A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul/I. Néptelenség
| ← Előszó | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul szerző: Berzsenyi Dániel I. Néptelenség | II. Céltalan néposzlat → |
Minden mezei szorgalom föntebb fejletének legáltalányosb föltételei a földnek és földművelő népnek helyes viszonyaiban állván, mely viszonyok és föltételek között pedig egyik legszükségesebb és legszembetűnőbb lévén az, hogy a földnek szorgalmas művelésére legyen elegendő földművelő nép; tehát ha mezei szorgalmunk hátramaradásának okairul gondolkodni akarunk, önként ötlik előnkbe ezen kérdés:
Van-é földünk terjedelméhez és termékenységéhez képest a föntebb mezei szorgalomra megkívántató elegendő földművelő népünk?
Mely kérdésre természet szerint minden, hazánkat és annak népességét ösmerő csak így fog felelni: Ha mezei szorgalmunk legfőbb fejletén nemcsak azt akarjuk érteni, hogy honunkban a föntebb mezei szorgalom még valami nagyobb divatba jöjjön, hanem még azt is, hogy minden műveletre alkalmas földünk legfőbb szorgalmú műveletbe’ legyen, ezt kell pedig értenünk, mert ebben áll a nemzeti erő legfőbb fejlete, s ez a legfőbb nemzeti cél, - akkor minden bizonnyal csak azt kell mondanunk, hogy ily mezei szorgalomhoz elegendő földművelő népünk még koránt sincs.
A magyarlakta jobb tájékaink között alkalmasint legnépesebbek Soprony és Vas vármegyék rónái; de ez a népesség is csak olyan, hogy ott sem győzi a magyar a maga gazdaságát, ott is hegyi hencek és horvátok pergetik a sarlót és csépet, s még Kőszög tövében is láttam csehországi kaszásokat. Ha pedig belebb tekintünk hazánk szívébe, legtermékenyebb síkjain egész tartományokat látunk tatár nomádizmussal bitangoltatni; s hol számtalan faluk és városok virágozhatnának, az egész nemzeti szorgalom abban áll, hogy egy-két zsíros betyár hurcolja a subát és lopott marhát.
Ez így lévén, kérdést nem szenved, hogy mezei szorgalmunk előmenetelének egyik fő s igen szembetűnő akadálya hazánk termékenyebb tájainak néptelensége; s ugyanazért, ha honunkat valami föntebb szorgalom áldásival boldogítani akarjuk, kétségkívül első föltétel az, hogy a földművelő népet minden lehető módon szaporítani iparkodjunk. Melyre nézve nem leszen itt, úgy reménylem, helyén kívül, a népszaporítás némely módjait röviden érintenünk.
Hogy néptelen tartományokat legkönnyebb külföldi gyarmatokkal népesíteni, eléggé tapasztalánk számos német gyarmatainkon, melyek hozzánk nemcsak sok földművelő népet, de pénzt, szorgalmat és hasznos mesterségeket is hozának, s oly meddő tájokat is, hol a könnyű élethez szokott magyar élni sem tudott, gazdag falukkal és városokkal töltének be.
De tudnivaló az is, hogy valamint minden emberi dolgokban, úgy e részben is, csak a biztos középúton kell járnunk, nehogy a néptelenség bajábul az igen is nagy népesség bajába bukjunk, mely több tekintetben még nagyobb veszély lehet, mint amaz; mert nem a sok nyomorgó nép, hanem csak a boldog nép boldogítja az országot.
Ugyanazért e részben a józan előlátás kívánja és parancsolja, hogy minden nagyobb külföldi gyarmatszállítás országos figyelem alatt menjen, s főgond legyen arra is, hogy az idegen nyelvű gyarmatok egy helyre nagy tömegben ne telepedjenek; hanem magyarokkal úgy közletve, hogy azok magyarokká váljanak, vagy pedig azoknak magyarítására minden szükséges rendelet meg legyen téve. Mert valamint hazánk boldogsága, úgy jövevény népeink java is nyilván azt kívánja, hogy azok a fő nemzettel minél előbb eggyé legyenek.
Egyébiránt pedig vagynak olyanok is, kik úgy gondolkodnak, van már hazánkban annyi nép, mely nemsokára önkint is könnyen elegendőre szaporodik, s hogy az ily szaporodás reánk nézve hasznosabb, mint a már úgyis igen zagyvált népet az idegen gyarmatok által még zagyváltabbá korcsosítani. Mely véleményt én itt megperleni nem akarván, csak azon állítást nem hagyhatom e részben szó nélkül, mely szerint némely politikusok azt állítják, hogy a nép önkint és hamar megszaporodik, csak annak élelme legyen, s hogy nem a nép szaporításárul, hanem csak annak élelmérül kell aggódni; mely szemlélet előttem nagyon is egyoldalúnak látszik.
Mert ámbár fődolog az ugyan, hogy legyen a népnek elegendő élelme; de szintoly múlhatatlan föltétele a népszaporodásnak az is, hogy legyen a népnek tiszta erkölcse; s csak úgy szólunk jól, ha azt mondjuk, hogy a legbizonyosb népszaporítók a jólét és jó erkölcs, mely egyszersmind természetes föltétele a jólétnek.
Ezért tapasztalhatni, hogy az együgyű és szegény, de jó erkölcsű népek többnyire szaporábbak, mint a könnyen élők, de erkölcstelenek; s elég élelme volt a római nemességnek Augustus idejében, mégis törvények által kellett eszközleni, hogy az egészen el ne fogyjon erkölcstelenség miatt. Így kétségkívül nálunk is nagyon előmozdítanák a népszaporodást az oly törvények, melyek a nép erkölcsét megtisztítanák, a házas embereknek holmi elsőséget adnának s a többgyermekűeket közsegedelemmel gyámolnák, leginkább pedig a sokgyermekű asszonyokat megjutalmaznák.
Különösen pedig pusztáinkat igen segítené meggyarmatosítani egy oly törvény, mely a puszták birtokosait bátorságba tenné aziránt, hogy a gyarmatok miatt nem vesztenék el a puszták előbbi szabad allodialis természetöket; mert ezt féltik legtöbben, s emiatt hever sok drága föld.
| ←Előszó | A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul I. Néptelenség | II. Céltalan néposzlat→ |