Öt hét léghajón/IX. fejezet
Megkerülik a Jóremény-fokát. - Az árboc alatt. - Joe tanár kozmográfiai előadásai. - A léghajó kormányzása. - A kedvező légáramok fölkeresése. - 'Έυςηχα (Heurιka).
A Resolut vigan repült a Jóremény-foka felé, az idő folyvást kedvező maradt, csak a tenger háborgott néha erősebben.
Március 3-án, huszonhét napra Londonból való elindulásuk után a Cap-hegy foka tűnt elő a láthatáron. Cap városa egy dombokból alkotott amfiteátrum aljában feltűnt a tengeri távcsövek látkörében - és a Resolut nemsokára horgonyt vetett a kikötőben.
De a parancsnok itt nem vesztegelt, csak míg kőszenet vettek fel, ami egy napi munka volt; másnap a hajó délnek tartva, megkerülte Afrika déli csúcsát és befordult a Mozambique-i csatornába.
Joe nem most utazott először tengeren; nemsokára otthonosan érzé magát a fedélzeten. Őszintesége és jókedvéért mindenki szerette. Ura hírének egy jó része sugárzott róla vissza. Úgy hallgatták mint az orákulumot és nem is csalódtak benne többször, mint bárki másban.
Mialatt a doktor a tiszti kajütben tartá tudományos előadását, Joe ott trónolt az árboc alatt és mesélt a maga módja szerint, amint azt különben minden idők történetírói szintén nem cselekszik másképpen.
Természetes, hogy a szó a légutazás körül forgott. Nem volt könnyű dolga Joenak a nyakasfejű hallgatóságot a vállalat kivihetőségéről meggyőzni; de mikor ez már megvolt, a matrózoknak Joe szavai által felizgatott képzelődése nem ismert határt.
A bámulatos mesemondó belebeszélte hallgatóiba, hogy ezen utazást még sok más ilyen fogja követni. Ez még mind semmi, ez még csak a kezdete más még nagyobbszerű vállalatoknak.
- Lássák barátaim! ha az ember egyszer belekóstolt az utazás ily módjába, azt többé nem tudja elhagyni; a következő kirándulásnál már nem fogunk járni a föld mellett, hanem egyenesen fölfelé.
- Jó, hát egyenesen a holdnak - mondá egy elámult hallgató.
- A holdnak? - felele Joe - nem, ez már nem volna nagy mesterség; a holdba minden szamár el tud menni. Különben ott víz nincsen és így abból nagy készletet kellene magunkkal vinni, úgyszintén néhány üvegcsével levegőt is, hogy az ember lélekzetet tudjon venni.
- Hát gugyi van-e ott? - mondá egy matróz, aki úgy látszik, nagy kedvelője volt ennek az italnak.
- Biz a' sincs barátom; a holddal nincs is mit kezdeni, inkább sétálunk a szép csillagok, a gyönyörű planéták között, melyekről nekem az én uram oly sok szépet beszélt. Tehát megkezdjük például a Saturnuson...
- Azon, amelynek olyan gyűrűje van? - kérdé a szállásmester.
- Igen, jegygyűrűje. Csak azt nem tudják, hová lett a felesége.
- Micsoda, hát oly magasra mennétek? - mondá egy hajósinas csodálkozva - hisz akkor ördög a maga gazdája.
- No ördögnek éppen nem ördög, ahhoz nagyon is jó.
- Hát a Saturnusba? - kérdé a legtürelmetlenebb hallgatók egyike.
- A Saturnusba, hát persze; azután meglátogatjuk a Jupitert, az egy fura világ, a nappal csak kilenc és fél óráig tart - éppen jó a lustáknak, az év meg például tizenkét esztendeig, a mi ismét azoknak hasznos, akik már csak egy félévet élnének; ez kissé meghosszabbítja az életüket!
- Tizenkét esztendő! csodálkozék a hajósinas.
- A bizony, fiacskám, ha te ott születtél volna, még most is szopnál és az az ötven esztendős öreg bácsi alig négy éves gyerkőc volna még.
- Ez már csak nem lehet! - zúgá egyhangúlag az árboc alatti hallgatóság.
- Pedig ez a tiszta igazság - bizonykodék Joe egész határozottan. - De hát így van az, ha az ember itt tengődik csupán ebben a világban, nem lát semmit, nem tanul semmit és olyan tudatlan marad mint az ökör. Gyertek csak egyszer a Jupiterre, ott fogtok csak látni valamit! Ott fenn tisztességesen kell magát az embernek viselni, mert mindig drabantok vannak körülötte, akik nem mókáznak.
És nevettek rajta, hitték is, nem is; ő tovább mesélt Neptunról, ahol a tengerészeknek áll a világ, továbbá a Marsról, ahol csak a katonák az urak, ami utóvégre elég bosszantó. Ami a Mercurt illeti, az hitvány egy ország, nincs ott más, csak zsivány meg kereskedő és ezek is annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy nem lehet őket egymástól megkülönböztetni. És végül Vénusról festett nekik egy elragadó képet.
- Ha pedig ezen expedícióból is visszatérünk, - folytatá a derék elbeszélő, - akkor megkapjuk a déli kereszt csillagrendet, a mely ott díszlik, az öreg Istennek balfelőli gomblyukában.
- No akkor meg is érdemeltétek! - mondák a matrózok.
Így folytak le vidám tréfabeszéd között a hosszú esték az árboc alatt; míg a tisztek körében a doktor folytatá tanulságos előadásait.
Egy napon a többi között a léghajó kormányzása került szóba és felszólították Fergussont, mondja meg, mi e tekintetben a véleménye.
- Alig hiszem, - mondá - hogy valaha odáig jussunk, hogy a léghajót biztosan tudjuk kormányozni. Én ismerem mindazon rendszereket, melyeket megkísértettek vagy javasoltak, egy sem sikerült, egy sem gyakorlati. Gondolhatják önök, hogy nekem is csak kellett foglalkozni e kérdéssel, mely oly rendkívüli érdekkel bírt reám nézve; de nem bírtam azt oly eszközökkel megoldani, melyeket a jelenlegi mechanikai ismeretek nyujtani képesek. Fel kellene találni egy rendkívül erős motort, de ami a mellett csaknem a lehetetlenségig csekély súllyal bírjon. És még így sem lehetne csak kissé erősebb légáramokkal is megküzdeni. Különben eddig inkább arra fektették a fősúlyt, hogy a csónakot kormányozzák és nem a léggömböt. Ez pedig hiba.
- Pedig hát - felelék neki - a hasonlatosság elég nagy a léghajó és a hajó között, melyet most már kényünk-kedvünk szerint tudunk kormányozni.
- Az már éppen nem, - felelé Fergusson doktor - a lég végtelenül ritkább a víznél, melybe a hajó körülbelül feléig belesüllyed; míg a léghajó egészen a levegőbe van merülve és az őt környező árral együtt úszik.
- Tehát ön azt hiszi, hogy a léghajózás tekintetében a tudomány már kimondta az utolsó szót?
- Azt nem, azt már nem; de kell keresni egy másik módot; és ha nem kormányozhatjuk a léggömböt, legalább azt tudjuk megtenni, hogy ott tudjuk tartani a kedvező légáramlatban. Ezek minél magasabbra emelkedünk, annál egyenletesebbek és annál állandóbban maradunk a felvett irányban; ott nem zavarják őket a hegyek és a völgyek, melyek megszaggatják a föld felületét és főokai a szelek irányváltozásának és áramuk egyenlőtlenségének. Ha tehát a gömb eljut a neki való magasba, akkor nem kell egyéb, minthogy oly légáram közepébe helyezkedjék, amely arra tart, amerre ő is menni akar.
- Igen, de akkor - felelé Pennet parancsnok - egyebet se kell tenni, mint felrepülgetni és leszállogatni és ebben rejlik a legnagyobb nehézség, kedves doktorom.
- De ugyan mért rejlene, kedves Pennet úr?
- Értsük meg egymást: a nehézség éppen a hosszú utakra nézve igen nagy, ha a kisebb légi sétákra nem is.
- És mi oknál fogva, kérem.
- Azért, mert ha nem tud felszállani, csak ha súlyt dob ki, nem tud leereszkedni, csak ha gázt bocsát ki, akkor ugyancsak hamar elfogy a készlete mind a kettőből.
- Kedves Pennet úr, hisz éppen ez a bökkenő; ez az egyetlen nehézség, amit a tudománynak le kell győzni. Nem arról van szó, hogy kormányozzuk a léghajót, hanem arról, hogy azt mozgathassuk lefelé is, felfelé is, a nélkül, hogy gázt bocsátanánk ki, hisz ez úgyszólván a léggömbnek a lelke, a vére, az ereje.
- Jól van jól, doktor úr, de hát éppen ez a kérdés nincs még megoldva, ennek a módja nincs még feltalálva.
- Bocsánatot kérek, már fel van.
- És ki találta fel?
- Én!
- Ön?
- Csak gondolható, hogy e nélkül nem mertem volna megkockáztatni a léghajóban való átröpülést Afrikán át. Hisz huszonnégy óra alatt már nem volna egy mákszemnyi gázom és ott ülnék a szárazon.
- De hisz' ön erről nem szólt Angliában.
- Nem, mert nem akartam, hogy találmányom közbeszéd tárgyát képezze; én ezt feleslegesnek tartottam. Egész csendben megtettem a kellő kísérleteket, és miután ezek sikerültek, nekem több nem kell.
- De hát, kedves Fergusson, most már csak szabad lesz megtudni a titkot?
- Ó igen uram! az én eszközöm egészen egyszerű...
A hallgatók figyelme a végsőig fel volt csigázva és Fergusson nyugodtan kezdé magyarázatát.