Népdalok és mondák 1. (3. monda)
Egyszer volt egy fiatal herczeg, tán alig 25 esztendős, magos sugár termete hasonló volt a beligeti fenyőkhez, homloka is bus volt mint a sötét fenyőé, mennydörgő hangja szikrásztatta fekette szemeit, öltözete, pánczélya fekete volt, mert a herczeg, kit az egész világ rövidon Csabor urnak hivott, a nagy király válogatott vitézzei között szolgált, s fekete gunyáján kivül más czifrasága nem volt, csak egy aranycsillaga, mellyet a nímet táborba azért ajándékozott Csabor urnak a nagy király, mivel ez életét mentette meg. Nagy hire volt Csabor ur vitézségének, s jó szivének, a szegények iránt nagyon adakozó volt; s sokszor a nagy király dorgálta miért osztogatja olly kimillés nélkül vagyonát, de a papok nem dicsekedhettek a Csabor ur alamizsnájával, mert ezeknek soha semmit sem ajándékozott, misére pedig pénzt nem osztogatott, ezért neheztelt is rája az egész papság, kivált a főpap a nagy király udvarából, de mivel igen szerette Csabor urat a nagy király, ellene nyilván véteni még pap uram sem mert, alattomban mindazonáltal főzte a cserepet. Egy hideg öszszel haza érkezett a nagy király Csabor urral a táborbol a király várába egy nagy viz partján, még le sem nyergelték a csődöreket, s már szólitá a nagy király Csabor urat — „Fiu, nyugodd ki az éjjel magadot, s hajnalba midőn pitymallik, siess bizodalmasabb embereiddel tul az alföldi havasokon az öreg Demeterhez Románba, a mint hallom olá uraiméknak barátságom nem fér fogaikra, mert már a törökkel czimborálnak — tudd meg fiu, hány hét ott a világ, s intsed az öreg rokát vigyázna farkára, mert az érseki palást helyett aligha istrángot nem küldök neki” ― Csabor ur örömmel vette a nagy király parancsát, s bucsut vévén Margit asszonytól, barna csődörén repült a fövényes pusztákon ált az Olt mejékére, onnan egy hideg fagyban tört keresztül a havasokon s Jordán Boërnál a király hű emberénél, bészállott, itt hallá az öreg Demeternek álnokságát egész kiterjedésében, és azt is, hogy ez a nagy király főpapjától alattomba ingereltetik a csavara csinálására. Ezeket értvén, utnak eredett Csabor ur, s negyed napra Románba ért, szállást a püspöknél vön, s általa szinből szivesen fogadtatott, 1iba nyelvvel akará a vén kuvasz, Csabor urat ámíttani az idevaló dolgok felől, de bajos volt a nagy király emberét megcsalni. Csabor ur a püspök sok beszédére semmit sem felelt, s ezért azt hivé a püspök hogy Csabor urat elaltatá, de ez annál vigyázobb vala, s egykor észrevevé hogy minden éjjel számos nép gyült a nagy templomba; ő is azért egy éjszakán böeroson öltözve belopodzott oda, s irtozva hallá mint egyeznek a Csukolyok a püspökkel a nagy király ellen, s mint koholnak a török segedelmével pártolást s támadást, csöndesen halgatá mindezeket Csabor ur, s másnap eggyik szolgáját levéllel elküldé a nagy királyhoz, melyben az egész dolgot tisztán elárulta; de a szolgát meglesték a kémek, megtámadták, agyon verték, s a Csabor ur levelét tőle elvévén, azt a püspöknek adták — ki megtudván a levélből azt, hogy Csabor ur minden éjjel a templomba lopódzik, még azon éjjel, mikor a sokaság egybegyült, be záratá a nagy czerefa ajtókat, s boszus beszéddel eléadá a népnek, mint lenne közte áruló; erre mindenik halált kiáltott, s kész volt a szent keresztre megeskünni, hogy ők nem azok, ekkor a püspök egy széket tétetett az oltár garádicsára, leült, s rendre megeskette a jelenvalókat, csak egy barna bundás nem mozdult a szentelt viz edénnye mellől, s ennek szóla a püspök „hát te ki vagy; hogy nem járulsz felém?” de a fekete bunda nem mozdult, most tudta a püspök a dolgot, s parancsolá: kötöznék meg a barnát, nyomult a sokaság tellyesíteni a parancsolatot, ekkor lehulla a barna bunda, s ott álla Csabor ur, mint a beligeti sötét fenyő zord homlokkal szikrázó szemekkel, jobbjába aranyozott nyelü réz füttykös volt, balja egy széles palloson nyugodott — rezzenve állott a sokaság, mint a vadász, ki midőn nyulat kergetne, hirtelen medvére bukkan — azonban nem sokára rohantak a prédára, s anyi mind az, Csabor ur minekutána mintegy 30at le vert volna, maga is halva czeppent le, vére magasra precskelt az oszlopra, s most is látszik a románi öreg templom bémenetelénél balra, eleget meszelik az olá papok, de még is csak nem fehéren marad. — Megtudá ezt a nagy király, főpapjat elzárata, s iszonyu haddal jőve megboszulni a Csukolyokat, kik Csabor urat megölték, seregével férfi gunyában eljöve Margit asszony is, s addig sirt a véres oszlop alatt, mig egy mise után halva emelték fel a kőpadlásról.
Jegyzés: Mind a kitételek, mind a szófüzetek a menyibe lehetett az érthetőségért a beszélő pór Csangó előadásához hűn meghagyattak.