Két vers (Robert Browning)
1.
SZERELEM AZ ÉLETBEN
I.
Szobára, szobát,
fölhajtom mind
utánad a házat!
…Ne félj, szivem, egyszer megleled őt még,
és nemcsak a függönyön lépte szellőjét,
és nemcsak fekhelye illatát,
vagy fodra tükörből vissza ha int
s ujját virággal ekózza a váza!
II.
De hervad a nap –
Előre még!
– s ajtóra jön ajtó…
Óh végig ezer benyilót és termet!…
Hiába! kilép, mire én ott termek
s hajszolva – ki bánja? – megy kárba a nap.
Már este van és még hány menedék!
milyen szobasor! hány rejtekes alkóv!
2.
ÉLET A SZERELEMBEN
Menekvés?
Tőlem?
Mit ér?!
Mig én vagyok én s te vagy te; mig
ketten vagyunk a világban, én
a szerelmes, és te a kőkemény:
egyik üldöz, a másik fut s buvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
és bárhogy igyekszem, hasztalan:
de mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd föl könnyed, ugorj, kacagj,
ha elestél, ujrakezdeni:
e hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
egy sugarat ebben a ködben, s én
ha összedől remény-palotám,
ujraépítem! bár szökevény
örökké s
hűtlen
a Cél!