Zichy Mihály erotikus rajzai (1913)
szerző: Bálint Aladár
Ignotusnak ugyane tárgyról írt sorai (Szerelmes rajzok. Világ. 1913. december 14.) után körülbelül úgy érzem magam, mint akinek kiütötték kezéből az élesnek, megbízhatónak vélt - fakardot, és aki aztán fegyvertelenül nézi, hogy végzi el más különben, hasonlíthatatlan fensőbbséggel azt a munkát, amire ő erősnek, hivatottnak tudta magát.
Amit Ignotus Zichy Mihályról elmondott, ahhoz bajosan bírok hozzátenni akár egy szótagot is, az elvégeztetett.
Véleményével tökéletesen azonosnak érzem az enyémet. Ez természetesen nem jelenti azt, mintha olyasvalamit hinnék, hogy Zichy erotikus rajzait, az erotikumnak képzőművészetben domináló és általában mindeneket átfogó egyetemes szerepét oly hatalmas, szinte végtelenbe futó perspektívába tudtam volna helyezni, mint ő.
Zichy Mihály nem erotikus rajzoló, jegyzem ki a cikkből, és ehhez a megállapításhoz hozzáfűzöm azt is, hogy nemcsak az erotikus tartalmú rajzai, hanem általában minden rajza híján van az erotikának. Bármelyik rajzát nézzük, mindenünnen a csodálatosan objektív, kitűnő látású, boszorkányos technikájú, de a dolgokon kívül álló ember kézjegye bukkan elő. Az ilyen művész minden lehet, csak erotikus nem, hiányzik belőle az átélésnek, a motívumhoz való tartozandóságnak az a meleg és minden arisztokratikus felülszemléléstől mentes közvetlensége, amelyet a német ezzel a szóval fejez ki: Einfühlung!
Két nevet akarok még idejegyezni, két végletet: Rembrandt és Rops nevét. Az első rajzai között szinte található egész sereg olyan ábrázolás, amely egyáltalában nem alkalmas arra, hogy iskolai faliképen reprodukáltassék, például egy csavargó útszélen lebonyolított szerelmi cselekedetét ugyanazzal a meghatódással, tárgyszeretettel vetette papírra, mint Simeon templomi jelenetét, és akinek az Ermitázs-beli Danae-ja vérforralóbb a kézzelfogható nyers természetnél. Véresen, komolyan ő maga él, forr, ágál, mindenestől bennük, meghatódás - cinizmus mindkettő egyaránt belé van ágyazva minden vonalába, ecsetjének minden fordulásába.
A másiknak - Ropsnak rajzaiból a fertő lehelete áramlik orrfacsaró bűzzel, egy-egy figurája maga a testet öltött szifilisz, a rajzok mögé odaképzelhetjük háttérnek, talán oknak, a nagyvárosok túlzsúfolt proletárnegyedét, gyárkémények lecsapódó füstjének kormát, alkoholt, a modern nyomorúság ezer nyavalyáját.
Ennek az erotikája színben, zamatban merőben más, mint Rembrandté vagy Goyáé. Másmilyen, de erotika.
Zichy Mihály? Sem a dunántúli magyar falu kúriája, sem a pétervári cári udvar nem fejleszthette ki belőle, ha csak eredetileg nem volt meg benne az erotika.
Rajzai finomak, szellemesek, felfogásban éppen úgy, mint technikában, de még a legbrutálisabb levetkezésben is (sőt éppen ezekben a legerősebben) a puskáját behunyt szemmel néző katona furcsa bátorsága érzik. Csak - azért - is erotikus ő a feminin, tartózkodó arisztokrata természet.