1932 január 17
szerző: Radnóti Miklós
(Vasárnap)
(Napilapból: Farkas László, magyar proletár
költő és író, 31. életévében, Bécsben a
Wiedener Spital ágyán, emigrációja első
esztendejében, tüdővészben elpusztult.)
Reggel hegyi erdőket jártam a lánnyal
akit szeretek. Vasárnap volt, vasárnap
így megyünk el mindig és fölfelé,
dologtalan.
Hegyes kis vállát tartottam átkarolva,
járjon mellesen ilyenkor, alázó
hét után! és lassan beszéltünk
arról, hogy összeházasodunk s hogy
az a szomorú kisfiú szamárköhögős volt
reggel a villamoson.
Útra értünk ki, fagyosan fújt a szél;
megcsókolt s mondta: a balfüle fázik,
melegítsem; s én forrókat lehelltem rá,
mint a táltos.
Aztán borzasra fázott verebek szálltak
fölénk a fára s hullt ránk apró
tüskékben, zúzmara.
*
Estefelé fiatal elvtárssal ültem
a kávéház közepén s harcosan járt
a szánk. Sok volt a vasárnapi vendég;
szomszédos asztalnál rendőrtiszt ült
hozzánkszorulva.
Papírt szedtem elő, ráírtam: vigyázz!
társam olvasta, bólintott s összetépte;
apró öröm kuporgott bennünk, hogy
észrevettük.
Kinyitottam az újságot és halkan
mondtam, ahogy kardlap suhan a dobogó
uccán, amikor torkokon duzzad
a jaj még, mely később sikosan ugrik
az égre: Farkas Laci meghalt.
*
Nyáron mesélték, látták kopaszon,
börtönből szabadúlt, üdvözöl és
Bécsbe emigrál; most meghalt!
nem hiszem el s lassan magyaráz
a fodros szomorúság:
huszonegy hónapot ült és tüdőbajt kapott,
meghalt a Wiedener Spitálban;
Szatmárról az anyját szerette volna
Bécsbe látni s kezét a homlokán.
(Most minden proletárok anyja
fogja hideg fejét; közös anyánk!
kezén őszinte illatokkal.)
Meghalt. Belőle fujásnyi por maradt
s egy krematórium kőkorsaján neve;
utána néhány vers, egy öregasszony
s a harc, mely mi vagyunk és amely
eldől nemsokára; és akkor!
*
Ma vasárnap volt, esni akart a hó,
de fagy fogta fönn és nem esett.
Szervusz.