89. szonett
Hogy elhagysz, mondd, én adtam rá okot:
S mentségül nem lesz egyetlen szavam;
Nevezz sántának: s bicczentek legott;
Fogj rám akármit: nem védem magam’!
Nem bánhatsz oly igaztalan’ velem
– Hogy ürügyet találj a sziv-cserének –
Mint én magammal; kedved’ töltenem:
Elesküszöm azt is, hogy ismerélek.
Sétáid’ nem kisérem; ajkamon
Édes neved, ah szép üdvöm, nem űl,
Félvén valahogy azt megbántanom,
Viszonyunk’ emlitvén véletlenül.
Éretted harczra szállok magam ellen,
Mert kit te gyűlölsz: nem lehet szeretnem!