Vas-emlék
szerző: Tompa Mihály
Tűzben születtem a világra,
S ki a villámot, égi vészt
Gúnyolva hívom ércfejemre:
Im, hitvány rozsda ront, emészt.
Bizony, bizony bolond az ember!
Magát csufolván meg, midőn
Jelűl, elmálló csontja mellé
Vasszobrot tész a temetőn.
Fölcsengve ontván buja rendet
Hajlott kalászu téreken.
A napsütött kaszás kaszája,
Mi boldog volna életem!
Szántóvas a szántó ekéjén,
Sirt kikelendő magnak ás;
Itt tél van; - ott minden tavasszal
Megjő a várt feltámadás.
Lehettem volna harcviharnak
Táborverő villáma: kard!
Királyi pálcával dijazván
Mely forgatott, a férfi-kart.
E harci sarló által a hős
Fejére zöld babért arat;
Szolgálom, fénytelen szobor, most
Élők helyett a holtakat!
Inkább mint bús rablánc csörögnék
A börtön átkos éjjelén;
Vagy a vérembernek kezén, a
Bünöst, igazt öldökleném:
Mint ingatag lelkű pulyának,
Kiben szilárdság nem vala,
Jelöljem érdemetlen hamvát
Szilárd keblemnek általa!