Erőltetett menet

Erőltetett menet
szerző: Radnóti Miklós
Bor, 1944. szeptember 15.

Bolond, ki földre rogyván       fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként       mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,       mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,       maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?       még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony       s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,       mert ott az otthonok
fölött régóta már csak       a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,       eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos       a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:       nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,       s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor       a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,       míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna       az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök       ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén       a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan       a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!       a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,       kiálts rám! s fölkelek!