Vita:Hegyeskő
| Információ erről a kiadásról | |
|---|---|
| Eredeti kiadás: | |
| Forrás: | MEK[1] |
| Szerkesztő(k): | Zlajos |
| Feldolgozottsági szint: | Ellenőrizve és kijavítva 
|
| Megjegyzések: | |
| A szöveg pontosságát ellenőrizték: | Zlajos 2009. január 18., 18:21 (CET) |
| Hegyeskő szerző: Tompa Mihály |
A vers szövege első megjelenésekor e sor után: »Kard és szerencse légyenek velünk« teljesen elütött és így hangzott:
Lubló vezér szaván, a fák alatt
Megtelepült a hontalan csapat;
S kinézvén a sziklák között helyét:
Letette Lublóvár alapkövét.
A munka tűzzel folyt; de nem haladt
A működő csekély erő miatt,
Mely végre a nagy munkán megtörött,
Verejték-ejtő küzködés között;
S elbusultában a csapat feje
Széthányta azt is, amit épite.
A bérci táj legzordonabbika
Gonosz léleknek vala birtoka
Barlanglakát, a puszta rengeteg
Mélyén, hegyes kőszirt jelölte meg.
Ki vészes birtokába tévedett:
Bolygó rémektől megkisértetett;
Most hangos sírás és nyögö sóhaj,
Majd kelt mögötte harsogó kacaj;
Itt bájoló hölggyel találkozott,
Ki rögtön síri vázzá változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.
Ezer kápra kép, ezer csábalak
Tünék fel és el kurta perc alatt;
S a vándor, száz ut közt bár merre tért;
Mindig csak a vészes sziklához ért.
Kelvén mérges szidalmak ajakán:
Elindult a vezér nagy éjszakán
A lélek birtokába, hogy vele
Veszélyes alkuról beszélene.
S háromszor megkerülve lakhelyét,
Háromszor felkiáltván önnevét:
A barlang átkozott lakója, kék
Lángban, a csúcs felett megjelenék.
Az ősz vezér szót válta véle és...
Meglőn a lélekvesztő frigykötés.
A lélek által, minden éjfelen
A munka folyt, láthatlan, hirtelen,
Magasan állott már a vár fala,
De a vezérnek nyugta nem vala.
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret:
Fején ősz szálak... vége oly közel...
S Hegyeskőnél lelkét igérte el!
Napok mulának s készen áll a vár,
Midőn tovább nem birta lelke már
Lubló vezérnek a gyötrő tehert,
Malomkőként mely bús lelkén hevert.
A kínnal töltött éjek egyikén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Kegyes barátok zárdájába ment.
Elmonda mindent és az ősz atyák
Bűnvallomását hűn kihallgaták;
És szentelt vizzel meghintvén fejét,
Ekkép nyugaszták lelkisméretét:
- Bizzál, az Úr kegyelme végtelen!
A megtérő bűnösnek megbocsát;
Lelked hit és reménység tartsa meg:
Itt a gonosz kezét nem tészi rád! -
S Lubló, - ki szőrruhába öltözék
A zárda híveül avattaték.
Midőn megérté a történetet
A rosz lélek - mint rontó fergeteg
Szilaj dühében felzúdult legott,
Hogy szerte-dúlná, amit alkotott.
Mert hogy lélekzsákmánya veszve lőn:
Báná a munkát, melyet érte tőn.
S amely sötét barlangját födte el:
Bőszült haragban, zúgva tépte fel
Az óriási nagyságú követ,
Melyet kétség kivül a várra vet...
De amint a magasban zúgva ment,
- Kis újján víve mint könnyű pehelyt
A sziklát, - ím a vártoronyba fenn:
Szentelt harang kondult meg hirtelen,
Mit a zárdából küldtek szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja, gát.
És úgy lőn, hangja most az átkozott
Ellenségnek szörnyű kint okozott;
És a követ rémülten elveté...
Hatalma mert örökre törve lőn;
A szikla Poprád partihoz lehullt,
S ő messze tünék a kék levegőn.
Lublót, az ősz vezért, a zárda szent
Falán belől megszállta lelki csend;
Élvén bőjt és imádkozás között:
Lelkéből a zaj messze költözött;
Isten s magával megbékülve így:
Hosszúra terjedt élte végiben,
Hitben, nyugodtan, fájdalmatlanúl
Elszenderült az Úrban, csendesen.
S a lélek karja melyet épitett:
Épen maradt a vár a bérc felett,
S Lubló három fiával a sereg
Tetsző tájékin telepűle meg.
Mely századoktól megrongáltaték:
Ott áll a bércen Lubló vára még;
S melyet réműletében a gonosz
Lélek csapott hüs Poprád partihoz:
Hegyes kő ott van, mintha fellegek
Honából hozta volna fergeteg. -