Baróti Szabó (Kazinczy Ferenc)
szerző: Kazinczy Ferenc
Isten veled, Virt! és te kedves Pyberem!
Gazdám, barátom, hű neveltem, hű fiam!
Isten veled, jó társam, érdemes Dömém!
S te, akit a végzés hazád határitól
És tőlem oly nagy messze, messze eltola!
Ah, Dávid elhal! A kemény halál neki
Fejére mérte már kaszáját. Hetvenes
Izromba látta, hogy kalongya-rendeit
Ceres kirakta holdjain, és annyiszor
Hogy Bacchus új bort szűretett víg bércein.
Ah! sírba száll, s gyors szárnyakon repűl el ő,
Oda, hol Gvadányi, a magyar költők feje,
S dicső vezér és nagy nevű historikus,
Bencém, atyáddal mulat együtt. Nem hal el
Neve, bár ha teste rothad is. Te ásd neki
A véglakást meg, Bence, egyik dombodon,
S fejéhez ültess ön kezeddel egy dió-
Fiatalt, hogy árnyék fedje csendes boltomat.
Így akit a balsors hazájából kicsal,
És akit a jó szent keblébe visszavonz,
Majd ezt kiáltja, hogyha Virtre áttekint:
Székely poeta, álmod csendesen aludd!