Valakinek, aki nemsokára meghal
Mindenek közül téged választalak ki, mert hírt hozok
tenéked,
Meg fogsz halni - bármit beszéljenek a többiek,
én nem köntörfalazok,
kemény vagyok és határozott, de szeretlek téged — nincs
a számodra menekvés.
Lágyan fejedre teszem a jobbomat, hogy erezd.
Én nem papolok, lehajtom a fejem és félig eltakarom.
Nyugodtan üldögélek és hűséges maradok,
én több vagyok az ápolónál, több a szüléknél
és szomszédoknál,
én feloldalak téged mindentől, csak önmagádtól nem,
csak a testedtől és lelkedtől nem, mely örökkévaló,
te biztosan megszabadulsz.
Csak hulládat hagyod itt, mint csúnya szemetet.
A nap sose látott utakra süt,
edző gondolatok töltenek meg, bizalom; és mosolygasz,
elfelejted, hogy beteg vagy, és én is elfelejtem, hogy beteg
vagy,
már nem is látod a gyógyszereket, már nem is törődsz
síró barátaiddal: veled vagyok,
a többieket nem is engedem hozzád, mert itt nincs
helye szánalomnak,
én se szánlak, de véled ujjongok.