Öt hét léghajón
szerző: Jules Verne
Nyolcadik fejezet
NYOLCADIK FEJEZET

Joe fontos egyéniség. - A «Resolut» parancsnoka. - Kennedy fegyvertára. - A berakodás. - A búcsúlakoma. - Elutazás február 21-én. - A doktor tudományos ülései. - Duveyrier, Livingstone. - A légutazás részletei. - Kennedy elhallgat.

Február 10-ike felé véget értek az előkészületek, az egymásba zárt két léggömb be volt fejezve; oldalfalaik a beléjök szorított levegő által erős légnyomásnak lettek kitéve, de a próbát fényesen kiállották, bizonyságot tévén ama kiváló gondosságról, melyet szerkezetökre fordítottak.

Joe örömében nem találta helyét; folyton járt-kelt a Greek utcából Mitchell úr műhelyébe meg vissza, mindig akadt ott valami dolga, egyre beszélt a vállalatról, akár kérdezték, akár nem; kevélyen hozzátéve, hogy ő is fogja urát kísérni; nem is éppen lehetetlen, hogy a derék fiú a léggömb mutogatásával, a doktor terveinek és eszméinek magyarázgatásával, személyiségének ismertetésével az ablakba düleszkedve, vagy az utcán járva-kelve, nem egy koronácskát keresett magának. Nem is vehetjük tőle rossz néven, ha kortársainak kíváncsiságából és bámulásából egy kis hasznocskát szorított ki a maga részére.

Február 16-án a «Resolut» horgonyt vetett Greenwich előtt. Ez egy nyolcszáztonnás jó járású csavargőzös volt, mely eredetileg arra volt szánva, hogy Ross kapitány utolsó sarki expedícióját eleséggel lássa el. Parancsnoka Pennet kapitány, kedves embernek látszott, aki élénken érdeklődött a doktor utazása iránt, kit már régóta nagyrabecsült. Ez a Pennet inkább tudós volt, mint katona; de azért hajója négy ágyúval volt fölszerelve, melyek ugyan még eddig senkiben kárt nem tettek, de arra jók voltak, hogy a legbékésebb alkalmakkor is pogány durrogtatást vigyenek véghez.

A «Resolut» fenékszine a léggömb elhelyezésére elő volt készítve; február 18-án át is szállították azt a legmesszebbmenő óvintézkedések között; berakták szépen a hajó fenekére, minden eshetőségre gondolva; a csónak, valamint a hozzávalók, úgymint a horgonyok, kötelek, élelmiszerek, a vízszekrények, melyek a megérkezés után voltak megtöltendők, mind Fergusson szemei alatt találták meg a maguk helyét.

Beraktak tíz hordó kénsavat és tíz hordó ócska vasat a hidrogéngáz előállítására. Ezen mennyiség több volt az elégnél, de számítani kellett a netaláni veszteségekre is. A gáz előállítására rendelt s mintegy harminc tonnácskába csomagolt készülék is a hajófenékben lett elhelyezve.

E különféle előmunkálatok február 18-án este be voltak fejezve. Két kényelmesen berendezett kabin várta Fergusson doktort és barátját Kennedyt. Ez utóbbi egyre fogadkozott ugyan, hogy ő nem utazik, de mégis, midőn hajóra szállt, valóságos vadászfegyvertárt vitt magával; két kitűnő kétcsövű hátultöltő puskát és egy jól kipróbált karabélyt Purdey Moore és Dickson gyárából Edinburgh mellett. Ezekkel a fegyverekkel a vadász kétezer lépésre eltalálta a zerge szemét. Azonfelül előre nem látható esetekre hozott még magával két hatlövetű revolvert, puskaportartót, tölténytáskát, golyót és sörétet; de mindez nem nyomott többet, mint amennyire azt a doktor kiszámította.

Február 19-én hajóra szállt a három utazó; a kapitány és tisztjei nagy kitüntetéssel fogadták őket. A doktor hideg és hallgatag volt, csupán vállalatával foglalkozva; Dick ellenben izgatott, bár nem akarta, hogy meglássék rajta. Joe ide-oda ugrált örömében, tréfás megjegyzéseivel és örökös mókáival csakhamar kedvence lett az egész személyzetnek.

A királyi földrajzi társaság február 20-án nagy búcsúestélyt rendezett Fergusson doktor és Kennedy tiszteletére. Pennet parancsnok és tisztjei szintén részt vettek benne; általános volt a jókedv mindvégig és nem egy hízelgő tósztot mondtak a mi barátainkra. Az éltetések és egészségre való kocintgatásoknak nem volt se vége, se hossza, úgy, hogy ha a jókívánságok beteljesednek, a megtisztelt vendégek életének legalább is száz évre kellett volna terjedni. Sir Francis vitte az elnökséget, lelkes és méltóságteljes hangulatban és modorban.

Dick nagy röstelkedésére a szerencsekívánatokból neki is bőven kijutott. Mikor Fergussonra, Anglia dicsőségére emeltek poharat, nem mellőzhették a hősies Kennedyt, annak nem kevésbbé merész útitársát.

Dick csak irult-pirult, a mit szerénységre magyaráztak és ez még inkább fokozta a tetszésnyilvánításokat. Dick már olyan piros volt, mint a rák.

Az utolsó fogásnál érkezett a királyné üzenete, aki üdvözletét küldé mindkét bátor utazónak és szerencsét kívánt vállalatuk sikeréhez. Erre természetesen megint poharat kellett emelni. «Ő legkegyesebb Felsége» egészségére.

Éjféltájban érzékeny búcsúzások és meleg kézszorítások után széllyeloszlott a társaság.

A Resolut csónakjai a Westminster-hídnál vártak, a parancsnok tisztjeivel és utasaival helyet foglalt azokon és a Themse rohanó hullámai a társaságot csakhamar Greenwich felé röpíték.

Egy órakor már mindenki a hajón volt csendes álomba szenderülve.

Másnap, február 21-én három órakor reggel befűtöttek a kazánok alá; öt órakor fölszedték a horgonyokat, a csavar működni kezdett és a Resolut sebesen evezett a Themse torkolata felé.

Mondanunk sem kell, hogy a társalgás a hajó fedélzetén csaknem kizárólag doktor Fergusson expedíciója körül forgott. Akik őt látták vagy hallották, azokba oly bizalom szállt, hogy nemsokára - az egyetlen skót kivételével - nem találkozott ember, aki kételkedett volna a vállalat sikerében.

A hosszú tengeri út üres óráiban a doktor valóságos tanfolyamot tartott a földrajzból a tisztek körében. Ezek a fiatal emberek élénken érdeklődtek a fölfedezések iránt, melyek negyven év óta Afrikában történtek; a doktor elbeszélte nekik Barth, Burton, Speke és Grant kutatásait, lerajzolta előttök ezen rejtelmes vidékeket mindazon részletekkel, melyeket a tudományos kutatás adott rendelkezésére. Hogy északon a fiatal Duveyrier kikutatta a Szaharát és Párisba hozta a tuareg főnököket. A francia kormány sugallatára két expedíció készült az útra, az egyik észak, a másik nyugat felől és találkozniok kell Timbuktuban. Délen a fáradhatatlan Livingstone nyomult előre az egyenlítő felé és 1862 március havában társával, Mackenzievel átkelt a Ravunia folyón. A tizenkilencedik század bizonyára nem fog elmulni a nélkül, hogy feltáruljanak Afrika belsejének hatezer év óta ismeretlen és hiába kutatott rejtelmei.

Fergusson hallgatóinak különösen felköltötte figyelmét, midőn utazása előzményeinek részleteibe mélyedt; meg akartak győződni számításainak helyességéről, vitatkoztak felette és a doktor minden tartózkodás nélkül belebocsátkozott a vitába.

Különösen bámultak azon, hogy oly hosszú útra aránylag oly kevés élelmiszert visz magával.

- És ez feltűnik önöknek? - kérdé Fergusson.

- Kétségkívül!

- Hát ugyan mit gondolnak, meddig fog tartani utazásom? Tán hogy egész hónapokig. Ez nagy tévedés, ha úgy volna, el volnánk veszve, vissza nem érkeznénk soha. Hisz tudják önök, hogy Zanzibártól a Szenegál partjáig nincs több mint háromezerötszáz, tegyük négyezer mérföld;[1] ennélfogva tizenkét óránkint kétszáznegyven mérföldet haladva, ami nem éri el a mi vasutaink sebességét, hét nap elegendő volna Afrika átutazására.

- De hisz akkor semmit sem látnának, nem tehetnének geográfiai fölvételeket, se föl nem fedezhetnének országokat.

- Dehogy nem, - felelé a doktor - én ura vagyok az én léghajómnak; ha tetszik, fölemelkedem, ha tetszik, leszállok; amikor jónak látom, megállok, kivált ha erős szélvész magával akarna ragadni.

- Pedig ott jár olyan, - veté közbe Pennet parancsnok - vannak orkánok, melyek egy óra alatt kétszáznegyven mérföldet haladnak.

- No lám, - felelé a doktor - ily sebességgel át lehet repülni Afrikát tizenkét óra alatt: az ember fölkelne Zanzibárban és estére aludni mehetne St.-Louisban.

- De - veté ellen a tisztek egyike - kitartaná-e a léggömb az ily óriási sebességet?

- Ez már előfordult - felelé Fergusson.

- És a léggömb kibírta?

- Tökéletesen; 1804-ben, mikor I. Napoleont koronázták, Garnerin léghajós este tizenegy órakor egy léggömböt eresztett fel, melyen arany betűkkel e fölírás volt olvasható. «Páris, XIII. év, frimaire 25. Napoleon császárt ő sz. VII. Pius megkoronázta.» Másnap reggel öt órakor Róma lakói ugyanazon léggömböt a Vatikán felett látták lebegni; azután átment a római mezőség felett és belebukott a Bracciano tavába. Íme, uraim, a léggömb kibírja az ily sebességet.

- A léggömb! meglehet, de az ember? - kockáztatá meg a szót Kennedy.

- Az ember is. A léghajó az őt környező levegőhöz képest mindig mozdulatlan, mert nem a léghajó halad, hanem a légtömeg, mely azt körülveszi; ha gyertyát gyujtunk a gömb csónakjában, annak a lángja még meg se lobban. A Garnerin-léghajóján utazó egyén alig tudott volna ama nagy sebesség felől. De különben én nem is akarok oly sebesen utazni, és ha éjszakára megkapaszkodhatom valami fában vagy kiálló sziklacsúcsban, azt nem fogom elmulasztani. De másrészt mi viszünk magunkkal két hóra való eleséget, azonfelül semmi sem fogja akadályozni a mi ügyes vadászunkat, hogy nekünk bőségesen szerezzen vadpecsenyét, valahányszor a földet érjük.

- Ó Kennedy úr, mily pompás lövések esnek majd onnan - mondá egy fiatal altiszt, irígy szemekkel tekintve a skótra.

- Nem számítva, - felelé egy másik - hogy a kedvtelést még dicsőség is fogja tetézni.

- Uraim! - felelé a vadász - nagyon hálás vagyok... bókjaik iránt... de azok engemet nem illetnek...

- Hát - kiálták minden oldalról - tán nem fog elmenni?

- Nem én!

- Nem fogja elkísérni doktor Fergussont?

- Nemcsak hogy el nem kísérem, de egyébért sem vagyok itt, minthogy az utazást az utolsó pillanatig megakadályozzam.

Minden szem a doktor felé fordult.

- Ugyan ne hallgassanak rá - mondá ez jókedvű mosollyal. - Ez olyan dolog, ami felett vele nem vitatkozunk; magában úgyis tudja ő azt, hogy el fog jönni.

- Szent Patrickra mondom - kiáltá Kennedy...

- Ne mondj te semmit Dick barátom - most már meg vagy mérve, meg vagy mázsálva magad is, a táskád is, a puskád is, még a lőporod is meg a golyóid is: ne is szóljunk erről többet.

És e naptól kezdve még csak el nem érték Zanzibárt, Dick többé ki nem nyitotta a száját. Hallgatott.

  1. Mérföld alatt mindig geográfiai mérföld értendő, amelyből hatvan tesz ki egy földrajzi fokot.