Van egy pipám
Van egy pipám, fából, fekete, gömbölyű,
akárcsak az a szép, kicsiny, sötét-ölű
néger lány melle, kit könyvben láttam, mezítlen...
Ha szívom a pipám, azt gondolom, hogy itt lenn,
a verebes, kutas és vízöntötte kerten,
hol morzsák fekszenek, a sárral elkeverten,
néger lánykák mennek, nyakukon sárga kendő.
Mind édes, szomorú, mint az ősz, oly merengő.
Ok a rabszolgaság, a szenvedés. A múlt...
S én látok távoli partokat és avult,
vén gyarmatot, miken sok-sok év elviharzott,
cukrot, vért, gyöngy-fogat, megannyi kormos arcot,
min a bú vigyorog. Ti édes négerek,
az úri sétányon szelíden lépjetek.
Béklyó helyett kar-ék ragyog csuklótokon,
s tüze a délszaki nap lángjával rokon.
Az út során olykor megállapodtok és mély
vággyal figyeltek egy madár-kereskedésnél
Hol hol cifra lárma szól. S zsibbadtan eszetekbe
jut a hazátok még, az est, mit tűz szegett be
tollas játékotok, a furcsa maskarák
s a tengerpart, melyen lassan mászik a rák.