Valakinek, aki nemsokára meghal

Valakinek, aki nemsokára meghal szerző: Walt Whitman, fordító: Kosztolányi Dezső

Mindenek közül téged választalak ki, mert hírt hozok
                                                                     tenéked,
Meg fogsz halni - bármit beszéljenek a többiek,
                                                         én nem köntörfalazok,
kemény vagyok és határozott, de szeretlek téged — nincs
                                                        a számodra menekvés.

Lágyan fejedre teszem a jobbomat, hogy erezd.
Én nem papolok, lehajtom a fejem és félig eltakarom.
Nyugodtan üldögélek és hűséges maradok,
én több vagyok az ápolónál, több a szüléknél
                                            és szomszédoknál,
én feloldalak téged mindentől, csak önmagádtól nem,
csak a testedtől és lelkedtől nem, mely örökkévaló,
                                       te biztosan megszabadulsz.
Csak hulládat hagyod itt, mint csúnya szemetet.

A nap sose látott utakra süt,
edző gondolatok töltenek meg, bizalom; és mosolygasz,
elfelejted, hogy beteg vagy, és én is elfelejtem, hogy beteg
                                                                             vagy,
már nem is látod a gyógyszereket, már nem is törődsz
                                    síró barátaiddal: veled vagyok,
a többieket nem is engedem hozzád, mert itt nincs
                                              helye szánalomnak,
én se szánlak, de véled ujjongok.