Festés, faragás nálunk
szerző: Kazinczy Ferenc
Kazinczy Ferenc művei I. Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok. (A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Szauder Mária [=Szauder Józsefné] munkája.) Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyar Remekírók. 844–850. oldal. Budapest, 1979; ISBN 9631514099 I. kötet.

Felkapom a szót, melyet ez újság érdemes kiadója minap a 141. lapon teve. Minthogy a mesterség szeretete nem tanítómunkákból, hanem a remekeknek gondos szemlélésekből meríttetik : megnevezek némely helyeket a hazában, ahol azok, akik a mesterség eránt vonszódást érzenek, szemeiket gyakorolhatják, lelkeiket emelhetik.

1. A pápai templom (Veszpr[ém] várm.) nem tartozik az ország legnagyobb templomainak számokba, de szebb ízlettel épült, mint sok új nagy templomaink, belső dekorációira nézve pedig mindazokat, amelyeket ismerek, felülmúlja. A főoltárt bécsi prof Maurer Hubert úrnak egy első mártír szent Istvánja ékesíti, a több oltárokat a Kracker festései, kiről alább. A templomot építő földesúrnak, gróf Eszterházy Károly egri püspöknek, tudatlan emberei a Maurer képén vandalushoz illő vétket követtek el: valamivel kisebb lévén a ráma, melyet a véső azalatt készíte, míg Maurer a tablón dolgozott, mint a megérkezett kép, készebbek voltak a képet megnyirbáltatni, mint uroknak erszényét új rámának csináltatásával terhelni; s így némely figura olyformán jelen meg a képen, hogy aki a történetet nem tudja, a mívészt fogja vádolni. – A státuák ezen az oltáron Prokoptól vannak. Akit szerencséje Pápára vezérel, egy-két pillantást vessen a tabernákulum zöld márványára is, mely egy föld alatt Veszprémben talált régi oszlopból szeldeltetett. Oly szépségű zöld márványt ritkán fog látni. – Az oldaltemplom oltárán egy gyönyörű Madonna függ, mely első ránézéssel elfeledteti mindazt, amit a néző a nagy templomban csudált. A püspöktől tudom, hogy az kardinális Garampi ajándéka: ellenben a püspök tőlem tudta, hogy az Raffaelnek kópiája. Tomkins által metszett reze a Purling úr birtokában lévő originálnak dolgozó asztalom felett függ, s nincs oly borult momentuma életemnek, melyet fel ne derítsen.

2. A váci templom, ha oly szegényen nem volna elvégezve, mint amely nagy idea szerént épülni kezdett, hasonlíthatatlan dísze volna a hazának. Ezt kardinálís Migazzi, a vatikáni szent Péter hasonlatosságára építtette s a szép gondolatért szíves hálát érdemel. Alig érzettem valaha magamat kisebbnek és nagyobbnak, mint midőn ennek tornácában véletlenül egy oszlop mellett megállottam, s az óriási nagyságú s testű oszlopon végigpillantottam. Ez első ifjúságomban történt, minekelőtte még a bécsi szent Károly királyi porikuszát láttam volna. A festések becséről nem szólhatok, egyszer azt sietve, másodikszor alkonyodástájban látván: de emlékezem, hogy a színadás rajtok nem az a derült, nem az a vidám, melyet az olasz iskola mívein csudálunk. Minekutána a kardinális a világ első templomának miniatür kópiáját akará teremteni, mely igen illett volna ezt a templomot kópia-oltártáblákkal ékesíteni, s a nagy oltár felibe Raffaelnek Transfigurációját, a két elsőkre pedig a volaterrai Dániel Keresztről levételét s a Domeninichino szent Hieronimuszát állítani, még pedig oly kezek által dolgozva, mint a Mengsé, Battonié!

3. A győri templomnak nagyobb a híre, mint a becse. Festett és öntött oltártáblái méltók ugyan a megtekintésre, de aligha a cifra ajtókkal nem igyekeztek néki a legnagyobb díszt adni. Maulpertsch itt is sokat dolgozott s sokat mázolt. Mely kár, hogy a gazdagok fel nincsenek avatva a mesterség titkaiba s néha vakon követik, amit más tanácsol, néha a magok fantáziáik által még nagyobb kárt tesznek, mint a tanácstalanok követésével.

4. A váradi templom imponál mind nagysága, mind pompája által. Báró Patatich Ádám püspök s későbben kalocsai érsek, mindenben e kettőt szerette, néha még a szépnek kárával is. A váradi nem veres, hanem lángoló piros márvány vesztegetve van az oldaloltárokon. Az architektura belül legalább igen szép. Az oltártáblák között vannak jók és hibásak. A nagyoltáré gyönyörű kompozició s Rubensre emlékeztet, eltöltve sok figurákkal, de a mennybe emelkedő Szűz s az egész tabló koloritja nem oly szép, mint lennie illenék. A kupolát Schröpf festette, ha a kifejezés bocsánatot nyerhetne – pokolbeli színekkel. – Ez a püspök Biharnak főispánja lévén, a gyűlés palotáját annyi képekkel ékesítette, amennyit a falak elfogtak. A tőlünk oly igen szeretett királyné képét talpig és a vele együtt uralkodó fiáét Hickel festette; a feszületet, a szent István és szent László királyokét, a püspökét és holmi allegóriai tablókat, melyek alá a deákul szépen író püspök maga írt két disztichont, a feljebb megnevezett Schröpf, ki nem vala ügyetlen rajzoló de olajban is freskófestésként dolgozott. Ennek darabjairól, kivált a feszületről, mely képzelhetetlenül grell, ijedve szökik a szem Mária Terézia s József igen szép képeikre, melyen mind az arc, mind a leplezet bájoló.

Ugyanitt a kisebbik palotában a mostani főispánnak, erd. kancell. gróf Teleki Sámuel és az egykori adminisztrátor, most tárnokmester, gróf Brunszvik József exc. képeik is méltók a figyelmes tekintésre. Ezt Stunder, amazt Hickel festette. – Nem tartozik ide, de gyönyörködve említem, hogy Stunder a Brunszvik képén el nem hagyta Senecának munkáit. Ezt festői tekintetből talán még kárhoztatni kellene, de bennünket örömmel tölt el. Boldog haza, melynek nagyjai (ilyen Teleki és Brunszvik, ilyenek voltak Pászthory és M. Terézia alatt referendátius gróf Török József) ennek a filozófusnak írásai által emelik, erősítik lelkeiket!

5. Jászónak nagyobb díszt ád a Kracker festése a templomban, mint a Sauberer András által 1790 körül épített roppant prepositura; mert nagy épületet kiki építhet, ha pénze van, de Krackert pénzen nem teremtünk. Ezt a nagy mívészt a most megnevezett prépost hozá honunkba, nem tudom, honnan. A templomnak falait is, oltártábláit is ez dolgozta. Ennek példáján lehet látni, mint történhetett, hogy a rövidéletű Raffael és a hosszabb életű Rubens és mások, miként hagyhattak oly számos darabokat; mert egy ember élete rövid arra, hogy csak azt is végezhesse, amit itt a templomban látunk. Pedig Kracker ezen felül egyebet is festett, nevezetesen Staffelei-munkákat is. Én magam birtam kardinális Martinusisnak és primás Eszterházy Imrének egész testben, kalocsai érsek Széchényi Pálnak fél testben festett képeiket. – Kracker Sauberer prelátus halála után Egerbe vette lakását, s ott a líceum bibliotékája plafonján a tridenti zsinatnak ülését festette, mely ítéletem szerént az ő mesterségének koronája. Midőn a püspök Maulpertschet Bécsből a liceum kápolnája plafondjának festésére lehozatá, ennek, leszállván a szekérből, az vala első dolga, hogy a bibliotéka plafondját láthassa, s felkiáltott: Én ennyit nem tudok! – Maulpertsch nemcsak szerényen, hanem igazán is ítélt. Kracker más oltártáblát festett volna az augusztiniánusok bécsi templomokban.

6. Gróf Keglevich József koronaőr, tornai főispán s Torna helységben földesúr, Maurer által festetett ide egy oltártáblát. Ki hinné, ezt az éktelen helyet s templomot látván, hogy ez mestermívet bír, holott a kassai aranyozott rézzel fedett tornyú bazilika egy oltártáblát sem mutathat, mely meg nem érdemlené, hogy falusi templomokba tolattassék. – Templomok felől szólván eddig, légyen szabad egy jegyzéssel bérekesztenem tudósításaimat.

Általtérek a nem templomi festésekre, faragásokra.

1. Herceg Eszterházynak gazdag galériáját, aki Bécsbe felmegyen és a mesterséget szereti, vétkezik, ha tekintetbe nem vészi. Nagyjaink közül vicekancellárius gróf Koháry Ferenc s tárnokmester, gróf Brunszvik Józsel exc. azok, akik felől tudom, hogy festéseket gyűjtenek. A nemzetét szerető Marczibány mit teve e részben is, tudva van. Parányi erővel elhalhatatlan fényt vonz magára tek. Fáy János úr Emődön, Borsod várm., aki fáradhatatlanul és csudálást érdemlő szerencsével gyűjtögeti galériáját (tavaly Carracci Ágostonnak két festését egy magyarországi klastromból kapta, s azt közhaszonra Egerben nyitotta meg). Galériák állítására temérdek pénz kívántatik ; eszerént anélkül, hogy másoknak érdemekből legkisebbet levonni akarnánk, bátran tésszük a kérdést: ki tett erejéhez képest többet?

2. Nagy házainkban ami festések vannak, azok csak a luxus szüleménye s a brokantőrök játéka. Ízlet és előisméretek nélkül vásároljuk, ami a szemnek tetszik s amit a csalfaság reánk tol. Ezek is ritka jelenségek. A legszebb két darab, amit láttam, b. Orczy Lászlónak palotájában függött; udv. kammerfestő Fischer úrnak munkája, egyike az Orczy-kertnek egy partiáját, a másik egy Budára tett kinézését adta elő; a budai hegy s a paulinusok pesti kettős tornya szépen nyúlt fel az estvéli meleg gőzből a képen. – Portréket aranyozott igen széles rámákban függesztgetünk fel s azt véljük, hogy valami szépet bírunk, s nem látjuk, hogy az a lelketlen arc, az a szederjes piros, az a barnába-feketébe csapó fejér bántja a szemet. Midőn ezen megtévedés bennünket elszomorít felelevenedünk, látván, hogy Somogy Somsichnak képét a már öreg Lampitól, az Abaúj várm. palotája az Orczy Lászlóét Oelenhaynztól, Szilvás (Zemplényben) a generális Splényi Mihályét Hickeltől, Nagymihály (Zemplényben) a haza legszebb leányának, kancell. gróf Eszterházy Ferenc gyermekének, gr. Sztáray Mihálynénak szép képét Weikardtól s a gróf Teleki József gyermekei ennek fejét s Széphalom egy férfi-főt Kreutzingertől bírnak. Akiknek erszénye elbírja, azoknak nem a Pesten s másutt tartózkodó, csillogó színekkel vakítni tudó fiatal emberkék által, hanem Füger és Lampi s Kreutzinger által kellene magokat festetni. Így, azon felül, hogy ábrázatjaik azoknak, akiket velek a természet vagy a szív érzései öszvefontak, általadatnak, egyszersmind oly mestermíveket is kapnak, mely egykor talán a Belvedérben lél helyet. Nagyobb vesztegetés ezeket a kis mesterkéket húsz aranynyal fizetni, mint a nagyokat százzal. A régibb portrék közül, melyek nálunk láthatók, talán legelső helyet érdemel a Ráday Pálé s fiáé, az idősb Gedeoné, melyek Pécelen tartatnak. Mind a kettőt a magyar Mányoki, udvari festője a lengyel királynak, ezelőtt közel száz esztendővel festette. Arra a tetőre, melyen Kupeczky és Mányoki állottak, magyar festő még soha nem hágott; mert hogy Dürer Albert erdélyi fi volt volna, azt gróf Ráday Gedeonnak elhinni minden tiszteletem s óhajtásaim mellett is nem tudtam.

3. A faragás mívei közül alig említhetek valamit; azok nálunk igen ritka jelenségek. De jussunk van Zauernak Stollját és a Ceracchi Bornját (mind a kettő márványban dolgozott büszt) említeném, mert Born erdélyi magyar volt, a Stoll büsztje pedig egy magyar asszonyságnak, özvegy gróf Zichynének rendeléséből készült. Bosch sok magyar férfi- és asszonyfőket bosszírozott, melyek nagyrészént (ha tudniilik nem kívántatott tőle, hogy a főket mostani ruhákkal s hajhordással dolgozza), valóságos mestermívek.

4. Hazánk azzal dicsekedhetik, hogy a lipsiai festőakadémiai direktorát, Oeser urat szülte. Mely ok volt volna vele minél több darabokat dolgoztatnunk! Én hármat ismérek a hazában : az első a pozsonyi luth. templomban áll; a második egy csaknem háromlábnyi magasságú, nálam; a harmadik kassai szenátor Fried Sámuel úrnál.

5. Balkay Pál úr, öt esztendőt töltvén Bécsben, a Belvéderben sok szép daraboknak kópiáit dolgozta és kincseit Kassán, hol most múlat, közhaszonra rakta ki. Barátsága engemet is némely becses darabok birtokába tett. Ennek az érdemes ifjúnak nevelését a haza az ő anyja testvérének, mezőkövesdi pléb. és prépost Szür Ferenc úrnak köszönheti. Mely szerencse azoknak, akik Kassán megjelennek, a Mengs hatalmas muszkulaturáju Józsefét, a Mengs szép Máriáját az isteni gyermekkel, Guidonak Ártatlanságát, Correggionak veres öltözetű szenvedőjét, Furinonak Kesergőjét, az Angelica ossziáni darabját s néhány igen szép főt az alföldi iskolából mintegy tükörben ismét megláthatni.

Óhajtanám, hogy ez a sietve tett jelentés másokat arra bírna, hogy követnék példámat, és ami szépet a hazában látnak, ismérnek, hasonló jelentésben hozzák a publikum tudásába; nevezetesen, hogy valaki velünk ismértetné meg a bruckenthali galériát, melynek nagy kincsei vagynak. – Stunder felől, ki nékem barátom volt és a pozsonyi nagy faragó felől, kinek mívei a pozsonyi szent Márton- és a győri püspöki templom oltárjain szemléltetnek, magam szólok más alkalommal.

Széphalom, márciusban 1812.