136. szonett
Ha lelked fedd, hogy ily közel jutottam,
Mondd, én saját akaratod vagyok:
S megérti majd hogy igy helyem van ottan;
Ezt megtagadni, kedves, nincsen ok.
A vágy szerelmed kincsét majd betölti:
Ám töltsd be vágygyal s hozzá vágyam’ add:
Midőn a szám a nagynak mérvit ölti;
A sokhoz egynek jutni még szabad.
Igy számba-vétlen végy föl engemet,
Hadd légyek egy a számsor rendiben!
Tarts semminek, de mégis meglehet
Lesz a mit megszeretsz e semmiben.
Szeresd nevem’, s ha ezt tetszést arat,
Ugy már szeretsz, mert nevem: akarat.