Csaba királyfi (Utolsó dolgozat)/A Csaba-trilógia újabb alaprajza

Csaba királyfi (Utolsó dolgozat)
szerző: Arany János
A Csaba-trilógia újabb alaprajza

Második rész – Első ének (A jóslat)  →

Töredék
1863., illetve 1881. augusztus

Első rész: BUDA HALÁLA^[1]

I.	Buda megosztja öcscsével az uralkodást.
II.	Detre tanácsa.
III.	A tanács visszafelé.
IV.	A vadászat.
V.	Folytatás.
VI.	Rege a csoda-szarvasról.
VII.	A követség.
VIII.	Etele álmot lát.
IX.	Isten kardja.
X.	Etele hadba megy.
XI.	Buda várost épít.
XII.	Buda halála.

Második rész: ILDIKÓ

I.	Isten igazsága.
II.	Csaba születik.
III.	?
IV.	Keveháza.
V.	Isten itélete.
VI.	Ríka halála.
VII.	┐
VIII.	├ Csaba nőszül.
IX.	┘
X.	┐	┌ 1. Lech.
XI.	├ Három intés.	┤ 2. Katalón.
XII.	┘	└ 3. Róma.

Harmadik rész: CSABA KIRÁLYFI

I.	Etele király meghal.
II.	A vezérek tanácsa.
III.	Terítő.
IV.	Krimhild Etelét siratja.
V.	Szoard futása Csabával.
VI.	Krimhild „menyegzője”.
VII.	Detre csinja.
VIII.	Csaba megtér.
IX.	A „Krimhild” ütközet.
X.	Detre ármánya.
XI.	Az ütközet vége.
XII.	Halottak harcza.
XII.	Csaba Etelközön.
XII.	Csaba hagyása. [2]
XII.	Hadak úta.

UTOLSÓ TERVVÁZLAT

(1881)

Hogy gondoltam volt a HARMADIK részt?^[3]

Krimhild, a Sziegfried-féle ködsüveg homályában, megölvén az ismét új nővel menyekzőt űlő Etelét, támad nagy zavar a palotában. Az ott remegő Mikoltát, ki magát Etelével megégettetni kéri, senki sem gyanúsítja: de félnek, hogy ez gót ármány, s ha Etele erőszakos halála nyilvánvaló lesz, a gót vérszemet kap, a hunok fejőket vesztik. Tanácsot ülnek hát a fők: Szoárd, Bulcsú, Torda, Szömöre, stb. s azt végzik, hogy erőszakos halál helyett természetest költsenek, a sebet eltakarják, s ne mutassák senkinek, a vért orrvér-folyásnak hazudják. Aztán kiáltsák ki Csabát királynak, (kit a MÁSODIK rész, s egy jóslat szerint Etele is, utódjáúl szánt) ez által rettentsék meg a Krimhild és Aladár pártját s a gótokat. A dolog sikerülni kezd, Csaba már ki van kiáltva, midőn Krimhilda értesíti Detrét, hogy nem igaz, a mit a hún urak költöttek, Etele erőszakos halállal, a Csabához szító nagyok által, veszett el. A ravasz Detre azonban már tudta ezt, többet tudott, mert Krimhild asszonyaitól, nagy ajándékkal, megtudta, hogy midőn ezekkel Krimhild, mint egyik özvegy királyné, férjét siratni ment, Etele sebe annyira vérzett, hogy átáztatta leplét, úgy, hogy ezt mással kellett fölcserélni. Bizonyos jel, hogy Krimhild a gyilkos. De erről Detre neki most semmit sem mond, egész lélekkel azon van, hogy Aladár jusson trónra, ki alatt népe szabadulását reméli.

Krimhild megjelenik a húnok gyűlésében, vádolja a hún főket gyilkossággal, hivatkozik a még temetetlen holt testre, követeli fiának a királyságot. A holt testet a nép megnézi, a nagy seb ott tátong keblén, irtozatos felindulás, Csabának és híveinek futni kell, Aladár királynak kiütik.

De Aladár ós még inkább helyette uralkodó büszke anyja, nem könnyít a gótokon, sőt, bár vendégűl hívott testvérein s a Nibelungokon, Detre tanácsára és segélyével, boszút állt, most még keményebben ül azok nyakán, mint maga Etele.

Detre borzasztóan csalódott. Könnyű volna ugyan neki Krimhilden boszút állni, csak fel kellene fedeznie a bánok előtt Etele halálának igazi módját; de akkor Csabát tenné oly hatalmassá, mint most Aladárt tette, s nemzete oly rab maradna, mint eddig. Csabához küld tehát követeket, kincset, biztatja, hogy jőjön be Aladár ellen, a gótok és idegenek mind mellé fognak állni. Úgy is lesz: megkezdődik a Krimhild-ütközet és tart tizenöt napig a Kelen földén. Csaba, a gótok segélyével, megkezdi a harczot Aladár ellen, de midőn már-már győz, a gótok és idegenek félre állnak s hagyják, hogy a hún egymást elpusztítsa. Csaba úgy is győz, tönkre teszi Aladárt, de azután az áruló gótok ellen fordúl. Detre, stb. ott vesz, de Csaba népe is fogy — úgy hogy serege töredékeivel kénytelen megfutni. Éjjel azonban a holtak — Csaba és Aladár húnjai egyformán — felkelnek és viaskodnak az elhullt gótok szellemeivel évről-évre, egész a magyarok bejöttéig.

Ez a hunok harcza.

A MÁSODIK rész a jóslatot fogta volna tartalmazni, mely szerint Buda haláláért megjósoltatik Etelének, hogy nagy birodalma az ő halála után elenyészik, de egyik fia, kit még nem ismer, pedig él, helyre fogja állítani. E jóslat útban éri, egyik hadjáratából hazafelé jövet. Csakhamar udvarától üdvözlő követség érkezik, hogy Ríka, egyik neje fiat szült. Ez hát a még ismeretlen. Etele a jóslatot betű szerint veszi; nem, hogy Csaba ivadéka Árpád és a magyarok állítják helyre birodalmát, Ríka lesz tehát a kedvencz no, fia pedig (Csaba) az Etele szeme fénye. Ezért Krimhild szemrehányást tesz neki, de számkivetéssel sújtatik, távoznia kell az udvartól. — Következnék Csaba nevelésének hős idyllje, oldal pillantásokkal Etele világháborúira, különösebben a catalóni éjre, hol Etele fátumát érzi, s hová KEVEHÁZA epizód is tervezve volt. Utolsó háborújából, Itália felől, hozza Mikoltát, ifjú nejét, kivel a végzetes nászt űli, hova kegyelme jeléül Krimhildet is meghívta. A többit a HAKMADIK részben.

E MÁSODIK részt azonban, mint a melyben a valódi cselekvény úgy is kevés, be lehetne olvasztani HARMADIKBA (úgy, hogy ennek első néhány fejezetét, vagy I. énekét tenné) ha... volna kinek!

Megjegyzés

1. Kidolgoztatott és önállóan megjelent, először 1864-ben, ily czím alatt: BUDA HALÁLA, Hun rege. Írta Arany János. A magy. tud. akadémia által Nádasdy-díjjal jutalmazott mű. Pest, 1964. Kiadja: Ráth Mór. (A szerkesztő, Arany László jegyzete.)
2. Valószínűleg Csaba „testamentoma,” melynek mondája mind Heltai mind Székely krónikájában előfordúl, a következő alakban: Mikor Csaba, Attila fia, igen megvénhedett és halálos ágyán feküdt, magához hivatta főembereit és megeskette őket Damasek istenre, hogy idővel, mihelyt megsokasodnak, vissza fognak térni Pannonia földére. E visszatérés, a székely nép élő hagyománya szerint, a menny boltján máig is látható Hadak útján (tej-út) történt. (A szerkesztő, Arany László jegyzete.)
3. Mikor Arany 1881-ben e művét újra elővette, a fentebb közölt régebbi tervvázlat nem volt kezénél. Azért írt újat. A régi csak halála után került elő, valami elfeledett jegyzetkönyv lapjairól. (A szerkesztő, Arany László jegyzete.)