Mulik mint az árnyék, az élet
Mulik mint az árnyék, az élet,
Észre sem veszszük, hogy semmivé lett.
Bölcs az, a ki mit tart, ugy használja,
Hogy benne örömét is találja.
Hej bizony esztelen, a ki busul,
Mikor örömök közt mulathat és vigadhat,
Észre nem is veszi, elsuhan élete,
S elenyészik mint az éji lenge pára.
Jöjjetek ide szaporán, ti azért,
Kikben szivetek az örömhez ért,
Megszaporodik ez az életfonál,
A kotyogó kebelű kancsóknál.
Hej bizony esztelen, a ki busul,
Mikor örömek közt mulathat, vigadhat.
Fogj nosza kulacsokat, és tele finakokat,
A fekete bajokat öntözd le.
Megnyílik a sötét sír számunkra,
Rangunkra nem hajt, sem vagyonunkra.
Kedvelt barátinktól meg kell válnunk,
A föld bús gyomrába le kell szállnunk.