Chloe
Elment Chloe! Oda van nyúgodalmam!
Nagy hézag zár el tőle engemet;
Jer, hűs Zephyr, jer enyhítsd aggodalmam,
S száraszd fel könnyemet!
Elment! Elment! Oh csermely, mondjad néki,
Hogy érte vész virágink bíbora;
Hogy hervadnak a szép táj ékességi,
S haldoklik pásztora.
Mely tájra száll tekintetéből új dísz?
Hol tölti el az erdőt szép dala?
Hol lépeget kis lába? mely boldog víz
Lesz szebbé általa?
Egy rám-nézést, egy gyenge kézszorítást,
Egy csókot, ah, mint tegnap is adott!
Engedj nekem még egyszer, s ölj meg bízvást,
Vad sors, ha akarod!
Így éneklé Philémon a hegyeknek
Fájdalmasan, hogy elhagyá Chloe;
Érzék azok távoztát kedveseknek,
S megjajdúltak: Chloe!