A macska (Charles Baudelaire)
1
Jöjj a szívemre, Macska, hízelegve,
a karmaid húzd vissza hát.
Hadd szédülök arany pokolszemedbe,
amely merő érc és agát.
Ha borzolom rugékony macskahátad,
elönt a reszkető öröm.
Ittas kezem piheg s remegve áthat
szikrákat ontó szőrödön.
Őt látom a lelkemben. Ég szeme,
mint tiéd, szép állatom,
mély és hideg, villámlik, s öl vele.
És drága testén áthatón
finom lég, kéjes illatár
igéző vészfuvalma jár.
2
Bundája barna, szőke, rőt,
s illatja az arcodba fú,
nehéz, varázsos illatú,
ki megsimítja egyszer őt.
Családi szentélyt, házat ó;
ha lép, fény ég a ház körül,
ítél, megihlet, tűzhöz ül,
tán isten is, tán csak manó.
Ha nézem egykor egymagam,
meredten és szerelmesen,
figyelve villog a szemem,
s magába mélyed az agyam.
Látom ─ s kigyullad erre főm ─
a két opálszem lánggolyót,
e két lámpát a lángolót,
mely rám lövell s ég kérdezőn.