A mit csak látnak a szemek

Népdalok és mondák (1. kötet)
szerző: Erdélyi János
A mit csak látnak a szemek

ÖRÖMDAL.
(A fonió asszonyok számára.)

A mit csak látnak a szemek
A szép természetben,
Az mind egy fölséges remek
Az isten kezében.
     Mondjunk hálát, mondjunk áldást
     A jó istennek,
     Minden jóért, a mit adott,
     A kegyelmesnek.

Az égen süt a pompás nap,
És gyöngéden a hold;
A számtalan fényes csillag,
Ez már régtől igy volt.
     Mondjunk hálát, stb.

Tavaszkor zöldül a szép rét,
A fák virágoznak;
A madár mondja énekét,
A tücskök hangoznak.
     Mondjunk hálát, stb.

A szegfü szépen illatoz,
A tulipán nyilik;
A föld is édes epret hoz,
A rózsa kipirlik.
     Mondjunk hálát, stb.

Földét a gazda szántja meg,
És abba magot hint;
A jó isten azt áldja meg,
És ő arat megint.
     Mondjunk hálát, stb.

Nyárban a rét füve érik,
A gazda kaszálja,
A marhák jó izűn eszik,
Az isten táplálja.
     Mondjunk hálát, stb.

Eljön az áldott őszünk is,
És áldást hoz reánk;
Megtelnek borhordóink is,
Vermeink és pajtánk,
     Mondjunk hálát, stb.

De végre jő a rideg tél,
Minket a házba hajt;
Ha nyárban gyorsan gyüjtőttél,
Most nem érzed a bajt.
     Mondjunk hálát, stb,

A kendert most vigan fonjuk,
Mert abbul vászon lesz,
Mellyel testünket takarjuk,
Ne érje hideg vész.
     Mondjunk hálát, stb.

Nem kell nekünk sok drága kincs,
Nagy fényes palota;
Mert ha a szivben béke nincs,
Az ezt nem adhatja.
     Mondjunk hálát, stb.

A jó izű étek mit ér,
Hogyha nincs egészség,
Inkább csak egy darab kenyér
Legyen és békeség.
     Mondjunk hálát, stb.

Ne irígyeld a nagy urak
Szép fénykedő sorsát;
Mert van nekik is sok bajok,
Ha azokat tudnád.
     Mondjunk hálát, stb.

Midőn te néha édesden
Izleled az álmot;
Bú, gond, hir, szeszély és minden,
Nem hágy nekik nyugtot.
     Mondjunk hálát, stb.

Sokan a fejtörésekben,
Sokan unalommal
Vesztik az időt éltekben,
Te mezőn munkáddal.
     Mondjunk hálát, stb.

Légy tehát megelégedve
Alacson léteddel;
Csak fel legyen ékesítve
Lelked erkölcsökkel.
     Mondjunk hálát, stb.

Mert ugy is mul minden, mi volt,
És gyorsan változik;
A hol tavaszkor rózsa volt,
Ott vad moh tanyázik.
     Mondjunk hálát, stb.

Nincs szebb, mint a szép ifju kor,
De majd az is elmul,
Nem leszünk más, mint föld és por,
Mint a levél, melly hull.
     Mondjunk hálát, stb.

Ha eljön a szép kikelet,
Ismét minden virúl;
Ha eljön a végitélet,
Testünk is megujúl.
     Mondjunk hálát, stb.

Éljünk tehát mindig vigan,
És tiszta életet,
Ugy nem busúlunk, ha majdan
Eljön a végezet.
     Mondjunk hálát, stb.

Imádjuk szivből az istent,
Kövessünk minden jót,
Becsüljük az időt, mindent
Tegyünk jóra valót.
     Mondjunk hálát, stb.

Majd ugy megáld jó istenünk,
Kedvel a jó világ,
És ha itt eljövend végünk,
Lesz örök boldogság.
     Mondjunk hálát, mondjunk áldást,
     A jó istennek.
     Minden jóért, a mit adott,
     A kegyelmesnek!