Az oroszlán és a patkány. A galamb meg a hangya

Az oroszlán és a patkány. A galamb meg a hangya
szerző: Jean de La Fontaine, fordító: Radnóti Miklós

Bánj úgy mindenkivel, hogy hála kösse hozzád:
gyakran segít egy kis barát, ha senki más.
Két példám is van itt, ezek az állitás
       igazságát megsokszorozzák.

       Oroszlán mancsa közt lapúl
egy patkány, mert szeles, ügyetlen volt a kába.
De megmutatta, hogy milyen nagylelkü úr
s nem zúzta őt agyon az állatok királya.
       És nem hiába volt e kegy.
       Ki hitte volna azt, hogy egy
       patkány oroszlánon segíthet?
De egyszer erdeje legszélső fáinál
       hálóba hullt a nagy király,
rab lett s ezen dühös bőgése nem segített.
Fut Patkány Úr, talán foggal segíthet ő:
a hálón rágni kezd s lefejti az egészet.

       Kitartás és kellő idő
       dühnél s erőnél többet érhet.

A másik példa két kis állatról mesél.

       Galamb jön inni egy hüvös patak vizére,
       iszik s egy hangya hull a vízbe épp eléje.
       A hangya úszni kezd, reméli partot ér,
       de tenger az s vadúl sodorja már e csöppet.
       Rögtön meglátja míly veszélyes a kaland
       s fűszálat ejt elé az irgalmas galamb.
       A hangya rákúszik s így végül is kiköthet.
              És szárogatja már magát,
mikor jön egy suhanc, mezítlábas galád,
       vállán nagy íj feszül, nyilazhat nyakra-főre.
              S már látja Vénusz madarát,
hogy lábasában fő és csettint jóelőre.
       S mikor épp megfeszűl íján a pattanó húr:
       sarkába csíp a hangya jól.
       A gaz felszisszen. Hátrafordul.
S e közben a galamb elszáll az ég alól.
Elszáll az estebéd, parasztunk kedve lappad:
       galambot már pénzért se kaphat.