A hajnal (Herder)
| A hajnal szerző: Johann Gottfried Herder, fordító: Kazinczy Ferenc |
Tánczolva s víg dalokkal ment elébe
Eosnak egy ünneplő lánysereg.
„Te szép, te boldog istenné, e rózsa
Lepelben, e meg nem hervadható
Kor tündöklésében! Te minden reggel
Újúlva kélsz elő a nem hiú
Kény és örök virágzat fürdejéből!”
Ez volt dalok. S a nyájas istenasszony
Kegygyel tekinté a magasztalókat,
S midőn eljött a nap, a méneit
Feléjök intézé, s leszálla köztök,
A legszebb, ah! de nem legboldogabb!
Könyűk remegtek szép szemében, és
A párta-fátyol, melyet bánatában
Lehúza a földről, mint egy nedves felhő
Széjjellapúlt a rózsaarcz előtt.
Értettem; úgymond Eos, gyermekek,
Magasztalástok édes zengzeteit,
S im itt vagyok, hogy lássatok: ha szép-e?
Itéljetek: ha boldog-e ? feleljen
E zápor köny, melyekkel én naponként
Florának ékes ültetéseit
Öntözni szoktam. Gondolatlanúl
És a csalárd fény által elvakítva
Férjemnek választám Tithont, az aggot!
Kinek fagyos nyájaskodásai közzűl
Sietve láttok menni minden reggel.
Magának és nekem kínunkra, véget
Nem ismerő kor lett az ő fele,
De ah, ifjúság nélkűl! S e miatt
Míg únalommal mulatok körűlte,
Szépségem sorvad és minden kecsem.
Ez kerget engem oly korán rövid
Munkámhoz, a setét elűztihez.
S ha Phoebus végre előjön, fénye közzé
Igyekszem elrejtezni, hogy gyötrőmnek
Alkalmatlan szerelme kedvesim
Víg társaságaikból el ne vonjon.
Igy múl keserves éltem. Végyetek
Példát, leánykák, gyászos estemen.
Nem fény, nem bőség adj’ a boldogságot.
Csak az remélje, a ki bölcs az érdem
Becsére rá ismerni, s szíve s jobbja
Magához illő férj jutalma lesz.
Ezt mondta Eos, s eltűnt hirtelen.
De minden harmatcseppben a leányok
Újúlni láták a szent tűnetet.
Legboldogabbnak, mert legszebb vala,
Mar nem nevezték többé, s oktatása
S példája után bölcsebbek lettenek.