XXI. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
| XXI. zsoltár szerző: Szenczi Molnár Albert |
T. B.[1]
Hálaadása az izraelitáknak az Dávid királyért.
Örvendez, Uram, az királ
Az te nagy hatalmadban
És szabadításodban,
És vigad nagy buzgósággal,
Hogy őt megsegítéd,
Ínségből kimentéd.
Úgy viseled néki gondját,
Hogy azmit tőled kérend,
Mindeneket megnyerend.
Mihelt fölnyitja ő száját,
Alég szól egy igét,
Már hallod kérését.
Előbb, hogynem könyörgene,
Meghallgatod, meglátod,
Irgalmaddal megáldod.
És föltéssz az ő fejére
Sárarany koronát,
Mint királyi pompát.
Azt kéri vala tetőled,
Hogy csak valamennyire
Hosszabbóljon élete:
De ő életét terjeszted
Nagy sok esztendőkre,
Sőt örök időkre.
Őt fölvőd nagy dicsőségre
Az te segedelmeddel,
Örök idvösségeddel.
Ez nagy királyi fölségre
Tőled emelteték,
És ékesíteték.
Szereted őt minden jókkal,
És te szent áldomásod
Örökké néki nyújtod,
Örvendetes vígságokkal
Őt gyönyörködteted,
Színedre nézeted.
Ez király mindenkor bízik
Csak az ő Istenében,
És nem fél veszéliben.
Az magasságosnak nyugszik
Irgalmasságában,
És megmarad abban.
Kezeddel megleled őket,
Azkik reád támadnak,
Bosszúságodra járnak.
És az te gyűlölőidet
Kezeidből senki
Soha ki nem menti.
Mint az hév tüzes kemence,
Haragod környülvészi
És őket mind ellepi.
Haragos orcádnak színe
Őket megemészti
Mint az láng, elnyeli.
Mindennemű gyümölcseket
Hirtelen te elvesztöd,
És az földről eltörlöd.
Magvokat, csemétéjeket
Nékik megátkozod,
Nép közül kiirtod.
Mert gonoszra igyekeztek,
Szándékoztak ellened,
Hogy bosszontsanak téged.
Gonosz tanácsot végeztek,
De hogy véghez menjen,
Erejekben nincsen.
Mert minden ellenségidet
Erőssen megkergeted,
És őket elszélleszted.
Megvonszod íved idegét,
Nyilad, mint az tárgyra,
Lövöd orcájokra.
Azért, Uram, már támadj föl,
Mutasd meg hatalmadat,
Lássuk erős voltodat.
Hogy dicsőséges erődről
Vígan énekeljünk,
És benned örvendjünk.
- ↑ T. B. = Théodore Béze verziója szerint.