XVII. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
| XVII. zsoltár szerző: Szenczi Molnár Albert |
T. B.[1]
Könyörgése Dávidnak az megszabadulásért.
Hallgasd meg igazságomat,
Úr Isten, kiáltásom értsd meg,
Figyelmezz hozzám és tekintsd meg
Szívbéli imádságomat,
Itéletet tetőled várok,
Nézd meg igyem, láttass törvént,
Itélj meg igazság szerént,
Mert én álnoksággal nem járok.
Szívem éjjel megpróbáltad,
És megvizsgáltad teljességgel,
Láttad, hogy eggyez én nyelvemmel,
Csalárdság nélkül találtad.
Azmit ember szól, avagy mível,
Én ajakid beszédire
Gondot tartok szent igédre,
Nem járok az gonosztévővel.
Vezérljed én járásomat,
És tarts meg az te ösvényeden,
Másuvá senki ne térítsen,
Erősítsed lábaimat.
Téged hívlak én segédségre,
Uram, láss meg szükségemben,
Kérésem vedd füleidben,
És légy figyelmes beszédemre.
* * *
Te vagy bizonyos ótalmok,
Azkik tebenned reménlenek,
Mutasd jóvoltodat ezeknek,
Hogy lássák az rád támadók.
Mint az te szemeidnek fényét,
Úgy megőrizz, Uram, engem,
Szárnyad árnyékában fejem
Takargasd, őrizvén ösvényét.
Ótalmazz ellenségimtől,
Azkik veszedelmemre járnak,
És mindenünnen környülfognak,
Ments meg engemet ezektől.
Kövér nyakok csak föl nem pattan,
Kevélyen szólnak ellenem,
Lesnek, kergetnek, hogy engem
Megtapodjanak az föld hátán.
Ollyak, mint az vad oroszlán,
Ki az lesből az prédára szök,
És mint az éh oroszlánkölyök,
Ólálkodik az barlangban.
Uram, jövel, vegyed eleit,
Verd földhöz éles tőröddel,
Lelkem mentsd meg fegyvereddel,
Rontsd meg ellenségim ereit.
Ments meg kezeddel ezektől,
Azkik élnek csak ez világnak,
És csak ő hasoknak szolgálnak,
Ez gondjok teljes szivekből.
Mert eleget adsz ő testöknek,
Kikvel tölthetik hasokat,
Hizlalhatják magzatjokat,
Még unokájok is eltelnek.
Én pedig az igazságban
Színét meglátom fölségednek,
És ha álmomból fölserkenek,
Megelégszem jóvoltodban.
- ↑ T. B. = Théodore Béze verziója szerint.