XXII. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
| XXII. zsoltár szerző: Szenczi Molnár Albert |
C. M.[1]
Jövendölés az Krisztusnak szenvedésiről, haláláról
és föltámadásáról.
Én Istenem, én erős Istenem,
Miért hagyál el ennyire engem?
Kiáltásomtól az segedelem
Nagy távol vagyon.
Én kiáltok tehozzád egész napon,
De mégsem felelsz meg, nincs, ki megtartson,
Még éjjel sem hallgatok semmi módon,
Ez ínségben.
De te szent vagy, és az Izráelben
Te szentséged megmarad mindenben,
Dicsértetel ez gyülekezetben
Szívvel-lélekkel.
Az mi régi atyáink teljességgel
Tebenned bíztanak jó reménséggel,
Szükségekben őket segedelmeddel
Megtartottad.
Ha ők szívből kiáltottak hozzád,
Mindjárt őket megszabadítottad,
Benned bíztak, és őket nem hattad
Esni szégyenben.
Én nem vagyok ember, de féreg lévén,
Minden népeknél vagyok nevetségben,
Csúfolnak, utálnak, és megvét minden
És keserget.
* * *
Azki lát, minden csúfol engemet,
Száját elvonssza, szól merő mérget,
Fejét rázza, hunyorgatja szemét
Reám néz szörnyen.
Mondván: Ez ember bízott az Istenben,
Szabadítsa meg azért őtet innen,
Ha szereti az Isten, néki légyen
Segédségől.
Hogy te engemet anyám méhéből
Kihozál, ottan segedelmem lől,
Csecsemő koromban is egyedől
Csak benned bíztam.
Sőt mihelt anyám méhéből származtam,
Istenem voltál, reád támaszkodtam,
Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam,
Én Istenem.
Ne távozzál azért messze tőlem,
Ne hagyj el, mert nagy az én gyötrelmem.
Nincs segétőm, és az én sérelmem
Nem fáj senkinek.
Sok erős bikák engem környülvöttek,
Az básáni nagy ökrök réám törnek,
Ökleldezni, megölni igyekeznek
Nagy méltatlan.
Az ő szájokat énréám tátván,
Mint ragadozó sívó oroszlán,
Agyarkodnak, hogy engem torkokban
Béfalhassanak.
Könnyhullatásim, mint az vizek folynak,
Én csontaim helyekből kimozdolnak,
Szívem mint viasz olvad, bélim fájnak
Sebek miatt.
Minden erőm mint cserép elszáradt,
Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt,
Porba vetél engem, érzem kínját
Halál mérgének.
Mert engemet sok ebek környülvettek,
Gonosz népek ellenem összvegyűltek,
Kezeimet és lábaimat ezek
Általgyakták.
Én csontaimat megolvashatnák,
Szörnyű szemeket reám fordítnak,
Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak,
Űznek csúfságot.
Elosztották egymás közt én ruhámot,
És öltözetemre vetettek sorsot,
Hogy abból ne metélnének foltokot,
Osztván részre.
Azért, Uram, tőlem ne légy messze,
Ne késsél, életemnek ereje.
Kérlek, siess, tekénts ínségemre,
Légy segedelmől.
Mentsd meg életem az éles fegyvertől,
Védelmezz meg ez sok dühös ebektől.
Egyedől voltomat mentsd meg ezektől
Jóvoltodból.
Tarts meg az éh oroszlán torkától,
És az egyszarvú fenevadaktól,
Kik mostan környülvöttek nagy mordól,
Ó, tarts meg engem!
Kiért szent nevedet híven dicsérem,
Az én atyámfiainak hirdetem,
És az szent gyülekezetben tisztelem
Fölségedet.
* * *
Dicsérjétek, istenfélők, őtet,
Jákob fiai, áldjátok nevét,
Izráel népe, féld ez fölséget
Mint Istenedet.
Mert nem utálja az szegénnek ügyét,
És tőle el nem fordítja szent szinét,
De ha kiált, meghallgatja kérését
Nagy kegyessen.
Azért dicséretem rólad leszen
Minden előtt az gyülekezetben,
És én fogadásim semmiképpen
Meg nem töretnek.
Az szegények esznek, megelégesznek,
Az istenkeresők téged dicsérnek;
Él az ő lelkek, és benned örvendnek,
Mindörökké.
Ez földi népnek minden serege
Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre,
És az pogányoknak nemzetsége
Néki hajt fejet.
Mert az Úr egyedől bír mindeneket,
Övé az ország, ő az pogány népet
Bírja, rajtok megmutatván erejét
Kezeinek.
Az kövérek, kik megelégedtek,
És kik már porrá lenni készültek,
Dicsérnek téged minden szegények
És nyomorultak.
És minden ő maradéki azoknak
Néked szolgálván térdet-fejet hajtnak,
És firól fira ők téged uralnak,
Óh, nagy Isten!
Az követköző nép jövendőben
Te igazságodat dicséretben
Magasztalják, tisztelik szívekben
Ez egész földön.
- ↑ C. M. = Clement Marot; értsd: az ő verziója szerinti francia szöveget használta.