Meddő nő
Hullámzik, gyöngyözik ruhája fodra,
járása tánc és a járása láz.
Kígyózik, mint a kígyó csavarogva,
mit a bűvész ütemes botra ráz.
Mint sívó homok s a puszták azúrja,
nem érti a mi szenvedéseink,
mint a tenger kel és elapad újra,
közönyös, él és reánk sem tekint.
Csiszolt szeme két pompás csodakő,
oly túlvilági és oly furcsa ő,
egy angyal, egy szfinksz, harc és tiszta béke,
csupa arany, acél, gyémánt, nyakék,
s testén mint egy didergő csillag ég
a meddő nők fönséges szűzisége.