Ifjonti jók múlásán
szerző: Tóth Árpád
Kék hamvadozását
Estéli sugárnak,
Mikor ifju párok
Összébb bújva járnak,
S láttukra szívedben
Habot vet a rest vér,
- Vén bor hűs pincében, -
Ismered-e, testvér?
Szidod-e, bölcs gúnnyal,
A nagy, sárga holdat,
Hogy sűrű sugára
Ócska szirup-oldat?
Puffadt, rossz citromból
Csurrant limonádé...
S nem fáj, titkon, íze,
Hogy már nem a szádé?
Csókíze a holdnak,
Holdíze a csóknak...
Mért lesz vége, pajtás,
Az ifjonti jóknak?
Színünk, ízünk, harcunk
Fakúl, bomlik, vásik,
S helyünkre lopózik
Sok fiatal másik...
Morcosodunk, s bévűl,
Bennünk, a csontpadkán,
Szivünk is úgy gunnyaszt,
Mint egy öreg patkány;
Rosszkedvűn figyeli
Május tilinkóját,
Friss szivek hamelni
Víg patkányfogóját...
Ej-haj, jó kenyeres,
Szegjük fel nyakunkat,
Kurjants fel a holdra,
Ne hagyjuk magunkat!
Tudunk mi még rózsát,
Babért is aratni,
Hódolt gyönyörűség,
Torkába harapni!
Hulljunk dali tánc közt,
Hogyha hullni kell már,
Múljunk ragyogás közt,
Hogyha múlni kell már,
Izzadt, bukó harcunk
Gyönyörűszép esten
Hűsítse halálba
A jó férfi-isten...