Visszavárlak!
szerző: Endrődi Sándor
Jön óra mikor visszavárlak!
A rezgő, búcsúzó sugarak egymást csókolva
Lágyan, szépen simulnak el a tiszta légen.
Csobban a tó tükör-hulláma,
Inog, bomlik az erdő árnya.
Tévedt madárka sikítva szálldos, kavarog
Még egyet kiáltoz, s aztán lehullik a hold-fényes habokba.
Távol valami lassú ének, mind hogyha hárfát pengetnének,
Szól titkos vágytól áradozva.
Aztán csönd lesz, és sötét lesz,
Sugár dal, elszállnak kivesznek
Csak a szívem bágyadt tüze reszket,
Csak a lelkem sejt, emlékszik érez,
S azt hiszem, most fog jönni árnyad
Jönnöd kell, várlak visszavárlak.
Jönnöd kell itt a bűvös éjjel a temetőben
Szerte széjjel halvány holdfény
S köd-ruhában susogó szellemek bolyongnak.
Nekem meghaltál, ez nem álom!
Köztük vagy, jól tudom, hogy ott vagy
Fény nélkül ,fázva , koszorútlan,
Lebegsz, bolyongsz a légi útban,
S ha panaszra nyitnád hervadt ajkad,
Jajdulnál, szólnál, de mindhiába
Nálam a titok oldózásra,
Mellyel talán még megválthatnálak,
De az irgalom, mit nem érdemelsz,
A feledés, mely üdvöt adna, a szó
Mely áld és megkegyelmez
Bár szörnyű váddal vádolhatlak
De minden mi megbocsáthat, nálam van,
És várlak, visszavárlak.
Jönnöd kell kétes félálomban
Mikor a lámpa végsőt lobban
És künn a véghetetlen éjben
Viharos hó-felhők lobognak.
Felesküszöm a mély pokolnak hatalmait
És visszakérem a hazug álmok koldus rongyát,
Bűneid, gyilkos szemed éjét,
S mind azt mik lelkem megrabolták,
S a hitem, bizalmam összetépték!
Szövetkezem az iszonyattal,
Hogy keljen és törjön életedre,
Átkozlak rettentő haraggal,
Bosszuló láztól sújtva, verve,
Reszkess! ! !
Oh ne félj, szívem már reszket,
Bolyongok csitítva küszködésit,
A szemembe csöndes könny szivárog,
És várlak visszavárlak !