Dolgozatok a szélről
A szöveg őrzi az eredeti írásmódot, csupán az értelemzavaró nyomdai hibák kerültek kijavításra.
Egy asszony, friss és sugaras szelű, akihez tavaszodni jár még az ősz is, dalolja ezeket a szelekről:
– Ma egész éjjel és egész nap úgy éreztem, mintha minden porcikája remegne ennek a háznak a szélzúgásban. Nyög és jajveszékel itt minden, ajtófélfa, ablakráma, pinceajtó és lépcsőkarfa. A hideg és előkelően merev ablaküveg egész kispolgáriasan zörög és elégedetlenkedik és úgy remeg időnként, mintha nagy kéz feküdt volna rá. A kályhák szép, barátságos csöndje, nagy testükben a fekete és ismeretlen üreg, máskor békességes nyugalmú, most háborodott orgiák tanyája. Szélkisasszonyok oda lopakodnak szélgavallérjaikkal elfutó és bolond táncra, pár perc féktelen mohóságába fojtott ölelkezésre. Zúgó és fel-fel viharzó indulatokkal a széllegények, – ó, karcsú, ifjú legények – és viú-viú-viú, sikoltozó, visító, önkívületben ködtestű kisasszonykáik. Suuu, suuu, hirtelen kiszöknek és pár perc múlva új mohó pár surran be a kürtő hosszú fekete nyakán, ahol jó lehet remegőn összebújni.
…[1]
Megjegyzés
szerkesztés- ↑ Itt hiányzik egy lap (két oldal) a könyvből…