A szegény varróleány

A szegény varróleány szerző: Pierre-Jean de Béranger, fordító: Babits Mihály

Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.
„Szegény leány vagy, kell hogy megtanuljad” –
mondta sokszor – „mily kincset rejt az ujjad!
Szegény leányt, ha fürgén dolgozik,
a munka megjutalmaz s boldogit.”
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.

Munkámra gondolok, ha gyúl a lámpa,
s december vacog fűtetlen szobámba,
és az ujjaimat melengetem:
nem kell ahhoz rájuk lehelni sem.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.

Sok szép urfi ajándékozna nékem
gyereket – ki később elveszne éhen!
Drága gyermekem, teneked ma, lásd,
így spórolom meg az éhenhalást.
mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.

S rágondolok közben a péklegényre.
Elképzelem, hogy duzzad a köténye.
Jobban megy, szinte izzik a dolog,
ha szőrös, nagy testére gondolok.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.

Vagy eszembe jut multkor az a halvány
fiú, ki itt jött el az ablak alján:
nem látott engem, nem gondolkozott,
falhoz se fordult, kigombolkozott.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.

Szegény lány manap nem nevetne sokszor,
ha magát nem csiklandaná meg olykor,
nehogy a világ őt nevesse ki –
csak a csuklója fárad el neki!
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édes anyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.