Busúl a vén gazda
Busúl a vén gazda, siratja teleit,
Búval emlegeti elmult esztendeit;
Más világ volt, mondja, mikor gyermek voltam,
Illy gonosz világról még nem is álmodtam.
Tisztelet mindennek, igazán megvallom,
Háborog a gyomrom midőn eztet hallom;
Mert minden századnak volt elég szemete,
A kit ki nem söprött az erkölcs pemete.
Mindenkor suhogtak isten ostorai,
A kit bizonyítnak őseink sorai,
Mindig volt kelete az akasztófának,
Jajhozó deresnek, gömbölyű pálczának.
Szántani megtanul tinó az ökörtől,
Rosz lenni megtanul ifju az öregtől;
Kősót nyalogatni siet a vén kecske,
A vak koldusnál is elkel a menyecske.
Még azt is áldozza a gyönyörűségnek,
A kit az ifjuság tartana csömörnek.
Tehát a vénekben sem volt meg a jóság,
Vak, a ki nem hiszi, mert fényes igazság.
Élnek még közűlök most is egynéhányan,
De alig kosztatnak az alföldi szánon;
Ezek is a régi szent világból valók,
De, Herkules uccse! egy óráig se jók.