VI. Guta. Igy maradt fen, és még élénkebb tudattal a guta szó és név; ereje már hasonlón a szólásokban nyilatkozik: mi a guta, üssön meg a guta. Dug. km. 2. 31: ütné meg a guta. Csokonai par. dal. a guta vén mostoha. Jelentésére nézve ma, ismét egy halálos betegség, de már határozottabban: az apoplexia ― szélhüdés, szélütésre, és csupán csak is kizárólag így és erre használtatik, mint: Molnár, Kreszn. guta és guttaütés ― apoplexia, gutaütött ― apoplecticus, paralyticus. Nomenclat: félguta ― hemiplexia. De a kmondásokb. beszőve, ― m: simítsa meg a lapos guta, összehúzta magát mint Komoró végén a guta, meghúzta magát mint Gúta mellett a mennykő E. 3139―41. lelapult mint Komoró végén a guta D. 2. 31. lapos guta ütötte meg az erszényét B. 1952, ― sajátságos, hagyományos történeti magyarázatokkal kísértetik. Már Szirmay (parab. 109) a km. nyomán: összehúzta magát mint Komorón a guta, s utána Dugonics és Erdélyi i. h. beszélik, hogy a 14 századb. egy ungvármegyei komorói híres Guta Jakab nevű haramia, ki számos gyilkos tettei miatt, Ilosvai Leustak nádori birósága által 1393 elítéltetvén Ungvárott oldalbordáján akasztatott fel, a Komoró melletti erdő, vagy bozótos cserjesben szokta volt magát meghúzni, s onnét parittyájával az átnenő utasokat, oly ügyesen találni hogy azonnal meghalnának, a parittyázás után közönségesen lelapulván eszközlötte volna a kmondást: lelapult mint Komorón a guta; innét egyszersmind hogy a hirtelen szél által megütött emberre is alkalmaztatott, s a szélütés gutaütésnek neveztetett; a Szirmaynál ekkép némi históriai alappal előhozott adat, melynek további eredetijét nem tudom, néphagyományos voltáról nyilván kétséget lett volna bennem gerjeszteni képes, hasonlón többi e nemű jegyzeteihez, ha az elbeszélést, a kmondásokban is erősen nyilatkozó eféle népies és hagyományos alap nem erősítené. Különösen feltünő benne hogy a Guta nevet egy híres a népemlékezetben élő haramia vagy zsivány bírja, kinek ügyes parittyázásától származtatik a gutaütésnek a
szélütés apoplexiára alkalmazott értelme. Lejebb bőven találkozandunk már saját néphagyományos hitregei nyomokkal, melyekben az istenségek főbblények kitünő cselekvése nem csak a későbbi nemzetihősökre, de ezekről ismét ama néphősökre, a népmonda által gyakran dicsőített, többnyire kedvelt vagy csudált, haramiák is zsiványokra is áttért (hős VI); más mélyebb idegen mythosi nyomok még világos adatokat is szolgáltatnak, mikép hason híres népies emlékű haramiák nevei, mythosi hitregei nevekkel azonosulnak; az ang. és fran. bretagni népmondában példaul, egy elfi szellem jő elő a híres Robin hood haramia nevével, a svédb: az öreg Tom Gubbe st. (l. Maury fées 77, Grimm 472), — akárhogy a néphitben az istenség, kártékony elfi szellem, neve leszármazott, vagy hogy a rettegett s dicsőített népkalandoré, a néphit rémeire alkalmaztatott. S e tekintetben már ismét igen jellemző, hogy mint lejebb a döghalál: az ördögnek, fentebb a fenerágás, fenének, az epilepsia, a nyavalya törésének, ugy itt az apoplexia, feltünő rögtöni halálos betegség, nemcsak sajátságos cselekvés: az ütéssel jellemeztetik, de a monda emléke erre Guta névvel még egy személyt is tárgyasít, valamint mondók, egészen megfelelőleg az e nemű mythosi processusnak, mely szerint az istenségi név, és cselekvés a hős és haramiára leszállván, a régi eredeti értelmét vesztő szólás jelentését emily népmondák által felélénkítve tartá fen. Nevezetes vonás még, mit a fentebbi magyarázatok e Gutára nézve előhoznak (l. i. h.), hogy midőn üldöztetve honn, Ungvár vidékére huzódik, ott ismét embereket gyilkolva a leölöttek bőrébe szokott volt öltözni (?!). E különös fordulat, úgylátszik a néphit ezen személyessége átváltoztatási alakjairól akarna még itt valamit tudni, valamint ez hason alakoknál igen gyakori jelenség, és legalább az adatot csak így tudnám magyarázni.
     Mert hogy e gutaütésrőli monda nem egy bizonyos ungvári komorói Gutától származik, mutatja a hason hangzó felhozott kmdás, meghúzta magái mint Guta mellett a mennykő, tehát ép úgy mint Komoró mellett viszont a guta. Erdélyi i. h. ugyan, azt a Komárom melletti Gúta helység nevével magyarázza, de ilyen magyarázatot annak a meghúzás, lelapulás, lesímulásban feneklő, s ezáltal az előbbiekkel világos összefüggésben levő értelme nehezen enged[1]. Világos szinte, hogy egy ily név még különösen a lapos gutával játszó kmdásokra, melyek ismét a parittyázó Guta lelapulásával (!) értelmeztettek, sem képes magyarázatot adni, annálkevésbé pedig a szélhüdés apoplexianak guta nevét annyira elterjedt és általánossá tenni, miként e régi szó mindenütt hazánkban dívik, általa egyébként is csak a kifejezés első része a guta névre nézve vehető volna az okadatolás, miután maga a kór, halálnak, ütés cselekvése általi kifejezését, egy más rá használt: a szélütés, szólásban is birjuk. Én azért a szó gyöki eredetére kívánnék hasonlat által némi világot; de ilyet csak az eltérőbb: gug, guga, guj szavak szolgáltathatnának; jelentésükre szinte egy betegségi jelenséget fejeznek ugyan ki. Kreszn: guga ― döghalál idején támadó kelevény, megszöki: a guga épen úgy mint lejebb megszöki a mirígy, pestis, guga halál ― döghalál. Biró (mic. 226): dögleletes guga, a tájszót, székelyekn: peitises mirígy; ámbár tudomásomra a mai általánosb használatban az sajátlag inkább: golyvát―struma és tumor glandularist jelent; lehet hogy mivel a döghalál pestis jelensége ily kelevénynyel jár, akár e kelevény nevétől ment az át amarra, akár a pestisről emerre és általjában minden kelevényre. Egy más hason szavunk a gugg, guggol, guggolás a subsannare cavillare értelemmel; még egy székely: guja szó (tájszótb.) bizonyos tekézésben álló játék neve volna a teke v. gujától igy nevezve. Szavunk azonban ezen teljes alakjábani terjedt és régi, bizonyára a 14 századnál — melybe mint láttuk a híres Guta haramia neve, és annak a szélütésrei átmenete tétetik — feljebb érő voltát, a számos tulajdon személy- és helynevek kétségtelenné teszik, m: Gúta mv. és már mellette Ó-Gúta p. Komáromb. Guta f. Nógrb. Guta háza. p. Vasb. ezek egyike, vagy egy hason más helynévtől az Ország család gúti előneve; krónikáinkb. a beköltözött idegen családok nevei közt is: de Gut Kelad v. Keled nemzetségnév, valjon az azonban ily idegennek veendő-e szinte, vagy inkább talán máris a honban felvett, az adományozott birtok nevétől, mint azt más idegen családoknak honunkban így magyarosult neveikkel történtnek lenni tudjuk, itt elhatározni nem szükség.
     Valamint azonban már fenebb érintők, megjegyezhetjük még, hogy eltekintve a guta névtől, maga, az apoplexia szélütés neve, (a székely tájsz. (tájszót.): rosz szél érte, azaz guta megütötte) hasonlón egy sajátságos halált hozó cselekvésnek, és pedig a mythologiai eszmekörbe vágó, mint főbblény személyesített, mint elem tisztelt: szél általi eszközlésére utalna. Igy tudja már azonban a székely néphagyomány a nemzeti ősatya Nemere nevét (óriás V) maig, mint ama erős romboló éjszaki szélét, ki um. még az embert is megöli (l. tájszót). Mint tehát fenebb a fenerágást, nyavalyatörést, ugy itt is a gutaütést nyilván egy főlényi fogalom, roszszél, roszszellemre, mint a népszólás tartja, gondoljuk visszavihetőnek, kinek ütése, szele érése által eszközöltetik a rögtöni halál. Az előbb már adott hason mythosi jelenségekhez, itt még a tárgyunkra igen találó keleti hitregét toldjuk, miszerint a goUütés szélütés különösen a dzsinek, és gulék roszszellemek művének tartatott (Hammer geisterl. d. moslm. 32), kik ilyenkor az ember szívét nyilukkal átlövik. Valjon ezen gule, gutánkkal egybevethető volna-e? homályos szavunk valamint további értelmezést nem enged, úgy a gule további jelentését még lejebb érintendjük.

――――――――――

     Ide sorozható végre még nem egy mélyebb értelemmel jelentkező kór- s betegségnév; így: a mirígy, a mennyire értelme a mythosi fogalmakba mindenütt elvegyülő pestis és döghalállal azonos, figyelmet igényel; annál inkább miután a szó is bizonyos cselekvésnek véle összekötött kifejezése által erősül, ez itt a szökés ismét, így: mirígyszökés, Pariz Pápai: bubo. Cserei (hist. 442) a pestisről: mirígyök szökött, és megholtanak; sajátlag azonban így mondva a daganat, mely mint a fenebb említett guga a pestis egyik jelensége. Moln. és Kreszn. mirígy ― glandula apostema. Pázm. pred. 955: mirígyesít ― lue pestifera inficit. 302. 447 mirígyes halál, mirígyesdög. Kreszn. és Nomenclat: mirígy fű is ― petasites, flammula apostematica. a tájszótb: mirígybéka székelyszólás értelmezése, a csekélységért veszekedőt irígykedőt jelentené m. gyermekek szidalma; e szerint szavunk a méreg, mérges szavakkal érintkeznék, mi máris a tág venenum, venenosus iracundus st. értelmeket szolgáltatja, a km: irígy mint a mirígy E. 5567, nyilván inkább csak a szóhangzattal játszik. Hasonlón jelentkezik a csoma szó, a tájszótb.: csuma v. csoma ― mirígyes pestis székely tájszó. Bodor (pog. hitr. 43) említi a: „csoma elvisz” erdélyi tájszólást, mely annyit tesz mint: ördög elvisz. Valjon nem áll-e közel ehhez ismét, a: csova szinte székely tájszó (l. tájszót.) mi um. madárijesztő jegy, tilalmas helyen egybekötött szalma rúdon, s némileg hasonló volna a manóféle ijesztő bábhoz. Hasonló tiz helynevet találok Kresznericsnél. Ily más tájszó ismét dobroc, a göcseieknél (tájszót.): tüzes, fájdalmasan égető kiütéseket jelent a testen, s véle ismét hason szólások alakulnak: dobroc üssön, baranyai szójárásb. (u. o.) döbröc ― rüh. — Különös cselekvést fejeznek ki másrészt számos betegségelnevezések mint: nyilalás ― öklelés ― seitenstechen. gyilok ― tumor, hideg ― lelés[2] mint már nyelvemlékeinkben: leletezett, általában kór, (Toldy példt. 1. 17): monden leletezeteket ― omnes infirmitates. a tájszótb. palóc: hideg-fogás; (mi az u. o. orhideg?) Valamint a beteges állapot egy más szinte általános kifejezése: a láz, egyszersmind rémet, ijesztőt, a gyümölcsfán, asztagon st. jelent (tájsz.), hasonlón a manó, csoma csovához; mi a nagy marin sajátibb értelme? a tájszótb. székelyül bizonyos. mérges kelést az emberen jelentene; fentebb említők már a pokolvar szöszt, ölő fenét st., minők még jó számmal volnának szedhetők; de ezek tárgyunkra is nem kevéssé érdekes összeállítása egy külön cikket kívánna, és ide tartozólag, a fentebbiek is csak annyira hozvák fel, a mennyire ama homályos főbblényi, betegségeket, halált eszközlő, roszszellemeknek, még hason nyomokban leginkább jelentkező emlékük v. nevük felderítésére szolgálhattak. Ha egyébként közülök csak egy kettőnek is ily értelmét és nyomát kijelölni sükerült, nem lehet még további szándékunk a kétes alapra tovább építeni akarni, s azokat határozott istenségi vagy csak bizonyos daemonologiai s különösen rosz értelemben vett
szellemekül és jelenségekül — minőknek az adottak nyomán leginkább kinálkoznak — állítani vagy vitatni.
     Ezen rovatba volnának azonban még sorozandók szavaink, és neveink, minők a néphagyományos emlékekkel kísért: garaboncos, patvar, st. de ezekről más tekintetekben bővebben folyván az adatok, és az ezek nyománi későbbi értelmezésük dúsabb eredményt ígérvén, a minthogy a háttérben lappangó főbblényi jelentésök némi nyomaihoz csak ezen közvetítés által lehet jutni, azokat akkorra illető helyekre hagyjuk. (XII és XV c.).
     Még inkább ama többi elénkebben fenmaradt mythosi képleteink, melyek sajátlag képezik mythologiánk bizonyosb daemonologiai alakjait, minő a tündér, ördög, tátos, boszorkány st. találhatnák e rovatban helyöket; de kiváló sokoldalú értelmük és jelentésük, valamint sajátságos mythosi körüknél fogva, ezek máris saját külön tárgyalást igényelnek. — Itt elég volt legyen, kitűzött szándékunkhoz képest, csupán eme homályosb és kétesb névemlékeket tárgyalni, melyek mythosi szinezete az avatott szemnek a háttérben is, és elleplezetten a feledékenység homályátul, félreismerhetlenül jelentkezik, de sokkal kétesben még is, — minden hagyományos adatolhatás hijával lévén, másrészt pedig elváló eredetiségüknél fogva, idegen mythosi párvonalozás általi felvilágosításnak sem adván helyt, — mintsem hogy azok határozott alakját, és hitregei jelentékenységét csak némi biztossággal is meghatározhatnók; a mit adtunk, a legtöbb mi e tekintetben megkisérthető, alap hijában az bővebb önálló vizsgálat tárgyaul nem emelhető. E kevés mit felhozhattunk nagyobb kisebb valószínűséggel, mint elmondók némi látszólagos főbblényi, istenségi, daemonologiai képzettel tünteti fel ez eszme s névmaradványokat, s mint ilyeket e rovat alatt véltük azokat eleve felmutathatóknak; örvendve ha mindjárt itt a kezdeten eme igen sovány eredvényt nyujtó hatarozatlan nyomok tárgyalása háladatlan munkáján átesünk; mi által további tárgyalásunk folyama e felvetődő, nevek és fogalmak által, kevésbé akadályozva annál egyengetettebb úton haladhat. — S ehhez még csupán megjegyezzük, hogy lehet ugyan miszerint, még később felmerülő adatok, melyek összeszedegetésének első stadiumában vagyunk csak, több felvilágosítót és határozóbbat hozandnak elő, de nehezen hiszem hogy olyasmit előhozzanak, mi ezen jelenleg csupán daemenologiai főbblényekkint jelentkező fogalmakat, sajátlagibb polytheisticus alakokká emelhetné.
     Ezen már fenebb érintett véleményünk azonban koránsem előleges, a vizsgálatba magunkkal hozott eszme[3], dé mint elfogulatlan vizsgálatunk eredménye, az ismeretünkre lévő adatokon feneklik, melyek egyikéből sem valánk képesek a józan kritika világánál ellenkezőt kiismérni. Miért hitünk szerint az adatoknak csupán egészen újakkali bővülése által lehetne ellenkezőnek helye, — addig vizsgálatunk eredményeül tehát a vélemény felállítható, hogy: a magyar mythologiában a sajátlagi polytheismus, a magy. ősvallásban a többistenség nem létezett.
     Mi azonban magában már figyelmet, s okadatolást igénylő nevezetes jelenség; — mert valamint a monotheismus minden mythologia, alap őseredeti eszméje, mely még a legdúsabb polytheismusi alakok és tanokon át is észrevehető, ugy ismét azt közönségesen trilogia és dodekalogiákba látjuk átmenni. Az emberi képzet kénytelen volt magának a főlényt személyesíteni, mit a mythologiákban különösen a természettünemények képében, melyekben a főlény nyilatkozatát az ember leginkább vélte észrevenni, vagy az istenségnek tulajdonított tökélyek képzetei alakításával tevék; ezen sokféle képek, és személyesítésekből, már őnként váltak a polytheismus számos alakjai, melyek rendszerezésére ezután, az emberi észnek a mythosi theogoniák, és philosophiai rendszerek által kellett kiindulni. Hol a mythologia ezen fejlődést nem követte, mert fejlődésnek kell azt nevezni a fetis ellenében, ott a fölényrőli eszme a durva anyagba vész el, és a fetisbe sülyed. Ezen két, a polytheismusi és fetisi, irány a határzó majdnem az összes mythologiai rendszerek jellemében. — Mind e mellett birunk eltérő mythologiai jelenségeket, melyekben sem ama fejlődés, sem ezen sülyedésnek, ily főbb foka még el nem éretett. Légyen akár, hogy azok némi öntudattal tarták fen, magát az egy isten eszméjét, e mellett csupán közbenvetett felsőbb lények, közbenjáró szellemekrőli tant képezve, vagy természetelemi cultusnak adva helyt, (mily létképet a nyugat- és keletariai népség közti, már a bévezetb. felhozott párvonal mutat, hol az elsőnek az utóbbitól elválását, és vallási reformálásának későbbi jelenségét azért látjuk történtnek, hogy az a keletariainak polytheismusba álmenetelétől visszatartóztassék); akár pedig hogy e veszteglő állapotot sajátságos körülmények, népélet, nemzeti jellem, éghajlat eszközlé; valamint bizonyos, hogy a legtöbb nomád, hadakozó barang törzsököknél mint skythák, mongolok, turkok és valószinűleg a húnok és nemzetünknél is, az isten eszméje és képzete ezen eredetibb egyszerűségben maradt fen, mintsem a művelődésnek, bujább polgárisodásnak indult népeknél; miért ismét a jelenség is, hogy ugyanazon egy népnél, kezdetben még egyszerű vallási tanairól van tudatunk, míg később művelődésével rajongó képzetekben tágul. Egy harmadik ok végre az is lehetett, hogy ezen ős eredetibbnek felismért, egyszerűbb, és azért talán egykedvűbben is ápolt, vallási rendszerek korábban enyésztek el, újabbaknak befolyása és felvétele által, mielőtt még az egy, vagy más iránynak határozottabban indultak volna, mint az a fenemlített népségeknél a keresztyénség, és mohamedanismus által történt. Elég, hogy az egyiknek is, másiknak is, a mythologia fejlődésnek, valamint sülyedésnek határozottabb jellemét bennök nélkülözzük. Ezzel azonban távolról sincs állítva, hogy az egytől, s a mástól is egészen mentek volnának. A polytheismus helyében, annál erősebb, és tágabb daemonologiai hitképzetek, foglalhattak helyt; vagy pedig igen erős természettisztelet, mely a végelemben a bű kuruzs fetis jelenségeibe vág át. — Mindkettőnek nyomai, mythosunkban is, több helyt jelentkeznek, és ily értelemben nehéz volna isméretünkre levő daemonologiai képzeteink, és a polytheismusi sajátabb képletek közt mindenütt maghatározott, elválasztó határokat vonni, miután ez a homályos mythosi töredéknyomoknál, ha nem már maga a habozó összes mythologiai tannál fogva azon mythologiákban is, hol mind a két polytheisticus t. i. és daemonologiai elem fenlétezik nehézséggel jár[4]. Véleményem szerint, minden esetre legközelebb volna tartható, ősvallásunknak főbblények, és szellemekrőli tana, a nyugatariai zend e nemű daemonologiai jelenségekhez, s mai néphagyományos mondai, regei st. nyomaikban, a keleti ma már nagyobbára moslim hitű népek, ős pogány vallási képzetekkel biró regéihez. Ezeket már a kútfőkben kijeleltük, s tárgyalásunk folyamán, a
mennyire még tudomásunkra vannak, vagy legalább mi tudomásukra juthattunk, találkozásaikat felemlíteni igyekeztünk; valamint minden további alkalom és ok nélküli ily átvitelektőli tartózkodást, a józan kritika parancsolta.


  1. én még egy más ide játszó km. is tudok: gutának az isten sem árthat, v. gutát az isten sem csalhatja meg; mi szinte hasonlón magyaráztatik: a komárommegyei Gúta vizes vidékén t. i. nagy szárazság idején sok a széna, ellenben nedves esztendőben lakosai víz alatt álló réteikért a dús halászatban lelnek kárpótlást. Igy értelmeztetik a km. jelenleg, de kérdés, valjon itt is nem forog-e fen a mélyebb, már feledett értelem a Guta által eszközölt rögtöni véletlen halálról, mely mintegy az isten határozatát st. megelőzné?
  2. hasonló kifejezések ismét a németb.: dass dich der Ritt oder Rito schütt' od. angehe. más fensőbb lényekrei vonatkozásokkal, különösen a Svatowittel magyarázott st. Veitstanz: dass dich der Veitstanz ankäme st. Stöber sag. d. Elsas 246.
  3. minőnek talán Cornides vagy Horvát Jánosnál helye lehetett, kik azáltal ősi pogánykorunkra némi enthusiasmusból (milyennek azonban épen itt helye nem volt) dicsőséget véltek áraszthatni; lehet azonban hogy bennek is a véleményt valódilag az adathiány költé. Én épen azért mindkét oknál fogva egészen ellenkező irányból indultam ki vizsgálatomban.
  4. l. Gerhard: üb. wesen u. ursprung d. dämonen u. genien, akad. iratát Berlin 1852.