Az alvás
| Az alvás szerző: Johann Gottfried Herder, fordító: Kazinczy Ferenc |
Azon tündérek végig láthatatlan
Légiója közt, a melyet Jupiter,
Hogy a halandók terhes életét
Szelíd kezekkel édesítenék,
Kedvezve, mint mindenkor, alkotott volt,
Setét alakkal feltünt Hypnus is,
A gond feloldó, bánatoszlató.
Mint illek én e gyászos arczulattal
Testvéreimnek színes, sergeikbe?
Mint lépjek így az Ámor társainak
A Vígasságok, Tréfák, Húnyorok
Ezer kecsekkel ékes gyűlésökbe?
Talán hogy a kiről insége súlyát,
Elhengerítem, a kit a Feledség
Szelid kelyhéből itatok, reám
Viszont hűséggel fog tekinteni;
Talán hogy a megfáradott, kit új
Munkára edzek ismét, esdekelve
Néz majd utánam, és szeretni fog.
De a ki meg nem fárad, a ki bút
S gondot nem ismer, a kinek legédesb
Óráit félbe szaggatom, miként
Tekintsen engem az? Bús Végezet!
Ekként panaszlá bánatát az Alvás.
De a tündérek és halandók atyja,
Ő, a hatalmas, a jó Jupiter,
Ekként felelt őnéki: Bánatod
Békétlenségnek vétkes szüleménye.
Te nem maradtál kecstelen, s komor
Képeddel is majd téged fog leginkább
Minden szeretni társaid felett.
Ne véld, hogy a Játékok és Öröm
Unatkozást nem szülnek. Oh, azok
Korántabb hoznak fáradást s csömört,
Mint a baj és gondok minden csoportjai.
Azonban én nem hagylak téged is
Vígságok nélkül. Ime, fogd e türköt,
S belőle hintsed édes mákodat.
S legkedvesb bájolójok embereimnek
Te lészsz ezentúl, s mind boldogtalan,
Mind boldog érted nyújtja karjait.
Ebben az Álmok tarka sergeik ülnek;
A Kedvet, a Vígságot, a Reményt
Testvéreid, a szép Grátiák, szedék
Varázs kezekkel a menny völgyein.
Az aether cseppje, mely rajtok ragyog,
Mind azzal, a kit boldogítani
Akarsz, ön szíve kívánságait
Elrészegitve fogja kóstoltatni.
És minthogy őket a mi halhatatlan
Borunkkal meghintette Cyprisünk,
A mely örömre tőle gyúladoznak,
Az édesebb lesz sokkal, s titkosabb
Mint a mit a szűk értékű Valóság
E földön nyújthat. Kívánkozva fognak
A legtömöttebb Vígadások közzűl
Karjaidba vágyni. Téged Éneklőik
Tisztelni fognak hymnusaikkal, és
Legszebb dalaikba bajokat lehellik:
Még a szemérmes, félénk lányka is
Csak téged óhajtand, s szemhéjain
Fogsz függni, boldog isten, s — boldogító!
Örömre változék el a panasz;
S a Charisok legszebbje, Pasithea,
Kit minden óhajtott, mátkája lőn.