A kunok eredete
szerző: Fejér György
Azoknak, kik a scythiai Hunnokat a mongoliai Hiunuktól külön nemzetnek tartják, véleménye s igazoltatása.

     22. §. Azoknak véleménye, kik a Hunokat a Hiunukkal azon nemzetnek nem tartják, oda üt ki: hogy ők Magog, Jáfet fiának nemzedékei, először Armenián fölül a Feketetenger (Pontus Euxinus) délkeleti mellékén telepedtek meg, itt, felső Ásiában, egy ideig lakván a Kaukasus hegye és Caspium tenger feletti lapályt szállották meg, innét idővel napnyugotra, északra, keletre és délszakra eloszolván, India és China határaikig terjedtek, de sem a napkeleti tengerig nem hatottak, sem a chinai birodalomban nem uralkodtak. Főtanyájok volt felső Ásiában, hol Tanais vize a Volgát megközeliti.

     „Ego Hunnorum nostrorum primaevos parentes, et genearchas ultra Araxem amnem, sub monte Gordiaeio, Haebreis Ararat dicto, in quo area constiterat, oriri coepisse, illinc aliquot post lingvarum confusionem annis, migrationem suscepisse, duxisseque colonias Pontum versus, Caucasiosque campos; atque porro usque fiumen Volgam, superque, et ultra mare Caspium sensim pervenisse usque ad Indos et Sinas.” Desericius tomo I, 1. II. cap. I. et VII. tomo II. cap. I.

     23. §. Ezen vélemény megegyez mindenekelőtt a Hunnok eredeti szármozásukra és lakhelyökre nézve mindennemü hagyományokkal, mellyek egyezőleg a Hunnokat Magogtól, Jáfet fiától származtatják, és felső Ásiában szállásoltatják.

     „Hae sunt generationes filiorum Noe: Sem, Cham, Japhet; natique sunt eis filii post diluvium. — Filii Japhet Gomer, Magog etc.” L. Gen. с. X. v. 1—2.

     „Japheti generationes a montibus Tauri et Amani progressi sunt usque Tanaim fluvium in Europa usque Gades.” Joann. Zonavas Annal, I. 1.

     „Inter gentes a Japheto ortas numerantur etiam Hunni.” Georg. Sincell. pag. 50. Chronicon pasch. p. 27. Ced renus tomo 1. pag. 14.

     „Ut Sacra Scriptura et Sancti Doctores docent, Hungari et Hunni descendunt a Magog, filio Japhet, qui post divisionem anno 58-o prout S. Sigelbertus, Episcopus Antiochenus, in Chronico Orientalium Nationum refert, intravit terram Euilath, quae nunc Persis dicitur, et ex conjuge sua Enech genuit Hun et Magor, a quibus Hunni et Magor generati sunt et denominati.” Chronicon Thurocianum parte I. cap. II.


     24. §. Hogy ezen eredeti fészkökben, felső Ásiában egy ideig tanyáztak, nemcsak ismét a honi nemzeti hagyományok, hanem a legrégibb Egyptomi emlékmüvek is bizonyságot tesznek: északi Ásiából Egyiptomba többször beütöttek Ramses király alatt Krisztus születése előtt mintegy 1300 évvel, Sesostris alatt pedig, ki azon időszak előtt mintegy 1036 tájban hatalmaskodott, Ásia megadóztatásában mint bérnökök együtt csatáztak.

     „Paulum Orosium et Dionysium Alexandrinum sequi — idque quod Huni et Hungari primum in Asia superiori natalis soli sedem habuerint, me referre non pudet. Nec priores contradicunt Hungarorum historiae huic sententiae, cum Hunnos et Hungaros primum in Perside сommoгаtos esse tradant.” Chron. Thurotz. 1. c.

     „Im ersten Jahre des Königs Ramsis I. kommen nun die Gefangenen der Gegend des Nordens; unter denen zuerst die Junen (Jones) dann ein siebentes Volk Unut. In der zweiten Reihe trägt der erste Gefangene des Landes Asei (Asien) — der sechsten: Unnu.” Roselini monumenti dell' Egypto, et della Nubia part. III. Monum. Relig. Tav. XL. VI. LXI. Lásd bővebben: Aborigines et incunabula populi pontici, pontus p. 31.

     „Sesostris Rex Aegypti coacto de tota natione sua exercitu, assumptisque belli sociis ex Unnorum gente, quam muneribus sibi totam adjunxerat, terram Vniucasam Asiam maxime percurrit, et omnes, ut tributa sibi pendant, vi coegit. Unnis autem Assyriam (Syriam) regionem dono dedit.” Constantinus Manasses in compendio Chronici p. 16. és több mások is.


     25. §. Hogy még Histaspes Darius persiai király idejében is Krisztus születése előtt 520—580. évben Syriában vagy Cappadociában laktanak a Hunnok, ennek kettős igen hiteles tanusága a Persepolisi emlékmü, és Herodotnak tanuságtétele; mindakettő ugy emliti őket, mint a persiai király hűbérnökeit.

     „Darius Histaspes Rex populorum bonorum (posui hoc monumentum). Hi adorationem igni, mihi tributam attulere: Choana, Media, Babylon, Arbele, Assyria, Gultrada, Armenia, Cappadocia, Sapardia, Hunnaе etc.” Die altpersischen Inschriften von Persopolis, von Pr. Ch. Lassen. Bonn. 1830. Lásd bővebben a felhozott munkámban. 1. c.

     „Herodot: Portio duodecima haec: a Pachtica (Chaldaea) et Armeniis, eorumque confiniis, Euxino Ponto tenus, talenta quadringenta VII. portio haec a Sagartis (alias Sapiris et Scythiis) Sarangis, Tamarcis, et Utiis.” Lib. III. „Item: Utii et Mirhi, et Pericani codem quo Pacties modo armati sub his ducibus: Utii quidem et Mirhi sub Arzamene, Darii filio.” Idem Lib. VII. 18. Hogy Outioi Ounoi helyett hibásan van átiratva, észrevette Casaubanus in commentariis, és utána a tudós világ; mert Armenia és a régi Chaldaea körül Utii nevezetü nép nem volt, hanem Ounus vagy Hunnus. Strabo átiróji pedig ezen hibás átirást követték, sőt meg is toldották.

     Strabo: „Orbem circa mare (Ponticum) post Amardos, Anariacas, Cadusios, et Alanos, Caspios, Kutios (KcvTia) et fortasse etiam alios quosdam, usque ad Scythas habitare.” Lib. XX. p. mihi 514. sat. Hogy ezen név is Kutios, kettősen hibás, észrevette azon Causabon: és Herodot szavának xai Keuvoj hibás aláirásából származott; mert nyilván Herodot rende szerint számlálja elő a Pontusi lakosokat: Utius vagy Kutius nép pedig nem volt a Caspiusok mellett, hanem Hunus. Lásd bővebben idézett munkámban, és a földrajzatban.


     26. §. De ezen vitéz nemzetnek többé itt hire nincsen; Xenophon, ki Artaxerxes Persa király ellen, Cyrusnak, annak öcscsének segedelmére egy görög hadat vitt Ásiába, és holta után azt a felső Ásián keresztül dicsőleg haza vezette, Krisztus születése előtt 431. év tájban, a Magyarokat ott lelvén és a Tibarokat vagy Avarokat, de a Hunnokat nem, más se emliti többé; csak Cuma vagy Кumana nevü városok maradtak fenn Theronodon vizénél, melly utóbb Manteumnak neveztetett. 522. — 405. év között Kr. szül. előtt, valamelly okból, ugy látszik szabadságra vágyásból, ki kellett nekik költözniök. Dionysius Periegetes, ki Krisztus születésénél hét évvel előbb irt, a Kaukasus és Caspiumi tenger közötti lakókat tulajdon nevökön ismertette meg. Előbbi kiköltözésöknek semmi nyoma; legalább nagyában lehetetlen is volt: máskép az Egyptomi és Persa királyoknak az emlitettem nagy szolgálatokat nem tehették volna.

     Xenophon: „Postcaquam fides esset data, statim Macrones — suppeditato commeatu rerum venialium, Graecos in Colchorum montibus sistunt — post banc regionem Graeci, tam hostilem, quam paсatam progressi, castris Octavis ad Chalybes (Vas) pervenerunt. Erat natio ea non amp1a et Mosynaecorum imperio subiecta. Maxima pars gentis se ferro fodiendo alebat. Hinc ad Tibarenos (Abares) perveniunt. Eorum ager multo magis erat campestris, et ad mare habebat oppida minus munita. — Biduum veluti pacato in agro quum perrexissent, Graecum ad oppidum, Corcyra, pervenerunt. Synopensium coloniam, Tibareno in agro sitam. Hucusque Graecorum exercitus pedibus itinera confecit.” Libro IV. Cap. VIII. et v. Cap. V. Pactias intelligens exercitum Cyri non procul abesse, conterritus confugit Cumam. — Deinde Mazares nuncium misit Cumam, qui Pactiam reposcerent.” Herod. Libro II. Cuma. Kumana városáról: „Themiscyra planities est, quae ab altera parte mari alluitur ad LX. stadia ab Amiso dissidens; ab altera montanis subiecta nemoribus, prope et perfluis amnium alveis, qui indidem scaturiunt, e quibus omnibus impletus unus fluvius planiciem percurrit. Thermodon nomine, alius autem aequalibus fere ab eo spatiis semper distans. Iris nomine Phanariam fluit, eamdem perlabens planitiem; oritur in Pontica regione, ac postquam Comana Ponti urbem pertransierit ac Daximonitidem, felicem campum, versus occasum labens, inde ad septemtrionem se inflectit apud ipsa Gazicera, antiquam regiam, nunc desertam, hinc versus ortum revertitur, assumto Sсуlaсe aliisque amnibus murosque Amasiae, patriae nostrae, Urbis munitissimae in Phanaream effertur.”

     Strabo Lib. XII. p. m. 577. — „Iris flumen deferens Lycum, in ora Thermodon amnis ortus ad castellum, quod vocant Phanarcam, praeterque radices montis Amazonii lapsus. Fuit oppidum eodem nomine, et alia quinque: Amazonium, Themisasra, Dotira, Amasia, Сommana, nunc Manteum.”

     Plinius Lib. VI. Cap. IV. — „Cumana in ponto Galatico ad Irim.”

     Ptolomaeus. — T. Cicero de lege Manilia, cap. IX.

     Appianus de bello Mitridatico sub finem. Hirtius Pansa de bello Alexandrino cap. XXXIV. 99. LVI. LVII. — Valerius Flaccus lib. VII. v. 635-6. Nouella XVIII. Justiniani.

     A Hunok letelepedtek Caspium tenger innenső torkolatjánál a Scythák mellett: „Primi sunt Scythae, quicunque Cronium prope mare (Euxinum) accolunt, ad ostium Caspii maris, deinde Hunni.” F. Eustatii commentarium ad versum 730, et Strabonem. 1. c.


     27. §. A kiköltözött Hun nép a Caspiumi tenger torkolatjától, szétoszlott időfolytával napnyugotra a Maeotis taváig és Pánnoniákig, északra a Jegestengerig, napkeletre Irtis folyóig, és a Seresek, Chinaiak és Indusok határaikig, délre Gorgo nevü városáig. — Hogy a napkeleti világtengerig hatott volna, ha a Scythákkal azonitani, a historiai igazság ellen, nem akarjuk, annak semmi nyoma. Fő fészkök maradt azonban mindig a Kaukázi nagy rónaság észak felül.

     „Napnyugotra elterjedtek. Ptolomaeus: „Inter Bajtarnas et Roxolanos sunt Chuni.” Lib. VIII. cap. I. Ammianus Marcellinus: „Hunnorum gens monumentis veteribus leviter nota, ultra paludes Maeoticas glacialem Oceanum (Caspium mare) accolens. — Externa praedandi aviditate flagrans ¡mmani, per rapinas finitimorum grassatum et caedes, ad usque Alanos pervenit, veteres Massagetas. — Pervasis Alanorum regionibus, quos Geutringis confines Tanaitas consvetudo nominavit, interfectisque multis et spoliatis, reliquos sibi concordandi fidu pacta iunxerunt, cisque adiunctis confidentius Gothorum late patentes et urberes pagos perrumperunt. — Rex Withimeris creatus restitit aliquantisper Alanis, Hunnis aliis fretus, quos mercede sociaverat partibus suis. — Hunni passibus eum citis urgebant et oppresserunt.” etc. Cap. XXXI.

     Agathias: „Multis autem postea temporibus transierunt in Europam; sive revera a ceruo quodam, ut fama percrebuit, primum ducti, sive alia quapiam fortuna duce, et Maeotidem paludem, qua parte in Euxinum Pontum fertur, quum antea trajici nequaquam crederetur, tune certe quocunque modo, trajieientes, et per aliena vagantes, innumeris damnis indigenas affecerunt, inopinato eos adorti, adeo, ut prioribus habitatoribus eiectis, ipsi ditionem illorum occuparent.” Edit. Vent. В. 108.

     Zonaras: „Hunni facti Romanis exitiales, Caro Imperatore in expeditione Hunnica anno 284. peremto.” Tomo I. p. 688. edit. Paris.

     Olimpiodorus: „Constantii Imperatoris temporibus, praefecto in Thracia Valerio, tres solidae ex argento fabricatae sunt repertae statuae, specie barbarica sitae, et utroque brachio ansatae, veste praeterea variegata, barbarico ritu indutae, et comam in capite gestautes, atque in septemtrionem, quae est barbarorum regio, conversae. Quae simul atque sublatae sunt paucos post dies Gothorum primum gens universam incurrit Thraciam, futuraeque post paulo erant Hunnorum et Sarmatarum incursiones in Illiricum et in ipsam Tharaciam.” Corp. Bizant. script. p. 9 - 10. edit. Paris.

     Honi hagyományok egyezése: „In primordiis ipsarum chronicarum hungaricarum legitur: dum Hunor et Magor separatim in tabernaculis habitassent, accidit tandem una dierum, quum venandi causa ad campum perrexissent, et illis in deserto una cerva occurrisset, quam cum fugientem insequentes, in palude Maeotidis devenissent, et cerva in erebris silvarum saltibus evanuisset, ipsi eamdem diutius perquisitam potuerunt invenire minime, peragratis tandem paludibus eisdem, cum illas armentorum pro pascuis optimas fore conspexissent, redeuntes ad suos, licentia impetrata, cum omnibus ipsorum rebus, in ipsas paludes Maeotidis intraverunt, ibidem moraturi. — Anno post sexto exeuntes — Scythiam explorarunt. Exploratores redeuntes, cum Scythiae terram amplam, pro armentisque pascendis valentem esse duxissent, mox cum omni generatione, ac rebus et armentis ipsorum illam intraverunt, ibidemque quosdam Alprosuros (M. S. Alplozuros) quos in prioribus chronicis Hungarorum, nunc Ruthenos vocari, scripserunt, invenisse perhibentur. Deletis igitur eisdem et expulsis, ac sub suum iugum redactis, inultis vieinis, possederunt.” Chron. Thurotzii p. I. cap. IV. — „Anno igitur incarnationis Domini trecentesimo septuagesimo tertio, diebus Valentis Imperatoris, et Damasi I. Papae Hunni in Scythia habitantes, magnum creverunt in populum, — in unum congregati, occidentales invadere regiones, decreverunt. ac Capitaneos, puta Belam (in MSS. Vele al. Belamber) filium Chelae, de genere Zemen (MS. Zemem) Keme, et Kadicham fratres eius — eligentes sibi praefecerunt, omni quoque coetu suae nationis computato, de centum et octo tribubus, decies centena octoginta millia de una quaque tribu decem millia armatorum virorum connumerarunt, hosque manu uti et hostem, si occurreret, opprimere foeminas quoque illorum et familiam, popularemque gentem cunctam, quam secum ducebant, pariter et armenta, extraneo ab insultu tueri, deputaverunt. — His tandem compositis, Capitanei supradicti, cum omni ad hoc deputato populo, ingentia moventes agmina (eon ergo sedibus soli natalis vacuis relictis, sed illis ab extraneo incursu idonea firmatis custodia) transitis paludibus Maeotidis et Gothis, gente robusta et famosissima, propriis de sedibus expulsis, deinde aucta potentia, animo elati, nihil sibi obstare posse arbitrantes, tamquam turbo vehementissimus omnia evertentes, Bessos (Vas) et Cumanos Albos, tandem Susdalos, dehinc Ruthenos, crudeli sub dominatione transeuntes, in nigram Cumaniam, quae nunc Moldavia fore creditur, devenerunt; perdomitis nihilominus in transitu ipsorum a Tanai flumine, universis barbaricis regionibus, tandem venerunt in Pannoniam, et ad ripas alvei Thisciae stativa fixerunt castra.” Ibidem p. I. cap. X.

     II. Éjszakra: Hunni — sedes initio habuere Rhypheis montibus propinquas. Horum pars una, anno humanae salutis circiter CCC. ultra Maeotidem, per Orientem et Asiam late vagata est. Alii Mandulcho (Mundiuoho) et Subtaro (Ottaro) regibus, gentem Gothorum bello adorti, qui circa Istrum agitabant, multis fatigatos praeliis, sibi vectigales fecere.” Zozimus Comes. Hist. lib. II. p. 67. „Nonnullos Hunnorum, cum Odino, scanziorum protoplaste, circiter annum LXX. ante nativitatem Christi, teste Torfaeo, in Historia Finalandiae antiquae, sinum usque Veneticum pervenisse, atque cum Danis decertasse, Hermanni Corneri chronicon diserte testatur.” Apud Eccard. Conp. Hist. medii aevi pag. 478. — Idem Hermanni Corneri chronicon diserte testatur: Tricesimus primus Rex Danorum, Frichgote dictus fuit. Huius regis tempore Christus Jesus, mundi salvator natus est. — Contra hunc venit Rex Hunnorum, cum suorum copiis. — Hos omnes Frothi Rex aut occidit, aut mari mersit, aut saltem fugavit. — Pugnavit cum his iuxta Bleking (In Finlandia). Ibid. p. 478.

     „Hunni a Danis profligati varias regiones colendas accipiunt.” Saxo Grammat. pag. 62. 63. 68. 78—81.

     „Russia autem a Danis vocatur Ostrogard, eo quod ab oriente positus omnibus abundat bonis. Haec etiam Chunigurd dicitur, eo quod ibi sedes Hunnorum — primitus fuerit. Huius metropolis est civitas Chue (Chiouia).” Ita Helmond. Chron. Solau. L. I. cap. 10. — F. etiam Exp. Lindenbroghium, script. rerum veter. Germaniae Septemtr. p. 264. H. Suhm Tromhirrszhe. Samling. St. p. 291—294. Eddem Islandicam de Hunnis. Hafniae 1787—1828.

     III. Napkeletre. Caspiumi tengeren túl: Plinius: „Ab Ottocaris sunt gentes Hunni, et Tochari et iam Indorum Casiri, introrsum ad Scythas versi.” Lib. IV. cap. XVII. „Fuit Ogor (Ugor) gens cum numero, tum exercitatione validissima. Haec in oriente ad fluvium Til (Etil, Atil, Volga) accolit, quem Turcae nigrum adpellare solent. Gentis Ogor vetustissimi principes Var (Avar) et Сhuni vocabantur.” Edit. Niebuhr. p. 283—4.

     IV. Délszakra: „Ephtalitae et genus et nomen Hunnorum participant, licet cum Hunnis (occidentalibus et borealibus atque orientalibus) quos novimus, nullum ipsis commercium intercedat: haud enim eorum confines sunt, neque accolae, sed Persarum, ubi est Gorgo (Urbs) ad oram sita extremam Persidis, (supra Chorozanam, hodie Chiva). Hic de limitibus certare inter se solent. Nec vero vagantur Ephtalitae, palanturve caeterorum more Hunnorum; sed fixas iam inde antiquitus in regione benigna sedes retinent; ita quidem, ut nunquam nisi una cum Medis in romanam ditionem irruperint. Ex Hunnis hi soli corpore candido, et vultus minime deformes habent. Regibus parent, aс sub politicis legibus inter se aс cum vicinis, ex aequo aс bono contrahunt, nec minori sane cum laude quam Romanee et aliae nationes.” Procopius Belli persici lib. I. cap. V. pag. IX—XI. — „A fonte fluminis Ottorogorrae, qui sunt a septemtrione, ubi sunt montana Paropamissade, mons Taurus; a fontibus Ottorogorae, usque ad civitatem Ottorogorum, inter Hunnos et Scythas, et Ganderidas mons Caucasus.” Orosius lib. I. cap. 2.

     V. A Hunnok fő fészke: „Taurus, Ciliciae mons, in Cappadociam primum excurrit, inde in Armeniam, Persarmeniam, Albaniam, Iberiam et circumpositas, qua sui qua prisci iuris aс ditionis gentes. Etenim evadit in immensum et processu immane, quantum cum in latitudinem crescit, tantum in altitudinem. Ultra Iberiae fines, intra summas angustias, trames quidam Stadiis L. in longitudinem patet et praerupto atque insuperabili monte sic terminatur, ut exitus nullus adpareat. Ibi portam duntaxat, quam diceres arte et manu factam, molita est natura; eam vetusto nomine Caspiam (Caucasiam) adpellamus. Hinc late se campus aperit equitabilis, et ubertim riguus. Regionis pars maxima alendis copiis accomoda est; spatiisque porrecta planissimis: Ibi omnes fere populi, quos Hunnorum nomen conplectitur, habitant; eorumque sedes usque paludem Maeotim pertinent.” Procopius de bello persico. Cap. X. pag. 211. edit. Ven. „Hunnorum gens olim habitauit circa eam Maeotidis paludis partem, quae sub solanum ventum versus spectat; erantque Tanai flumine magis septemtrionales; quemadmodum et aliae gentes barbarae, quotquot intra Imaum montem in Asia consederunt. Hi vero omnes communiter Scythae et Hunni vocabantur; privatim autem secundum nationes — alii aliter ex Patria, atque usitata appellatione nominabantur.” Agathias lib. 5. pag. 107. edit. Venet. „Hunnugari (Hun-ugori) autem hinc sunt noti: quia ab ipsis venit pellium murinarum commercium; quos tantorum virorum formidavit audacia. Quorum mansionem primam esse in Scythiae solo, iuxta paludem Maeotidem. — Si quis eos aliter dixerit in nostro orbe, quam quod nos diximus fuisse exortos, nobis aliquid obstrepit: nos enim potius lectioni credimus, quam fabulis — anilibus consentimus.” Jornand, de rebus Getiois cap. 5.


     28. §. Ezen mindenfelé elszéledett nemzetnek tulajdon neve volt Hun Kun (Huni, Uni, Chuni, Cumani) és pedig fehér és fekete Kunok: A fehér Kunok laktak déli napkeleten Chorosmia vagy Chowarasmia tartományában, Perzsia északkeleti határán, melly most Chiva vagy Siva nevet visel, fővárosa Urgentz. Ezek polgárisodni kezdvén, a verőfénynek nem voltak annyira kitettek s azért fehéreknek neveztettek; a többiek pedig, mint pásztorkodva vándorlók, elbarnultak. Magánnevökön is különböztek egymástól. A fehérek négy nemzetségekből állottak: 1-ör Abar vagy Avar, Var, Gaoginet, Geugin. 2-or Kazar, Kozar, Kozr, Giffr. 3-or Ghuz, Uz, Ussi, Ossi és Asi. 4-er Petsenegi, Petzinaei, Pacinacitae sat. Különböztek a barnák is: kik a Wend, Fenn, Finn nép fészkeit szállották meg Scandináviában. Fennek, Finneknek neveztettek: mint a magyarok Pannonoknak. A Fennek ismét lakhelyeiktől Suomak, Lapрok, sat. lettek. Az Ugoriában telepedtek Avarkunok és Hunugorok, Hungarok lettek. — Ezeknek és némelly rokon népek nemzedékei a Votjákok, Wogulok, Ostyákok, Tchuwassok és Tseremissek sat. Az északi Kunok; kivált országuknak szétoszlása után, kik Dácia havasinak zugaiba vonultak, Székelyek, kik a Don vizén innét a Maeotis tavánál telepedtek le, Kutigurok, kik túl Utigurok, kik a Kuma vizétől Dnipper folyóig, utóbb elterjedtek, Kum vagy Kuman (Cumani vagy Boristhenitae) nevet viseltek. Kik a rideg pusztákon Palosiában csatangoltak, Palóczok; ezen utolsók idővel atyjokfiaikkal, a magyarokkal egyesültek, részenkint Pannoniában; közülök, kik 1-ső Károly király óta 1319. bizonyos számu nyilazókkal tartoztak hadakozni Jász, Jaszones, Jazyges, pharetrarii vagy philistaei nevet viseltek, és viselnek mai nap is. Közös nevök pedig volt: 1) Scytha, 2) Parthus, 3) Ugrus, 4) Avar, 5) Hungarus; az idegen nyelveken pedig: Sabir, Avir, Kerem, Czidarita, Aulziagor, Vál sat. neveket viseltek. Mindezen neveket viselték igen; de Hiongnu, Hynu, Hunuj neveket soha sem. Lásd Stritter. Mem. Popul. Tom. 1. Praef. Aborigines et Incunabula Magyarorum, Gentiumque cognatarum. Pag. 43. sqq.

     „Hi vero omnes communiter Scythae et Hunni vocabantur; privatim autem secundum nationes — alii aliter, ex patria cuique, atque usitata appellatione vocabantur.” Agathias 1. c.

     „Gentis Ogor nonnullae generationes a vetustissimis principibus (Patriarchis), adepti sunt adpellationem ut Var (Avar) et Chuni adpellarentur.” Theophilactus 1. c.

     „Ephtalamus Ephtalitarum (antiquorum Hunnorum Alborum) Rex, a quo Universum genus vocatum est.” Theophanes Bizant. Cap. 4.

     „Chasri, ist eine Name eines Theils von Turkestan, dessen Bewohner unter dem Namen der Kazaren bekannt sind; sie wohnten nordwestlich vom Kaspischen Meere (in dem septimo mundi elimate) welches daher auch das Meer der Kazaren genannt wird längst dem Flusse Ethel oder Wolga.” Deguines 1. c. p. 633.

     „Hunnoguri (circa annum 456.) Sacaguri, Ugori, et Hun-oguri miserunt legationem ad orientales Imperatores.” Priscus Rhetor. Excerpt, legationum pag. 12.

     „Alboinus cum Avaribus, qui prius Hunni sunt dicti perpetuum foedus composuit. Gepidi vero quasi exstincti perpetuae servituti Hunnorum idest Avarum sunt mancipati.” Gotefrid apud Murat. ad Ann. 588.

     „Introierunt Hungari, idest Hunni Italiam mense Februario anno 920.”

     „Introierunt Hungari, idest Hunni denuo Italiam mense Septembri anno 940.” Chronicon Lupi Protoplastis apud Murat. Tom. 5. pag. 979.

     „Komani, Chomani, Commonitae, Cumani, bei den Ungern Kuni, Chunii, bei den Polen Tolowczy (Dlugos) bei den Russen Polovtzy; in deutschen Kroniken auch Valvi, Falones, Valven, Parthi.” Gruber Origines Livon pag. 150. — Dieser Polovczer oder Komaner stecken bei den Bizantinern häufig, unter dem endlosen Namen Scythen und Hunnen. Sie werden auch mit Petschenegern, später hin sogar mit Mongolen, Tataren verwechselt.” Schlötzer Kritische Sammlung 4 Std. 481.


     29. §. Ezen sokféle népekre, felekezetekre s nevezetekre oszolt Hunnokat eredeti nyelvök egyesitette főképen, melly a Magogé, a magyarokéval és Scythákéval, mint annak fiaiéval atyafi, az Arameai vagy Syrokaldeaival, alakulása, az az szóképzés (formativa) szószármaztatás (Etymologia) és hangmérséklés (Euphonia) dolgában közös volt; mint a magyarokéról vizsgálódván a 10-ik szám alatt érintettem. Ezen nyelv-tulajdonságok az ő ugyanazon eredetiségök bélyege. — Azok, kik ezen napkeleti alakot fentartották, habár nyelvök, közlekedesök és szükségeiknél fogva számosb idegen szókkal megrakodott, s némi idegen szójárást tulajdonitott is magának, vagy kifejtésében hiányosabb is. Sőt ha nevöket megmásolták is, bizonyosan Hun eredetüek; ellenben, kik azon alakulással nem birnak, nem is birtak, habár több Hun-magyar szókkal élnek is, eredetileg Kunok nem lehetnek; ollyanok a Fennek, Ugoriak maradékai — és a Székelyek, Jászok, Kunok, Palóczok; illyenek ellenben a Törökök, Tatárok, Tótok sat. Lásd bővebben Aborigenes et Incunabula Magyarorum, gentiumque cognatarum, populi Pontici, Pontus.

     „Hogy a Kun, Magyar, Scytha nyelv, mint Magog fiainak nyelvök, egyenlő volt, tudnivaló; mint irva van: „Magoges Magogarum a se denominatorum, fuit Auctor, qui ab ipsis (Graecis) vocantur Scythae.” Josephus Flau. Antiquit. L. 1. c. 7. „Magog plures praeter Enec uxores habuit, ex quibus praeter Hun et Magor primogenitos, filios generavit; hi et eorum posteritates Persidem Regionem inhabitarunt, statura, colore similes Hunnis, tantum modo in loquela, sicuti Saxones et Thuringi, modicum differentes.” Chron. Thurotz. Part. 1. с. 11. Tudjuk azt is, hogy a Scythák nyelve Aramei alakú volt; és igy a Kunok és Magyaroké is: „Persae Scythas Sacas appellavere in universum, a proxima gente, antiqui Aramaeos. Plin. 1. 6. c. 19. Tudjuk azt is, hogy a Scytha, Hun, Párthosok nyelve a közlekedés által idegennel párosult ugyan, de bélyegi alakját el nem vesztette, s igy a Kunoké sem vesztette el: „Sermo Parthis medius est inter Scythicum et Medicum utrisque mixtus.” Justin. et Trogo-Pomp. lib. 12. cap. 2.

     „Der Finnische Sprachen-Stamm trägt an sich orientalischen Charakter (F. Sjögren über finnische Sprache und Literatur p. 46. u. s. w.) Vergleiche zwischen ihm und dem Hebräischen sind schon mehrmals veranstaltet worden (Rudbeck in der Atlantica, und von Wemen de conuenientia linguarum Hebreae, et Finnicae. Abae 1767. 4). — Was die ungarische Sprache betrifft, so hat sie die finnischen Einflüsse empfangen, ohne dadurch die Nation in Finnen zu verwandeln; es bedarf nicht eines Beweises, dass sie sie wirklich empfangen hat; aber es bedürfte das historische Datum festzusetzen, in welchem die zahlreichen Elemente mit der ungarischen vermischten.” Calkes 1. c. p. 148—149. — Ezen historiai datum, hogy a Finnek Hunn nép maradékai, kik a magyarok testvérei, s igy eredetileg velök egynyelvüek voltak, csak szójárásokban különbözhettek. A Finn elemek pedig azon idő közben vegyülhettek a magyar nyelvben, midőn Ugoriában lakoztanak. Ezen szójárásbeli (dialectusi) különbségnek a Kun, Magyar, Scytha és más atyafi nemzetek között olly tágulást kellett idővel szerzeni, melly a közérthetés végett tolmácsolást és tanulást szükségelt, kivalt olly nemzetségekre nézve, mellyek olly idegen népekkel közösködtek, vagy szövetkeztek össze, mellyektől mások távol estek, vagy tulajdon nyelvöket mivelni és kifejteni elhanyagolták. Ennek bizonyságai:

     1) Constantinus Porphirog: „Chabari, a Chazarorum (Hunnorum) gente descendunt. — Facta autem secessione inter eos, — fugientes ad Turcas (Magyaros) in Pacinacitarum terram se contulerunt, ibique sedes posuerunt; contracta autem mutua amicitia, Chabari appellati sunt, et Chazarorum linguam eos docuerunt; habentque etiam hodie eandem dialectum, alia quoque item Turcarum lingua utuntur.” De adm. imp. с. XXIX.

     2) Gergel erdélyi székely püspök: „Spiritus S. non rescipit sermonis inter Siculos et Cumanos (neo — Christianos) discrimen.” L. 1165. Cod. Dipl. tomo pr. — Julianus ord. Praedic: „In hac Ungarorum terra dictus Frater invenit Tartaros, et Nuncium et interpretem Tartarorum, qui sciebat ungaricum et cumanicum idioma.” Jos. Inn. Desericii, de initiis et majoribus Hung. Tomo 1. p. 175.

     3) Carpini János is azért megkülönbözteti a Kun nyelvet a magyartól: „Jugures (Ugores) sunt mediocris staturae sicut nostri. Apud Jugures est fons, et radix idiomatis Turcici (Hungarici) et Сomanici.” Hayklut I. 101.

     4) A szent Domonkos és Assizi Ferencz szerzetesei, kik III-dik Incze Pápa, és utóbb nagy Lajos király parancsolatjára kedves véreiknek, a pogány Kunoknak s. t. eff. megtéritésére kötelezték magokat Magyarországban. E végre a Kun nyelvet tanulgatták: Leges ecclesiast. R. H. Tom. III. p. 609—633. „Ego vero, consilio habito, prius volui linguam terrae illius addiscere, et per gratiam Dei addidici linguam Cumanicam et literaturam Uiguricam, qua quidem lingua et literatura utuntur communiter per omnia regna ista.” Anna1. Minorum Romae Tomo VII. p. 206—207.

     5) Cuthen Kunok királya, minekelőtt Magyarországban letelepednék, a magyar nyelvvel ismerkedett meg: „Kuthen cum suis praevenerat, ut conditiones terrae, et linguam faceret sibi notam.” Roger. Carm. miser. ss. rerum Hung. Tomo I. p. 300.

     6) Zsigmond király jelenti, hogy nem minden magyar érti a kunt is átaljában: „Jubente aliquando Sigismundo Imperatore, secedere paululum omnes, qui Comanum nescirent; nam cum Cumanis ei res erat, qui sunt Hungariae populi.” Aeneas sylv. operum p. 495—496.

     7) Oláh Miklós érsek, ki a székelyeket ismerte, közöttök és a magyarok között szójárásbeli különbséget vall: „Hungari, et Siculi eadem lingua utuntur; nisi quod Siculi quaedam peculiaria Gentis suae uocabula, habeant.” Nic. Oláhi Hung. et Attila с. XIV. §. 2. p. 61.

     8) Reichersdorf is, Dacia leirója, a Székelyeket igazi Kun maradéknak, és beszédökben a Magyaroktól kevésben különbözőknek jelenti: „Ciculia, Daciae angulus, Moldaviae regioni contiguus. Eius terrae populus — moribus, sermone, et vestitu non multum ab Hungaris discrepare videtur. Hi sunt Hunnorum antiquissimi.” Schwantner S. S. rer. Hung. Tomo I-o p. 786.

     9) Timon Sámuel is a magyar és székelyek között csupán a szólási különbséget jegyzi meg: „Cumanos gentem esse Hungarici idiomatis, semper iudicavi. Quod reliquiae aс posteri eorum (Paloczii) ridicule atque insulse Hungarice loquantur, mirum non est, quando a caeteris gentilibus procul egerunt, et aliis nationibus (Tartaris etc.) permixti fuerunt.” In addit. p. 20. „Siculi enim sunt germanissimi Hungari; nisi tamen pagani sermonem expoliant, risum movent audientibus.” Imago novae Hung. p. 42.

     10) Az egész kunok és magyarok közötti szóláskülönbséget megfejté Ottrokocsi Ferencz: „Etiam lingua ostendit illos (Jazyges et Cumanos) esse pariter veram posteritatem Hunnorum. Loquuntur enim eadem lingua (in essentialibus) qua nos Hungari loquimur; quam non acceperunt a nobis, sed habent eam avitam, et a maioribus suis acceptam, ut qui seorsim inde ab initio suas incoluere sedes. Quod dicit Rogerius a quibusdam etiam in hoc accusatum fuisse regem Cunorum, quod Hungariam ideo fuisset ingressus, ut non solum conditiones terrae addisceret, sed et linguam faceret sibi natam, hoc non de essentia, sed de dialecto linguae intelligendum est. Impossibile enim erat ei tam brevi tempore, ut illic innuitur, et quidem cum suis addiscere linguam Hungaricam, si sua ab hac toto genere distincta fuisset; sed etiam praedicatores in medium ipsorum illico missi sine ulla sollicitudine linguae, evidenter evincunt, linguam Ipsorum in essentialibus fuisse cum nostra eandem.” — „Differentia, quae prima fronte videtur esse, non est tanta, ut ad diversitatem hic ea sermonis faciendam ullo modo mereatur.”

     11) Ugyanezt tanusitja szemmel látó tanu Sajnovics János az északi Finnekről és Ugriczokról minden felekezeteikkel együtt, hogy nyelvök alakjára nézve a Hun-Magyarral egyez; csak szójárásokra nézve különböző: az ott körülbelül hatalmaskodó nyelvekből elöntve, rész szerint pedig elhanyagoltatva; kivéve azokat, kik tulajdon nyelvöket fölcserélték. Lásd Joannis Sajnovics, Maximiliani Hell, astronomi Viennensis, ad observandum Wardae hause Veneris infra discum solis transitum missi socius, idioma Hunnico-Magyaricum hodie quoque ab extremo Europae, qua occasum, et septemtrionem respicit, angulo per Finnmarchiam, Lapponiam, Permiam, Tartariam, in Asiam usque, non interrupta serie protendi, demonstravit, dissertatione coram Regia scientiarum societate Hasniae praelecta, ac ibidem anno 1770 luci data.”

     12) Ugyanezt elismerik a tudós oroszok és utazók is közönségesen: „Una quondam viguit in omnibus uralensibus regionibus lingua Ugorica (Hunnica) cujus quippe Finnica, Vogulica, Ostiaca, ac vetus Baskiria filiae totidem erant; quod viri doctissimi propria partim experientia, partim aliena, iam dudum animandverterunt. „Hunnica, inquiunt, in Finnica superest, cum hac ostiaca, dialecti varietatem si demas, aс Vogulica conveniunt.” Coll. Russ. 1. с. cf. etiam Ferd. der Ung. Volkstam. 140.

     „Vielleicht sind die Finnen in grauer Vorzeit aus dem nördlichen Asien nach Europa gekommen; wenigstens ist ihre Sprache von den europaischen Stammsprachen sehr verschieden, und der ungarischen ähnlich (s. D. Gyarmathi. Affinitas linguae Hungaricae cum linguis Finnicae originis) Bayer, und nach ihm auch Gatterer, lassen die Finnen von den Scythen entspringen; aber die von Tacitus beschriebene Lebensart der ersteren erinnert in nichts an die Scythen: „Non arma, non equi; victus herba, vestitus pelles, cubile humus; lässt sich eine solche Beschreibung auf Herodots Scythen anwenden? Karamsin 1. c. An. 12—72. Es scheint wohl ausser Zweifel dass Wessen (Baskriren) Meren und Meroomen mit den Mordven, und übrigen finnischen Völkern eines Stammes waren.” Ibid. A. 73.

     Ellenben a Kunok nyelve a Mongolokétól és Tatárokétól nemcsak szójárásokban, hanem alakodásokban is különbözött. Mint a 3-dik szám alatti Mongol-Tatár tolmács tanusagából kitetszik; ama régi „Mi Atyánk” s Petrarkai szótár, melly ősi Kunnak tartatott, utóbb Tatárnak, melly nyelv az itt maradott Tatároknál szerepelt sokáig, valósodott. Lásd a Tud. Gyüjtemény 1830-diki 10-dik kötetét.


     30. §. A Kunokat egymással némelly közös tulajdonságaik, szokásaik, erkölcseik és szertartásaik is egyesitették. Kisebbszerü termetüek, mind zömökök, a verőfénynek szüntelen kitétettek ugyan barnák, mások meg fehérszinüek; fekete szemüek, ripacsosak, üstükösek és szakálasok voltak. — Életmódjok a marha- és méhtartás; foglalatosságuk: pásztorkodás és vadászat. Elelmök: zöldség, hús félnyersen is; italok: lótej s az ebből készült Kumis és mézből a márcz. Lakásuk: falevél-szín és sátor; ruházatjok: vad- és marhabőr. Többet ültek lovon, mint állottak lábukon. Hadi fortélyuk: az előre és hátra nyilazás; ellenség behálózása és meg-megrohanása. Nemzeti büszkeségök: a magok reá tartása. Vallásbeli szertartásuk: a napnak, tűznek imádása, a természet tisztelete, hegyeken s völgyeken (Schamanismus). Áldozatjok: ló, kivált fehér. Bűbájosságuk: a jóslatás (magismus). Temetési szertartásuk: a fényes tor és halomhányás. Illyen volt a kún leghitelesebb tanuságok szerint. Illyenek maradékaik is.

     „Hunnorum natio sacua ut Priscus historicus refert; venatione tantum experta, nec alio labore; — exigui quidem forma, sed arguti, motibus expediti, ad equitandum promtissimi, scapulis latis, et ad arcus, sagittasque promti, firmissimis cervicibus, et superbia semper elati.” Jornandes de rebus Geticis p. mihi 104 — 105. „Erat rex Ethela, colore teler, oculis nigris et furiosis, pectore latus, incessu elatus, statura brevis, barbam promissam cum Hunnis deferebat.” — Keza chron. Edit. Podhraszky p. 44.

     Hunni septemtrionales: „Plantatio et aratio quid sit, nee per somnium unquam viderunt; illis victus est herba sponte e terra crescens, ac sanguis et carnes iumentorum, aliarumque pecudum; feraeque ac volucres, si quas capere possunt; id quoque ipsis alimentum est; Fortuitum vestimentum nulla arte confectum, animalium pelles. — Nec frumentum edunt, nec vinum bibunt: quamobrem neque terram arant, neque vineam unquam coluerunt, neque alias fruges serunt, unde interioris orbis incolae victitant. Quae cum ipsis, quippe asuetis, minime gravia, ac potius iucunda sunt; hostibus vero eorum acerbissima impedimenta — illi expeditae ac tenui vitae semper asueti, facile bella suscipiunt, ac tridui iter saepe uno, volucrum instar, conficiunt, et alias, ante famam adventus sui, terras occupant, nihil quidem secum adducentes, sed iis rebus omnibus instructi, quibus victoria comparatur; ea sunt: multitudo eorum poene innumerabilis; agilitas corporum, ac celerrimae progressiones, et quod his majus est: animus vitae omnino prodigus, et ferarum more rectus in hostem impetus. Ideo, quibus arma inferunt, eos plerumque omnes vincunt, et alienis regionibus dominantur.” Nicephorus Gregoras tomo I. pag. 17-21.

     Hunni meridionales: „Hephtalitae et genus et nomen Hunnorum participant, licet cum Hunnis occidentalibus, quos novimus, nullum ipsis commercium intercedat, nес enim eorum confines sunt, et accolae, — nec etiam vagantur palanturve caeterorum more Hunnorum, sed fixas iam inde antiquitus, in regione benigna, sedes retinent. — Ex Hunnis hi soli corpore candido, vultus minime deformes habent. — Apud Hunnos obtinuit consuetudo, ut cum fato functis et sodales, quos elegerunt, ut ut adhuc vitae pleni, equi item, et arma in tumulum inferantur.” Procopius de bello Persico par. I. cap. I.

     Hunni Atillani: „Hunnorum genus omnem feritatis modum excedit, ubi, quoniam ab ipsis nascendi primordiis in tantum ferro sulcantur altius genae, ut pilorum vigor, tempestivius emergens, corrugatis cicatricibus hebetetur; senescunt imberbes, absque ulla venustate; spadonibus similes, compactis comis, firmisque membris, et optimis cervicibus, prodigiosae formae, ac pandi, ut bipedes existimes bestias, vel quales in commarginandis pontibus effigiati stipites dolantur incompte. In hominum autem figura, licet insvavi, ita visi sunt asperi, ut neque igni, neque saporatis indigeant cibis; sed radicibus herbarum agrestium, et semicruda cujusvis pecoris carne vescantur, quam intra foemora sua, et equorum terga subjectam, fotu calefaciunt brevi. Aedificiis nullis unquam tecti, sed haec velut ab usu communi discreta sepulchra, declinant: nec enim apud eos vel arundine fastigiatum reperiri tugurium potest, sed vagi, montes peragrantes aс silvas, pruinas, famem, sitimque perferre ab incunabulis adsuescunt. Peregre tecta, nisi adigente maxima necessitate, non subeunt, nec enim securos existimant se esse sub tectis: Indumentis operiuntur linteis vel ex pellibus silvestrium murium consarcinatis; nec alia domestica illis est vestis: alia forensis; sed semel obsoleti coloris tunica, collo inserta, non ante deponitur, aut mutatur, quam diuturna carie, in pannulos defluens, defrustata. Galeris incurvis capita tegunt; hirsula crura coriis munientes hoedinis; eorumque calcei, formulis nullis aptati, vetant incedere gressibus liberis; qua causa ad pedestres pugnas parum sunt accomodati; verum equis prope affixi, duris quidem, sed deformibus, et muliebriter iisdem nonnunquam insidentes, funguntur muneribus consuetis. Ex ipsis quivis in hac natione pernox et perdius, emit et vendit, cibumque sumit ac potum; et inclinatus cervici angustae iumenti, in altum soporem ad usque varietatem effunditur sompiorum. Et deliberatione super rebus proposita seriis, hoc habitu omnes in commune consultant; aguntur autem nulla severitate regali, sed tumultuario optimatum ductu contenti perrumpunt quidquid inciderit. Et pugnant nonnunquam lacessiti, sed ineuntes praelia, cuneatibus variis, vocibus sonantibus toruum, utque ad pernicitatem sunt leves et repentini, ita subito de industria dispersi vigescunt, et incomposita acie, cum caede vasta discurrunt, nec invadentes vallum, nec castra inimica pilantes prae nimia rapiditate cernuntur. Eoque omnium acerrimos dixeris bellatores, quod procul missilibus telis, acutis ossibus pro spiculorum acumine, arte mira coagmentatis, sed distinctis; comminus ferro sine sui respectu confligunt, hostesque dum mucronum noxas observant, contortis laciniis, illigant, ut laqueatis resistentium membris, equitandi vel gradiendi adimant facultatem. Nemo apud eos arat aut stivam aliquando contingit; omnes enim sine sedibus fixis absque lare vel lege, aut ritu stabili dispalantur semper fugientium similes, cum carpentis, in quibus habitant; ubi conjuges tetra ipsis vestimenta contexunt, et coeunt cum maritis, et pariunt, et adusque pubertatem pueros nutriunt. Nullusque apud eos interrogatus respondere unde oritur, potest; alibi conceptus natusque, procul et longius educatus; per inducias infidi, inconstantes, ad omnem auram incidentis spei novae perquam mobiles totum furori incitatissimo tribuentes. Hoc expeditum, indomitumque hominum genus extera praedandi aviditate flagrans — immani, per rapinas finitimorum grassatum et caedes, ad usque Alanos pervenit, veteres Massagetas” etc. Ammian. Marcell. rerum gest. Lib. XXI. сaр. II. — „Hi adorationem igni, tributum mihi, attulere „Huae” §. 6. fölebb. Turcae (Hunni) admodum stolide ignem colunt, aeremque et aquam venerantur, telluri hymnum concinunt, adorant autem tantummodo et Deum nuncupant, qui hanc rerum universitatem aedificavit. Huic equos et boves et oves sacrificant, habentque sacrificulos, quibus inesse vaticinandi facultatem arbitrantur.” Theophil. Simocolba. Hist. lib. VII. cap. 8.

     „Die Gebräuche der Leichenbegängnissen bei den Hunnen waren eigenthümlicher Art: Versammelten sich die ganze Verwandtschaft Männer und Weiber, — Sie ergötzten sich bei den grossen Leichenmahlen, wozu eine Menge Schaafe und Pferde geschlachtet wurden; war der Schmauss aus, so wurde auf dem Grabe ein Steinhügel errichtet.” D. Ohson des Peuples de Caucase.

     Méltó itt azon tort is számba vennünk, mellyet a Hunok holt Atila király felett tartottak: „Tunc ut illius gentis mos est, crinium parte truncata, informes facies cavis turpavere vulneribus, ut praeliator eximius non foemineis lamentationibus et lachrymis, sed sanguine lugeretur virili. — In mediis campis, et intra tentoria serica cadavere collocato, spectaculum admirandum, et solemniter exhibetur; nam de tota gente Hunnorum electissimi equites in eo loco, quo erat positus, in modum Circensium cursibus ambientes, facta ejus cantu funereo tali ordine proferebant: praecipuus Hunnorum rex Atila etc. postquam talibus defletus est lamentis, stravam super tumulum ejus, quam appellant ipsi (Tor) ingenti commessatione concelebrant, et contraria sibimet ipsis copulantes, luctum funerum mixtum gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver est terra reconditum. Addunt arma hostibus ereptas phaleras vario gemmarum fulgore pretiosas, et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus” etc. Jornand 1. c. p. 132. — Illyen volt a Hunok temetési szertartássok!!

     „Bis auf die Unterwerfung unter die Russen, und auch eine Zeitlang nacher, sollen die ungrischen (hunnischen) Völker ein durchaus nomasirendes Leben geführt haben. — Sie leben noch meistens entweder in Filzjurten oder Hütten von Birchenrinden. Der Ackerbau ist bei ihnen sehr gering; die wichtigsten Nahrungsmittel sind bei ihnen die Trauben und Kirschen. — Die Hauptbeschäftigung ist die Viehzucht, die sich aber vornehmlich nur auf die Pferde richtet. Sie sind bekannt als gute Reiter; — sie sind beständig zu Pferde, Männer und Weiber; selbst Begräbnisse werden zu Pferde von ihnen abgemacht, und von dem beständigen reiten sollen die meisten Männer auswärts stehende Knie haben. — Wir haben also mit bei den neueren Berichtstattern über dieses Volk ganz dieselbe Beschreibung, welche uns schon vor anderthalb Jahrtausenden der Grieche Ammian. Marcellin (L. XXI. 2.) von der zu seiner Zeit aufstrebenden Volke der Hunnen gab.” Ferd. H. Müller 1. c. p. 151—4.

     „Bis jetzt ist von den Vogulen nur ein geringer Theil zur christlichen Religion bekehret worden. — Der grössere Theil der mehr in den nördlichen Gegenden wohnenden Vogulen ist noch bis jetzt dem Schamaismus, oder der sogenannten magischen Form der Naturreligion ergeben;
— ihre Priester die Satkala sind meistens die Familienväter.
— Verehrten ihre Gottheiten, früher wenigstens, in Felsenhöhlen, Bächen, Bergen. Die in der permischen Landschaft wohnenden verrichten jetzt ihren Opferkultus auf sogenannten Keremen (Kör), sind heilige Plätze mit Unzäumungen in den Wäldern Torom, oder Torim (Tor) ist der allgemeinste.” Gmelin Reise durch Sibirien IV. p. 433.

     Gleich den Vogulen sind die Ostiaken noch grösseren Theils der schamanischen oder magischen Form der Naturreligion ergeben. Der Kultus der heidnischen Ostiaken findet auf den heiligen Bergen, und unter den heiligen Bäumen statt. Ihre Schamanen, die sogenannten Totiba, spielen bei ihren Kultus eine Hauptrolle. Der genannte Kultus, und eigentliche Divinationen der Schamanen stimmen mit den übrigen polarischen Völkern vollkommen überein. Auch ihr Todtenkultus hängt mit den übrigen ganz zusammen. Die Verstorbenen werden mit ihren besten Kleidern und Geräthschaften beerdigt; die besten und liebsten Rennthiere des Verstorbenen werden an seinem Grabe getödtet, und ein Todtenmahl (Tor) dabei gehalten.” Bielgrawsky. Reise durch Thobolszk nach dem Eismeere der Dorpat. Jahr 1820. II. Th. p. 334.