A macska fut, mi pedig futunk utána

A macska fut, mi pedig futunk utána
szerző: Dsida Jenő

nincs érték →

Tinti, miért vagy szórakozott? Fecsegő szavaimra
          úgy sem ügyelsz, ahogy én nem ügyeltem a tegnapelőtt egy
          pajtásomra, ki csöndes kávéházi helyünkön
          mérföld-hosszu novellákat duruzsolt a fülembe,
          mig odakünt, odakünt, a csiszolt üvegablakokon túl
          meggypiros-ajku, riszáló-termetü, karcsu-bokáju
          nők libbentek el és habkönnyü ruhájukat íves
          combjukhoz feszitette a babráló, buja szellő
          s bent a szivem már nyugtalanul készült muzsikáló
          versfoszlányok, tündér titkok után iramodni.
Macska lopódzik az útfélen, hunyorogva figyel ránk.
          Orrod már szimatol, bordád remeg és füled izgul,
          Tinti barátom. Jól tudom én, hogy erős a kisértés
          s hasztalanul kérném, ne rohanj ki azért a világból
          s mondj le miattam ezúttal a hajsza pogány gyönyöréről.
          Jobb, ha veled futok én is. A tétova séta elég volt,
          únom az álmos bandukolást! Gyere, Tintike, fussunk!...
Megkezdődik a verseny!... Az izmom erős, a tüdőmbe
          zúgva zihálom a friss levegőt. Fiatal vagyok, ifju
          lábam nyilsebes, ifju szivemben az üstökösök vad
          ujjongása nyilallik, az édes öröm lihegése.
          Senki sem oly fiatal ma, bolond és isteni, mint én.
          Senki sem oly fiatal s olyan ostoba, mint te, kutyuskám.
          Szép dolog átszökkenni az életen, átkarikázni,
          átviharozni az ifju mezőkön, az ösztönök útján,
          így szabadon, felelőtlenül. Itt van az árok, előre,
          mélybe le, dombon fel s ujujuj, fel a hegyre, a hegyre
          s túl a hegyen gyémántporral teleszórt levegőben
          rajta, gyerünk, alakunk megnőtt a sötét horizonton,
          fénylik az arcunk, szép kutya-homlokodat ragyogó láng
          íveli körbe, zuhogva sugárzik a mennyei kékfény,
          felkacagó fuvolák, mély kürtök, aranyhegedük víg
          hangjai mellett porzunk át a mezőn, a vakító
          angyali őrség kettős sorfala közt, csak előre...
          szállva, repesve, kifúlva, kigyúlva rohanni előre,
          mígnem a Márvány-Trónus elé dobbanva jelentjük:
          - "Ifjan tértünk színed elé, örök isteni Felség.
          Átnyargaltuk az életet. És megfogtuk a macskát!"