A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/II. Céltalan néposzlat
Honunk néptelenségére nézve, nemcsak az bajunk, hogy földünk illendő művelésére igen kevés a nép, de azonkívül még ezen kevés nép is oly helytelenül oszla, hogy néhol a legmeddőbb havasokon, munka és föld nélkül sorvad a sok nép; leggazdagabb rónáinkon pedig munkás nélkül sorvad a föld. Ott a szükség fogyasztja és aljasítja a népet, s haszon nélkül vész a drága néperő; itt ellenben a nagy bőség rontja a népet, s haszon nélkül vész a gazdag föld.
A nagy szükség nemcsak fogyasztja, de erőtleníti, lelketleníti is a népet; a nagy bőség ellenben tunyítja és korhelyíti. S hogy ezen néphibák következeteit érzi is egész mezei szorgalmunk, elég bőven tapasztalják, kik népeinket s mezei gazdaságunk terheit közelebbről ismerik.
Somogyban gr. Hunyadyak jószágain a korhely, a makacs magyar cseléd miatt csak messzünnen hozott cseh és német cselédekkel lehetett a föntebb fogású gazdasági rendszert gyakorlatba tenni; azonban a buger, avagy karpatusi tót oly erőtlen, hogy három buger tud csak annyit kaszálni, mint egy somogyi magyar; noha már ezt is rontja a bőség, mert ez ismét csak félannyit kaszál, mint egy Rába- és Répcemelléki, szorgalomhoz szokott, s azáltal jobban élő magyar. A magyar tehát legalkalmasabb, ügyesebb lett volna, régibben kezdett nevelés, szoktatás után, hanem ha megharagvék a nagy földesúr, mindjárt csak buger csoportot hozata, ki ha rendezettebb, azért az, mert azt több száz év óta rendezgették.
Így lévén a dolog nagyszámú lealjasodott oláh népeinkkel is, melyek műveletlen pusztáink mellett gyakran éhséggel küszködnek és vesznek; minden bizonnyal temérdek néperőnk használatlan enyészik népeink céltalan oszlata miatt.
Igaz ugyan, hogy a dolgot némüképpen orvosolja a havasiak azon szokása, mely szerint azok ezrenkint le szoktak járni kaszálás és aratás végett a magyarokhoz, de mivel ezen jó szokást is - szokásunk szerint - csak magára hagyjuk, semmi célirányos rendezettel nem gyámolítjuk, korántsem lehet oly hasznos, mint annak lenni kellene.
Mert gyakran megesik, hogy ezen szegény emberek hétszámra szanaszét étlen kujtorgatnak, míg helyet találnak, de megesik az is, hogy néha helyet sem találván, koldulva kujtorognak vissza; míg azalatt másutt a magyarnak gazdasága dugába dűl amiatt, mivel sem kaszást, sem aratót nem kap. Mi volna pedig könynyebb, mint a tótok között oly embereket rendelni, kiknél a leszándékozó munkás magát beíratná, s kikkel a magyar gazdák levél által annakidején értekezhetnének.
De kétségkívül még sokkal jobb gyógyszere lenne a dolognak az, ha időről időre azon népek közül mindazokat, kiknek otthon illendő élelmök nincs, magyarok közé szállítanánk. Így aztán mind az otthon maradók, mind a hozzánk szállók könnyebben élhetnének, jobban szaporodnának és derekabb emberek lennének; mely jótéteményre méltóbbak is azon népek, melyek már annyi századok alatt hazánknak szolgáltak, mintsem a külföldiek, s egyébiránt is azt hiszem, hogy az ily néposzlatás nemcsak a néperőnek célosb használatát eszközlené, de egyszersmind a szorgalom és jólét terjesztése által népünket könnyen elegendőre szaporítaná.
| ←I. Néptelenség | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul II. Céltalan néposzlat | III. Céltalan földosztály→ |