Ad Faunum
Rebbenő nimfák szeretője, Faunus,
táncosan lépdelj ragyogó mezőmön
és ha búcsút intsz, a kicsiny gidákhoz
légy kegyes isten;
néked áldoztunk! betelőben évünk,
serleged csordul, Venus áldomása,
ősi oltár ég, fodor enyhe füstök
illata szálldos.
Kisded állat bőg a napos mezőkön,
ünneped megjött, a december éke,
s méla ökrökkel pihen itt a fűben
pásztori népség;
bégető nyáj közt legelész az ordas,
árnyat ejtő lomb motoz ép fölötted,
s boldogan kurjant a paraszt, ha hármat
rúghat a földjén.