XVI. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
szerző: Szenczi Molnár Albert
T. B.[1]
Jövendölés az Krisztusnak szenvedéséről,
haláláról és föltámadásáról.
Tarts meg engemet, óh, én Istenem!
Mert reménségem vetem csak tebenned,
Azért az Úrnak mondjad ezt lelkem:
Én Uram vagy te, örvendek tenéked,
Ezkívől nem kérkedhetem semmivel,
Hogy néked használhatnék jótétemmel.
Az szentekkel ez földön jól teszek,
És segítek jámbor istenfélőket
De azoknak lészen nagy sérelmek,
Kik követnek idegen isteneket,
Ő véres áldozatjokat nem nézem,
És nevöket ajakimra sem vészem.
Az Úr Isten az én örökségem,
Melly nékem kiváltképpen részeltetett,
És ő megtartja híven azt nékem,
Az én sorsom az legjobb részre esett,
Hogy az örökség zsinórral osztatott,
Azzal az legszebbik rész nékem jutott.
Dicséretet mondok én az Úrnak,
Ki engem tanácsával jól vezérel,
Még veséim is erre tanítnak,
És az ágyban is megintenek éjjel.
Az Urat szüntelen előttem tartom,
Ki velem lévén, nem lehet ártásom.
Öröme vagyon szívemnek ezen,
Dicsőségem örül, megnyugszik testem,
Noha az sírben fekvése leszen,
De azt szivemben nyilván én elhiszem,
Nem hagyod az koporsóban szentedet,
De rothadás ellen megmented őtet.
Az életre nékem utat mutat,
Melly életben vagyon örök bódogság,
Hol szent színednek gyönyörű voltát
Láttatod: melly nagy öröm és vigasság
Jobb kezednek ereje, dicsősége
Örökké megmarad, soha nincs vége.
- ↑ T. B. = Théodore Béze verziója szerint.