Vizen (Sárközi György)
| Vizen szerző: Sárközi György |
Nyughatatlan fürtjeidnek zölddel kócos kékezüstjén
Ringatózni ó, mi édes! Ó, mi édes lágy hajadnak
Zsenge fodrát, könnyű bodrát újjaimmal hessegetni!
Nyugszik a lapát előttem és a csónak láthatatlan,
Vízalatti, csillapelyhű, árnyéktollú, semmiszárnyon
Száll magától, mint a felhők hattyúnépe fönn a szélben.
Hangtalan zenével zsong a loccsanó hullám fülembe,
Ám a szél elsöpri némán még e lenge mormolást is
És a parton hallgatódzó nyurga fákat messze űzi,
S újakat sodor helyükbe; sárgakeblű dombokat vált
Lombszakállas, vén hegyekkel vagy mezők ölét lebbenti
S eltakarja s már tovább int tarka fátyolkeszkenője.
Elmúló partok között a víz remeg csak változatlan,
Széles ömléssel, fehéren, mint az ég tejútja, melynek
Fénye tiszta éjszakákon újra gyúl a mély tükörben.
Bársony dajkaringatással visz magával és csitítva
Méla félálomba himbál és az életet kimossa
Elnehezülő szememből s csöndet önt süket fülembe...
...Hol vagyok? Mily csalfa tájék délibábja leng előttem?
Ismeretlen ligetekben tűzgalambok szárnya rebben
És a víz aranyhajában fénytündérek tündökölnek.
Elmerültem tán s halálos álom láttat ily csodásat?
Vagy kiúsztam a világból? Ó, aranyhabok zenéje,
Borzongatsz, mint érthetetlen, túlvilági cimbalomszó.