről s vak moraj,
mint messze anyaméh mögött
alvó lelkekhez földi zaj.
2
Lágy fény füröszti terraszok
urnáinak rézsut sorát.
Szökőkut vize nem mozog:
sík medencébe lapul át.
Csarnokban megmeredt a láng;
tornyán a zászló csüggve lóg;
s babérrácsán páva, s nyulánk
fémrudján gubbad a pirók.
3
Tojásain a fecske ül:
benne s bennük az élet áll.
Arany fogas körmeirül
ruhák álmos redője száll.
És légy se rebben: nincs zörej.
Mint egy kép, olyan az egész:
mint ó királyok képe, mely
a falról az alvókra néz.
4
Itt ül a pincér, bontva már
térde közt félig a palack;
amott a vén udvarnagy áll,
s udvarhölgy, arca friss barack:
az apród fogja csöpp kezét;
szemérmes ajka szóra nyíl;
az csókra nyujtja az övét:
arcára rárögzött a pír.
5
S míg mind a száz év eltelik,
az erkélyről-hullt fényeket
metszett kristályok megtörik
s nemes borral tölt serlegek.
Alvó bárók asztal körül,
komoly arcok gyürüje, vár.
És trónusán szunnyadva ül
a joviális bölcs király.
6
Künn fölburjánzott a sövény
s messziről erdőcskét mutat;
lonc, s vörösbogyós vadnövény
verik burjánnal az utat;
futók, fagyöngyök, összefont
zöld fal, páfrány, tövis-szurony:
fölöttük nyul ki, s lángot ont
napfényben a kastély-torony.
7
A száz nyár mikor múlik el
s születik újra gond s idő,
amint az új tudat kikel
s az ész kormányzó napja nő?...
Itt minden megmaradt helyén,
mintegy öröktől rendezett -
Jőjj, gond és kéj, kin és remény,
és hozd a boldog herceget!
AZ ALVÓ SZÉPSÉG
1
Lábáig év meg év után,
míg hever ágyán egymaga,
átnőve bíbor paplanán
árad el éjsötét haja.
Elbűvölt teste kétfelén
a gyöngypártából szétkereng:
a gazdag, álmos, enyhe fény
a göndör fürtön meg se leng.
2
A csillaghímes takaró
lankadt selymével tagjait
formázza; fürté szakadó
éjzáporából kivakit
karja lágy árnya, s nagyszemű
gyémántkösöntyüvel lobog:
a csöndet vággyal tölti hű
szépsége, fénnyel a napot.
3
Alszik: s pihegés a terem
holt legét nem rebbenti meg;
egy illatos tincs ott pihen
keblén, és nem vall ütemet.
Alszik: s párnája a puha
nyomástól két dagadt halom.
Alszik, s nem álmodik: csupa
forma és teljes nyugalom.
A MEGÉRKEZÉS
1
Soká lappangó kincseket
megtalál aki jól keres,
mert vágyat a végzet vezet,
fátylat letép s alája les. -
Más ég alól jön... Útazik...
Köpenye szirteken suhan...
Tündérkirályfi... Szeme vig
s rókánál fürgébb lába van.
2
Szétszórtan a sövény alatt,
kik át akarták törni rég,
halott hősök teste rohad
s csontjaiktól fehér a rét.
Nézi a holtak hűlt nyomát:
"Hőstetteik közt vesztek el!"
S agyán egy mondás villan át:
"Száz bukik, egynek győzni kell!"
3
Jön, alig tudja, mit nyomoz:
áttör a rácson és belép:
arcát láng önti: bizonyos,
hogy ami várja, csodaszép,
mert bűbáj vonta életét,
az lengett egyre körüle,
igéret csalta mind idébb...
s hangokkal káprázott füle.
4
S fürgébb a léptek üteme...
Gyorsabban, gyorsabban felel
a szívben a varázs-zene...
mig a titkos szobára lel!
Csókolni hajlik hunyt szemét...
Szelleme madárként lebeg...
"Édes, ha fürtöd ily sötét,
szemed milyen sötét lehet!"
AZ ÉBREDÉS
1
Egy csók! s a bűbáj elsuhan.
Órákat ütni, kapukat
csapódni hallasz; láb rohan,
kakas kiált és eb ugat.
Fény telje árad szerteszét,
a kerten át szellő söpör,
kut égbe fúrja gyöngyvizét,
a csarnokot zaj rázza föl.
2
Sövény hasadt, zászló dagadt,
sáfár irkált, pincér ivott,
fecske röpült, tűz fölfakadt,
pirók ritt, páva visitott,
apród s leány játékukat
folytatták... és zengett a vár:
az elzárt zsilip átszakadt
s zuhant alá az élet-ár.
3
Végsőnek ébred és fölül
ásítva trónján a király,
végigsimít álla körül
s szól: "Istenuccse, szép szakáll!
Mit mondtok? aludtunk, urak!
Szakállam az ölembe nőtt."
"Egy kis ebédutáni csak!
Szunyókálás!" - esküsznek ők.
4
"Pardieu! tagjaim egykicsit -
szól őfelsége - merevek.
Nos mylord, törvény lesz, amit
ép félórája sürgetek?"
A kancellár, rest, frivol ur,
udvarias szókkal felel,
s láncán babrálva hanyagul
kérdést mosolygva napol el.
AZ ÚTRA-KELÉS
1
Átfogta karcsu derekát...
Karjára dőlt... s a változó
halmokon úgy röpültek át
az új világba, mely az ó!
Halmokon át s messzebbre még,
tulhágva bíbor dombtetőt,
s Napnyugat szívéig a szép
királyleány követte őt.
2
"Aludnék még száz évig én
még egy ily csókodért, szivem!"
"Ébredj örökre, kicsikém:
ilyen volt, ilyen, és ilyen...!"
S fölöttük a vidám szelek,
és surranó csillag oson,
s reggelbe omló szürkület
árad át arany rácsokon.
3
"Óh hosszan alvó szép szemek!"
"Óh boldog álom! tovaszállt."
"Boldog csók! ébresztője lett."
"Csókod elűzné a halált!"
S fölöttük hold ing, hold halad
köd-tóban, aranycsónakon,
és estbe-haló alkonyat
süllyed át rózsás fokokon.
4
"Lehet-e? Száz nyár így tün el?
S most hova megyünk, mondd, hova?"
"Jer atyám udvarába, jer:
ott vár rád mégnagyobb csoda."
S halmok fölött, és rajtuk át,
tulhágva bíbor dombtetőt,
éjen tul, napon át, a tág
világon át, követte őt!
MORÁL
1
Így, Lady Flóra, vedd e dalt,
s morált elméd ha nem talál,
menj, nézz tükrödbe s valld be, valld,
szépségben mi lehet morál?
Óh mi hasznát veszed a vad
virágnak, amely rejtve nyit,
s milyen erkölcs vagy gondolat
tölti a rózsák kebleit?
2
De bárki járva a mezőn
lelhet bimbóban és füben
hangulatával eggyezőn
jelet mely őhozzá üzen:
Így természet és műremek
szabad értelmezésre vár:
ki szabott céllal köti meg
csorbítja és torzítja már.
AJÁNLÁS
1
Fejed rázod. Női mohó
lelked fonalat követel!
Nos - mit gondolsz? - nem volna jó
így egyszerre szunnyadni el?
Csöndbe vonulni ki e vak
zajból, mi és barátaink;
minden száz évben kelni csak
s felnézni - s aludni megint!
Aludni nagy hadak között
s ébredve, látni több tudást,
nyílni csodákba-öltözött
velők-titkát, csillagfutást,
s mind amit az év fölbüvöl
s költő órák hatalma ad:
nagy Államokat nőni föl,
Ligákat és Hatalmakat.
Titánerőket küzdeni
klimák és évszakok delén:
mi lennénk a föld vénei
és az Időknek reggelén.
2
Igy alva, s kelve, sok csodás
uj érán, szebb dekádon át
aratnók minden változás
virágát, magvát, illatát.
3
De az uj évszáz elején
- ugy elvarázsolt két szemed -
előtted vágynék kelni én
s azokat csókkal nyitni meg.
Mert - jó vagy nem jó - ha magad
nem választottál más morált,
kell hogy enyémet elfogadd
s kedvemben kedvedet találd:
és - jó vagy nem jó - szellemem,
keresve, hol van a morál
s a dal értelme mi legyen,
tehozzád egyre visszaszáll,
s nem lel jobb értelemre, mint
e bájos-fürtü kicsi fej,
s egy csók, mely jobb világba int
s az álmot élni költi fel.
4
Mert amióta ily gyönyört
izlelt Ádámmal Éva már
s minden bimbó virágba tört
Édenben, dalba a madár,
keltett-e még szem több reményt?
csókolt-e édesebben ajk?
mint ez, mely dupla rózsaként
csügg, s merengésed telje rajt
lankad és halk-magába hull
s alszik álmatlan édesen
csókoktól oldhatatlanul,
s nem hagy hallani, látni sem:
de törd meg! Asszony a neved
s ebben a névben szent jog él,
mely életed morálja lett
és életemnek drága cél.
EPILÓG
Így, Lady Flóra, vedd e dalt
s ha látod hogy van benn morál,
menj, nézz tükrödbe s valld be, valld:
"Csoda-e hogy szépnek talál?"
S csoda-e ha úgy nyúl e dal,
kedvedért, mintha valami
nagy ritka madár nem akar
röptéből földre szállani?
vagy mintha ó uszály omol
s emeli rózsás amorett:
de vedd, mert tréfa és komoly
egyesül itt kedvedre - vedd!