A háború (Részlet, Childe Harold, I/39-43)
XXXIX
Im, már az ormon áll, gigászi Rém,
Vérszín haja ott leng, ahol a Nap,
Bús bomba lobban tüzes tenyerén
S ég a világ, hová szeme lecsap,
E forgó szem, mely ide-oda kap
Vad villámmal, - míg vas lábainál
Gubbaszt s jegyez a Romlás, - szörnyü lap!
Mert még ma itt három nagy nép kiáll
És édes italúl oltárán vért kinál.
XL
Az égre! szép egy spektákulum ez:
(Kivált ha nincs köztük testvér s barát)
Egymásbafoly zsinór meg tarka mez,
Szablyák szikrája pattog mint zsarát,
Mord harc-eb kelti a sátrak sorát,
Vad foggal csattog s prédáért üvölt,
Hány víg vadász! de a siker torát
Hány űli meg? - te űlöd, siri föld,
S a Pusztulás, mely kéjjel számlálja mennyit ölt.
XLI
Három nép küld áldozat-sereget,
Három nyelv visszás, torz imája száll,
Három víg zászló ver búskék eget,
Frank, spanyol, angol hajráz s áll a bál:
Rabló, meg áldozat s ki társul áll
Minden ügyhöz, bár kudarc várja majd,
Mind, - mintha otthon bűn vón a halál, -
Itt hízlal hollót s itt trágyáz talajt
Talavéra rögén, mit elnyerni ohajt.
XLII
S mind itt rohad, - szegény, bolond dicsők!
Mert persze, zöld hantjuk dics övezi!
Oh mily hazug dísz! hisz szerszámok ők,
A zsarnok elhányt, tört eszközei,
Ki mírjád zúzott szívvel kövezi
Útját, - s mi célért? - dőre álomért;
Vagy vak vágyát tán áldás követi?
S jár néki több föld, mint ama kimért
Pár öl, hol csontja majd egykor porladni tért?
XLIII.
Oh Albuéra! - bús mező s dicső,
A vándor, völgyeden vágtatva át
Hihette-é, hogy közel az idő,
Mely itt kever vad s véres nép-csatát?
Bukottaidnak, béke! - s majd csak ád
A győztes egy-két könnyet s jut babér...
S míg új vezér jön s új, véres csodák,
Neved bambák közt körbe-körbe tér
S rongy rigmusban ragyog, mely múlik s mitsem ér...