Helmeczy Mihályhoz (Kazinczy Ferenc)

Helmeczy Mihályhoz szerző: Kazinczy Ferenc

^[1]

Széphalom, 1811. jun. 18.

   Fiam, ki kedves anyja karjain
Csak fajdalom hangzásit adja még,
A hála tolmácsává engem teve.
Vedd nyájas arczczal azt, s a gyermeket,
Ki lantod énekére felfülel,
Szeresd tovább is. – Boldog jósolat!
Nem lön az isteninknek ellenökre,
Kit papjok édes énekkel köszönt.

   Midőn az áldás első csókjait
Felnyomtam homlokára, csillogást,
Hírt és nevet nem kértem én neki,
Nem azt a jobbat is, melyet dal ád.
A hír, a név csak gőz, és ha kinek
A tömjén vesztegetve gyújtatik,
Szégyen s pirúlat festik arczulatját.
Hogy őtet Eros és a Charisok
Vegyék szent ótalmokba, hogy szemét
Ezek nyissák fel látni, hogy tanítsák
Irtózni a rútat, s a mi szép, szeretni –
Kérésem ez volt s ez marad. Ha meg-
Hallgattaték a kérés, úgy Emílem
Lángolva sír Daykámnak, Berzsenyimnek
Tropeumaik körül; lángolva majd
Dessewffynek, Nagy Pálnak, Prényinek,
Majláthnak fényeikre, kik borostyánt
Még barna fürtök közzé fűztenek,
S nem fogja sírni könnyeit hasztalan.
Oh teljesedjék álmom! Te pedig
Melyében gerjeszd e szép lángot, és
Gerjeszsze példád együtt énekeddel.

Jegyzetek

1. A szerkesztő, Balassi József megjegyzése:
   Válasz Helmeczynek, a ki ódával üdvözölte Kazinczy fiának, Emilnek születését.