Eközben a világ elalszik körülöttünk

← Őszintén megdicsérjük az egész világotEközben a világ elalszik körülöttünk
szerző: Dsida Jenő
A macska fut, mi pedig futunk utána →


Alkonyodik már. Lanyhul a fény és enyhül a hőség.
          Fák tövein, mint sűrü gaz ágboga, hajt ki az árnyék,
          percek alatt burjánzik, sűrüsödik, tovaterjed,
          árad, elönti az erdők lábait, ellepi nyirkos
          nyújtózással a völgyet s fölfele kúszik a dombon, -
          meg-meglendül a szél, pirosan szaladoznak a felhők,
          halvány rózsapiros fény reszket a domb tetején még:
          édes mérget ivott haldokló elnehezült és
          békés teste hül így ki, a lábtól szív fele, lassan,
          arca pirosra hevülten a láztól, szép szeme megtört,
          s alkonyi szellőként finoman sóhajtja ki lelkét.
Esteledik már. Sápad a pír. A juhok hazamennek
          távol uton kanyarogva, nyakukban a halk pici csengő,
          mint eltévedt szűzlány gyermeki hangja, csilingel.
          Lent a sötétbe borult város kék tornya felől most
          kondul az Angelus édes ezüst zengéssel, aranyló
          zsongással. Pihegő madarakra simulnak a lombok.
          Lélegző levelekre, gyomokra hüvös suhogással
          perceg a harmat. A végtelen, illatos angyali csendben
          hallik, amint a csigák finoman súrlódnak a fű közt!
Régen a halk, füves, ódon klastromok udvara megtelt
          jámbor szerzetesekkel ilyentájt, barna csuháju
          álmodozó szentekkel, akik puha révedezésben
          mormoltak s mialatt az alázat imája kibuggyant
          szívükből, fejük áhitatos mellükre hanyatlott.
          Francesco Testvér most indul el esteli útra,
          most megy a szörnyű farkas elé, - a te ősöd elébe,
          Tinti barátom, - hogy szeliden parolázzon a torkos
          bősz fenevaddal, a vértlihegő fogas emberevővel.
          Fekszik a farkas a jó Szent lábainál, mialatt ő
          barna kezével a bundás oldalakat simogatja.
Alszik a farkas, amarra derűsen füstöl a kémény,
          nézd csak a csillagok is felnyitnak imitt is, amott is,
          csillognak, pislognak, aranybolhák a hatalmas
          mennyei kék kutya szőrén: néha kipattan egy apró
          csillagbolha, nagy ívben elugrik a messzi hegyek közt...