V. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
szerző: Szenczi Molnár Albert
C. M.[1]
Verba mea aurib.
Megszabadításért való könyörgése Dávidnak, az ő kergetői ellen.
Úr Isten az én imátságom
Kérlek vegyed füleidben,
És hallgass[2] meg kérésemben,
Én Istenem és én királyom,
Ércs meg mondásom.
Tekéncsed meg esedezésem,
És halld[3] meg kiáltásomat
Midőn hívlak királyomat
Meghallgatod én könyörgésem,
Bizonnyal hiszem.
Jó reggel meghallgatsz engemet
Uram, még virratta előtt,
Idejin az nap hogy följött,
Elődbe számlálom ügyemet,
Várván kegyelmet.
Mert te egyedül vagy olly Isten,
Kinek az gonosság nem kell,
És az ki gonosz bűnben él,
Nem mehet hozzád semmiképpen
Míg él vétekben.
Az kábák és az esztelenek
Nem állhatnak színed előtt.
Gyűlölsz minden gonosztevőt,
És tőled távul űzettetnek
Az illyetének.
* * *
Az kik csak hazugságot szólnak,
Szörnyen elveszted azokat,
És megátkosz gyilkosokat,
Kik embert hamissan megcsalnak,
Mind megrontatnak.
Én pedig nagy jó reménséggel
Bémegyek szent templomodban,
És imádlak szent házadban,
Nagy jó voltodért félelemmel
Szolgállak szívvel.
Vezérelj[4] Uram igasságodban,
Ellenségimnek láttokra,
Kik igyekeznek káromra,
Oktass, hogy az te utaidban
Járhassak jobban.
Mert szájokban nincsen igaz szó,
Szívek tellyes nyavalyával,
Ő nyelvek szól álnoksággal,
Torkok oly mint a nyílt koporsó,
Hol nincs semmi jó.
Büntesd meg Uram Isten őköt,
Tedd[5] semmivé tanácsokat,
Roncs el ő találmányokat,
Verd meg veled ellenkezőköt,
Az pártütőköt.
És hogy azok mind öröllyenek,
Az kik bíznak csak te benned,
És szívből szeretik neved,
Engedd[6] hogy vígan fölségednek
Énekellyenek.
Mert az igazat te megáldod,
Te nagy irgalmasságoddal,
Környül veszed mint pajzzsal[7],
Minden gonosz ellen megtartod
És ótalmazod.