Három becses dolog

Népdalok és mondák (2. kötet)
szerző: Erdélyi János
Három becses dolog

Egykor volt két király, kik egymást közt testi s lelki barátságban éltek; az egyiknek három fia, a másiknak egy leánya volt. A két atya olly szerződésre lépett egymás közt, hogy egyikük elholtával, a másik leend gyámja az árváknak, s majdan a három fiak egyike nőül vevén a leányt, annak birtokit is öröklendi. Nem sokára megholt a leány atyja, s ez átment lakni gyámatyjához. Kis idő mulva atyjához ment a legidősebb fiu, s kéré tőle a leány kezét, s megtagadása esetében magát éltétől megfosztani állítá. Atyja három hétre igért neki választ. Egy hét mulva a második ifju kérte meg a leány kezét, kinek szinte kedve volt magát agyon lőni ellenkező esetben; ennek két hétre igértetett meg a válasz. A másik hét elfolytával megkéri a leányt a legifjabb is, s atyja egy hetet szabott neki a válasz elvárására. Megjött a nap, mellyen mind a háromnak választ kelle kapni, s ekkép szólt hozzájok atyjok: Fiaim! a leányt mind hárman szeretitek, de jól tudjátok, hogy csak egy nyerheti meg, én tehát a leányt annak adom, ki reá magát legjobban teszi érdemessé; ezért tehát menjetek, kinek merre tetszik, a világba utazni, mához egy évre térjetek meg; ki utazásából legnevezetesebb dolgot hoz, azé legyen a leány. Megnyugodtak ebben az ifjak s utnak indultak, a közel levő erdőben egy nagy tölgynél megállapodtak. Három ágra oszlott itt az út, nyugotit választá a legidősb, délit a második, a harmadik pedig keletre tertott. Ugy váltak el, hogy egy év mulva ugyanaz nap mind a hárman ott összejöjjenek, s együtt menjenek haza. — A legidősb mindent, mi nevezetes volt utjában, megnézett, s nem kimélt semmi költséget, hogy valami kitünő dolgot szerezhessen. Sok járás kelés után végre egy olly látcsőre tett szert, mellyen a világ végére lehetett látni, ezt mint legnevezetesebbet volt szándéka atyjának haza vinni. A második szinte minden igyekezetét arra fordította, hogy olly becses dolgot szerezzen, melly által ő legyen a nyertes; sok keresés után egy olly köpönyeget szerzett, mellybe burkolódva, csak gondolni kellett valami helyet s azonnal ott termett. A legifjabb hosszú bolyongása után egy narancsot vásárolt, olly erejüt, melly a holtat, ha huszonnégy óra még nem mult el halálától, azonnal életre hozta ismét, mihelyt azt orra alá tevék. Ezek voltak a haza viendő nevezeteségek. Minthogy már az év is közel volt végéhez, a legidősb és legifjabb már utban volt a kitűzött tölgyfához, csak a középsõ mulatott még ide s tova, kinek egy percz elég volt a kitűzött helyen megjelenni. Elérvén már az emlitett tölgyfához a kettő, s kis idő mulva a harmadik is, előmutaták egymásnak szerzett dolgaikat; vizsgálódnak először is a látcsőn, s nagy megindulással látják, hogy a hölgy, kiért egy évig fáradoztak, holtan fekszik. Sietve bujtak mind hárman a köpenybe, s gondolatsebeséggel honn termettek. Az atya fájdalommal adá nekik elő, mikép a leány egyiké sem lehet, mert meghalt. Kérdék mikor? s mivel még a huszonnégy óra el nem telt egészen azóta, azonnal hozzá sietett a legifjabb, s varázs narancsával feleleveniti a már holt hölgyet. Most ismét vetekedés és versenygés támadt a három ifju közt; a legidősb magának tulajdonitá a legnagyobb érdemet, mert ugy mond: ha látcsövén meg nem látják a leányt halva, még a fa alatt késtek volna, akkor késő lett volna a narancs segélye. A második mondá: ha ő köpönyével olly hirtelen honn nem terem testvéreivel, szinte nem segithetett volna már a narancs. A harmadik viszont magának tulajdonitá a leány feltámasztását, s igy a legnagyobb érdemet. Összehivattak tehát a birodalom bölcsei s vénei, ezek a leányt a legifjabbnak itélék. Megnyugodtak ebben végre mindnyájan, s felhagytak agyon lövési szándékukkal; a legidősb látcsövén kinézte magának a legszebb királyi hölgyet s azt kéré meg. A második szinte hallván egynek mind erényekben, mind szépségbeni hirét, oda gondolta magát köpönyével, s igy mind hárman elégedetten vezeték elnyert hölgyeiket az oltárhoz, s boldogok lettek, mint csak emberek boldogok lehetnek.