A tanítvány
| A tanítvány szerző: Kazinczy Ferenc |
Kékellő violák' illatozási közt
Szűle egy gyenge leány engemet ott, hol a'
Szirt forrása magasról
Tajtékozva szökell-alá,
'S lágy keblébe fogott, 's kisdede homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, 's te, mond -
Serdűlj, 's 'a miket itt látsz,
Zengd majd lantom' idegjein.
Így szólván elhagyott. Hirtelen egy galamb
Lebbent nyögve felém, 's elfödöze 'a liget
Ifjú lombjai közzé,
'S mézzel tömte-meg ajkamat.
Nőttem, 's a' mit az ér szélein, ott, hol az,
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
A' mit szirtpatakomnak
Vad zajgásiban hallanom
Engedtek kegyesen szent Jelenéseim,
Mármár zengi dalom; honnomat egykor, és
Lelkes nagy fijait; most
Még csak gyönge szerelmeket,
És a' lyányka szemét, a' ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje homályiba,
'S ott', a csintalan, önkényt
Hull keblembe, de fut megint.